A jószándékkal kikövezett út

Van ez az elméletem nekem.

Nevezetesen, hogy minél később szül egy nő, annál nagyobb eséllyel lesz leánygyermeke. (Pontos kutatást persze nem végeztem, de miután P.-nek köszönhetően van egy-két (ha-ha, húsz-harminc) kisgyerekes ismerősöm, azt hiszem elmondhatom, hogy a húszas éveikben járók inkább fiúkat hoznak világra, a harmincas nők meg lányokat... Természetesen vannak szabályt erősítő kivételek, például az osztályunkból legkorábban szülő lány is lánykát szült, talán 24 évesen, illetve ismerek 35 éves fiús anyukát is, de a nagy átlagot nézve helyes a teória szerintem.)

No már most.

Miután a szülési életkor erősen kitolódik, egyre több nő szül harminc felett, egyre több lány születik, viszont épp azért, mert öregen szülünk, sokan csak egyetlen gyermeket hoznak világra egész életük során, azaz az egyes családok nem tudják már fenntartani a nemek természetes arányát és hopp, itt is vagyunk: előbb-utóbb elárasztják a nők a világot.

Asszem itt már csak Kína segíthet.

És rákerestem, egy 8-9 hós baba 14 órát alszik / nap.

P. egy hónaposan sem aludt annyit csak mondom.

Ja és mióta ugye hasra fordul bármikor és bárhol (= mindig, mindenhol, ezt olyan szinten csinálja, hogy mikor tegnap meg ma is feküdt kb 10 másodpercet a hátán, megböködtem, hogy minden oké-e, mert olyan szokatlan volt a látvány, hogy attól tartottam, fáj valamije), azóta nincs ugye masszázs, ergo nem érintettem meg a hasát már jó két-három hónapja (egy mászó vagy álló gyerek hasát tapogatni ugye béna, alvás közben meg nem zavarjuk), erre a hétvégén valahogy mégis sikerült és megdöbbenve állapítottam meg, hogy eltűnt a jó öreg, puha babahas, csupa izom a gyermek elöl. Ezt megfejelendő, ma éreztem két bögöt az említett területen etetés közben és rájöttem, hogy te jó ég, azok a bordái... Nem tudom, hogy ez normális-e, mindenesetre eléggé lehidaltam.

Bár tulképp ha ez a gyerek az anyja hasát és az apja combjait örökli (mint ahogyan az anyja haját és az apja szemeit), hát akkor most mondom, hogy óriási mázlista.

A hétvége meglepően kellemesen telt, hosszú idő után úgy érzem, pihennünk is sikerült egy kicsit. Örömömben sütöttem fahéjas tekercset és megnéztünk egy Top Gear-t meg egy Beugrót is.

Az ok: P. (fanfárok hada, rajta) megtanult leguggolni állásból, aminek köszönhetően egyre kevésbé botul, azaz esik teljesen merev testtel hátra. Tízből kilencszer már mesteri ügyességgel kerül négykézlábra állásból, egyszer pedig túl mohón kap valami után kéz kézzel, elfelejti, hogy önmagában még nem tud állni és bizony akkor még jön a jó régi koppanás és sírás.

De van remény és ez is valami! Így, hogy nem kell minden másodpercét árgus szemekkel lesni, van időm kimenni pisilni, elmosni egy-egy cumisüveget, elpakolni egy játékot, szóval van fél-egy percem is élni.

Ezen kívül szombaton kimondta a Mama szót is (azóta a Papa és a Baba is megy), amitől először nem kaptam levegőt, úgy röhögtem, mert iszonyat furcsa volt értelmes szót hallani a szájából 8 hónapnyi ágü, brrrr, ppppp, gúgl, ögö után. Oké, véletlenül mondta ki, nem engem vagy valamelyik nagyit szólította, de akkor is, nagyon jó volt.

Szóval nő a gyerek, mint a bolondgomba*.

* Ennek örömére a hétvégén kapott először sárgabarackot is, illetve ma adtam neki reszelt almát (=azaz Nyers Almát, eddig csak simára turmixolt pároltat kapott).

Év végén vagy tegnap (mikor 8 hónapos lett a Törp) kellett volna megírnom ezt a kétharmad év értékelőt, de ez van, ember tervez, P. végez.

P. élete számokban és dátumokban:

2010. május 12 - születés 3000 gramm és 53 cm (37 hetesen és 5 naposan)

2010. május 24 - első kinti séta (viszonyításképp: 200 mg tej + 370 mg tápszer / nap)

2010. június 24 - első igazi mosoly, tátott szájjal

2010. június 30 - először fordul keresztbe a kiságyban

2010. július 15 - először repül

2010. július 13 - 5050 gramm

2010. július 26 - elkezdi az éjszakai gigaalvásokat (22-7.45ig)

2010. július 27 - először fordul hasról hátra

2010. augusztus 2 - első nevetés

2010. augusztus 17 - 5980 gramm

2010. szeptember 5 - először eszik őszibarackpürét

2010. szeptember 21 - 7080 gramm

2010. október eleje - elkezd kúszni hátrafelé

2010. október 12 - kijön az első foga

2010. október 16 - kijön a második foga

2010. október 26 - 8030 gramm

2010. november 5 - elkezd kutyázni és felnyomja magát háromszögbe

2010. november 18 - először eszik húst

2010. november 22 - először esik ki a pihenőszékéből (hátról hasra fordul)

2010. november 28 - először húzza előre a két térdét (egyszerre) kutyázáskor

2010. november 28 - elkezd felébredni éjszakánként (5 körül)

2010. december 4 - elindul előre, szabályosan mászik

2010. december 13 - először eszik gluténos dolgot

2010. december 15 - elkezd hátról hasra fordulni rendszeresen

2010. december 24 - először ül támaszték nélkül

2010. december 25 - először áll fel a dohányzóasztal mellett

2011. január 4 - 9010 gramm

Most, hogy ezt így leírtam, világossá vált, miért nem alussza át az éjszakát november vége óta.

Amúgy meg front van: ma már 3an kívántak boldog szülinapot, pedig csak holnap van...

... azt hiszem, feltaláltam a spanyol viaszt: ha ebédelni szeretnék, odavetek P.-nek egy bagettvéget, amit vidáman csócsál akár 2-3 percig is és ezalatt én szépen meg tudok ebédelni. Apró örömök.

(Zárójelben kérdezem, hogy más 8 hónapost sem foglal le egyetlen játék sem egy percnél tovább vagy kezdjek aggódni, hogy hiperaktív a gyerek?!

Hiperaktívról jut eszembe: asszem egy kis Napóleont nevelünk. Vettünk ugyanis egy távirányítós autót, de nem az autó érdekli ám őkelmét, hogy jééé, magától megy, hanem a távirányító.)

Miután szereztem egy szép, piros fehérneműszettet, én balga gyorsan kimostam a babaruhákkal együtt (tényleg hamar akartam kimosni, na), úgyhogy most P. szerkói izgalmas, diszkrét rózsaszínes árnyalatban pompáznak...

Mi jöhet még?

Nem hiszem, hogy sűrűn fogok írni a következő 10-15 évben, mert mióta P. áll, biztonságtechnikai szempontok miatt nem tudok elmozdulni mögüle, a szájjal-lábbal (+vakon) gépelés pedig (még) nekem sem megy.

Megvagyunk, jól vagyunk, de irtózatosan hullán. Jó lenne, ha végre kitavaszodna, mert ez a szar idő rátesz még pár lapáttal az amúgy sem elhanyagolható energiahiányunkra. (Mondjuk ki: nem túl felemelő reggel 7kor kelni, ha éjjel 2xfél / 1 órán át megy a ramazuri és még fél 10kor is (!) felkapcsolt lámpánál kell ütögetnünk a földhöz a dolgokat.)

Ja és just for the record: P.-nek van egy csomó új játéka, de a Movember plakát még mindig előkelő helyet foglal el a mókák között.

Illetve ma először táncikált ritmusra: állt a kiságyban, az apja dünnyögte neki a Kacsatáncot (ha-ha), ő meg ritmikusan rugózott a lábaival, miközben gurgulázva röhögött.

És hogy valami cikit is írjak róla: tegnap este a szoptatás próbálkozásunk után (este csak próbálkozunk, mert max 30-50 mg tej van, de kitartóak vagyunk, legalábbis én) úgy berágott, hogy 2 percig kellett várnia a tápszerre, hogy szabályosan dührohamot kapott. Legalább tíz percen át visítva üvöltött, hiába ráztuk, hiába ringattuk, hiába puszilgattuk, hiába nyomtuk a szájába a cumisüveget, semmire sem reagált, csak fülsiketítően ordított és úgy tűnt, kész, sosem hagyja abba. A dolog végül úgy oldódott meg, hogy visszatettem mejjre, azon kicsit megnyugodott, bár gondolom semmi nem jött, de az érzés, hogy Szopik, segített, majd egy hirtelen mozdulattal kicseréltem a cickóm az üvegre és akkor végre nagy durcásan bevágta a vacsoráját, bár közben még meg-megremegett néha, amitől a frász jött rám, hogy mi az isten baja van még mindig. Ez így leírva nem tűnik durvának, megélni viszont iszonyatos volt, hogy ezer decibellel sikított levegővétel nélkül és egyszerűen nem hagyta abba... Furcsa ezt bevallani, de néha félek tőle...

És miután ilyen negatívan nem záródhat post, miután ezer éve meg sem szólaltam, közlöm, hogy ma jártunk Malahide-on, ahol az Úr életében először Hintázott és Élvezte.

Amíg mindenki a sajtószabadságról írja le a véleményét, mintha csak fociról lenne szó, én tudatom mindenkivel: van új játékunk*.

*Közel hajolok P. arcához amennyire csak tudok, az egyik szememet becsukom, a másikkal pedig végigpásztázom a szemeit, az orrát, a száját, majd mikor már érzem, hogy mosolyog, közlöm vele, hogy Whoopy.

A siker garantált**.

** Tegnap képen köpött egy falatnyi céklával, úgy röhögött. Na ja, minek kell evés közben is mókázni.

Elkezdtük nézni a Naphoz Holddal filmet (fél órás részleteket engedhetünk meg magunknak esténként) és tök fura látni, hogy a Kispált ennyien szerették. Én lemaradtam ott, mikor a 90-es évek elején páran Kispálosak voltunk és ezért mindenki hülyének nézett. Most meg több ezer tizenéves nyomja a szövegeket, amikről azt hittem, még mindig csak én tudom kívülről...

Örülök, hogy feloszlottak, komolyan. Ez már nem ugyanaz. Divatzenekar lett a Kispál, beszarás. És én hol voltam vajon, mikor ez megtörtént?

Amúgy meg még mindig nem tudom, hogy P.-e az irtó nehéz eset, hogy ennyit küzdünk vele és másnak egyszerűen könnyebb gyerek jutott vagy simán én vagyok szar alak és más anyuka ezerszer türelmesebb nálam...

Asszem amúgy mindkettő igaz: P. is nehéz temperamentumú kölyök és én sem vagyok az a született anyatípus. Ez a sok harc pedig az úgy nevezett csiszolódás kettőnk között. Remek. Legalább lesz mit mesélni neki, ha felnő.

Egyébként meg azon filóztam, hogy nem is tudom, mit csinálnék egyedül vagy akárcsak egy fapofa társsal...

Merthogy ezt az egész babázást szerintem nem lehet ép ésszel kibírni, csak így, ha van egy segítőkész és vicces férj a képben, aki a legbénább helyzetekben is képes megnevettetni, hogy a könnyem csurog a röhögéstől*...

Jövőre is őt kérem karácsonyra.

* Tegnap este pl úgy vittük fürdetni P.-t, hogy közben azt a régi béna Dallas paródiát idézgettünk, hogy "Azt mondom, kezdjük el a bulit... Azt mondom fiúk, dugó van, de kezdjük el a bulit..."

Lement. A 3. itt kinn töltött karácsonyunkat is túléltük, ami történetesen kiccsaládunk első igazi közös karácsonya volt.

Az egész csütörtökön kezdődött, mert AV aznap szabit vett ki. Miután zuhogott a hó, takarítani meg szokás szerint senki sem takarította, összesen a postáig jutottunk el, oda is alig, mert az egyik órákig piros lámpa előtt alig bírtunk felkapaszkodni az emelkedőn, ami merő jég volt. Mindenesetre odaértünk valahogy a postára. Hálistennek AV amazonról rendelt ajándékai megjöttek, majd miután megbizonyosodtam afelől, hogy nincs több csomag (= rákérdeztem a palinál, hogy ugye nincs más?), elcsúszkáltunk a tescoba megvenni még ezt-azt. Hazaérve majd szétdurrantam, mivel egy újabb cetli várt a postaládában, hogy hohóóó, csomag jött... Miután elkezdett ismételten esni a hó, nem mentünk vissza aznap a postára, ami hiba volt, de erről később. A sztorihoz hozzátartozik, hogy anyuék múlt-múlt szerdán adtak fel egy karácsonyi csomagot, benne jó kis hazai beiglivel és szegények naponta 20x rákérdeztek, hogy megérkezett-e már... A nap egyébként kicsit feszkósan telt, P. ugyanis csak kézben volt hajlandó létezni, mi pedig semmivel sem voltunk kész. Miután a hétfőn sütött fahéjas csillag és a kedden sütött muffin elfogyott, sütöttem összeragasztott linzert (jó lett) és diós csíkokat (szar lett). Este hulla mód zuhantunk ágyba, tudva, hogy másnap 24-e, mi pedig sehol sem állunk...

Pénteken, azaz 24-én P. ismét szép formáját hozta: nem aludt egy cseppet sem. Hol AV tett fel egy díszt a fára és nálam volt a gyerek, hol én kavartam egyet a levesen és ő fogta Őuraságát. Esetenként úgy próbáltunk haladni, hogy a karunkban a 9 kilós ded ÉS díszítünk illetve főzünk. Délután az idegeim végén elmentünk a postára a csomagért, mire egy faszi közölte, hogy ááá, zárva vannak, majd 30-án (!) nyitnak ki. No itt valami elszakadt. Miután P. nagy nehezen bealudt, mondtam, hogy ne menjünk haza, legalább csönd van, úgyhogy beugrottunk a Burgerbe, vettünk két menüt és elautóztunk Sandymountra és miközben nyers sültkrumpli darabokat nyomtam AV szájába a hátsó ülésről (persze tök kussban), letudtuk a karácsonyi ebédet-vacsorát egyszerre. Hazaérve a szendvicseket is befaltuk majd ajándékoztunk, az mondjuk jó volt. A nap koronájaképp beszéltünk anyuékkal, vagyis anyuval beszéltünk, apu ugyanis valamin összeveszett anyuval és nem volt hajlandó a géphez jönni, csak ült hátul és rejtvényt fejtett. Miután letettük, bőgtem egy jót, azt hiszem, nem kell részleteznem, miért. Boldog első karácsonyt.

25-én, szombaton P. abszolválta a már említett új kunsztját: felállt a kisasztalnál. Ebédre a 24-én készített tárkonyos levest ettük illetve sütöttem sajtos-barackos csirkét. Délután sétáltunk Dun Laoghaire-ben, de befagyott a s*ggünk, úgyhogy hazajöttünk 20 perc séta után kb. Este sütöttem karácsonyi muffint és nagyjából ennyi volt 25-e.

Vasárnap rádöbbentünk, milyen gáz ez a folytonos feltérdelés-felállás, P.-t ugyanis egy mp-re sem lehet egyedül hagyni, térdel, áll és zuhan ugyanis. Akkorákat koppan a feje a laminált padlón, hogy az archája is beleremeg. (Csórikám.) Míg AV óvó kezei fogták őkelmét, délelőtt rakott krumplit csináltam, majd a gyors ebéd után elmentünk a Phoenix Parkba, de miután kaotikus volt ott a helyzet, továbbhaladtunk Dollymountra. Nagyon durván fújt a szél, nagyon keveset voltunk tehát, P.-t ki sem szedtük a kocsiból. Este csináltam pár palacsintát, éjszaka pedig 2x ébredtünk, éljenéljen.

Hétfőn visszavittünk egy ajándékot Blanchardstown-ba, jártunk Lidl-ben, majd az egész nap azzal telt, hogy pesztráltuk P.-t, azaz arra vigyáztunk, hogy ne essen nagyot.

Kedden, azaz tegnap az ILAC-ban jártunk, kicseréltünk két ajándékot (a változatosság kedvéért idén két nagyobb dolgot vettem, mint kellett volna), majd a program kísértetiesen hasonlított a hétfőire: vigyáztuk P. lépéseit. Állítólag 1-2 hét és nem lesz ilyen bizonytalan, hát nagyon remélem, mert már kezdünk fáradni, nem megy ez nekünk, öregek vagyunk, önzőek és hulladékok. Az ILAC-ról még annyit, hogy kb 10-10-10 perceket vártunk a liftekre, mire feljutottunk a különböző emeletekre, mert a k*csög lóf*szjóskák épkézláb létükre a mozgólépcső helyett a liftet használják. Erre csak annyit tudok mondani, hogy tiszta szívből azt kívánom, hogy aki ezt csinálja, az jövőre valóban szoruljon rá a liftre a mozgólépcső helyett, törjön el a lába a p*csába és tudja meg, milyen fájó lábbal (= nálunk egy visító gyerekkel) arra várni türelmesen, hogy megjöjjön a lift, ami teli van két lábon járó barmokkal. Annyira kezdem utálni ezt a sok hülyét, hogy hihetetlen.

A hó egyébiránt tegnap reggelre elolvadt hála a magasságosnak.

Sosem értettem, miért jó, ha egy plüss bizbaszon foltok vannak, olyan igazi, csúful rávarrott direkt más színű foltok, hát most megvan: P. - mint minden gyerek gondolom - imádja őket.

Nem egy gestallt szemléletű kölyök, az már biztos, az egészet ugyanis leszarja, számára a titkok nyitja a részletekben rejlik.

Ettől függetlenül bolondgomba.

Találós kérdés:

Ki az, aki a földre helyezve azonnal elstartol a kábelek, az erősítő vagy a kuka irányába, hogy azokat teljes átéléssel nyalogassa? (Update: Ki az, aki a földre helyezve azonnal elstartol a mérleg vagy a dohányzóasztal felé, hogy azokra két kézzel feltámaszkodhasson, majd hanyatt vágódhasson)?

Ki az, aki ha egy kicsit fáradtabb, nem startol semerre, csak felmászik a ölembe és vagy elkezdi teljes erőből harapni a bármimet vagy a fejét a combomon pihentetve nyújtogatja ki a lábát állásba?

Ki az, akit a fenti két tevékenysége miatt szó szerint egyetlen percre sem lehet felügyelet nélkül hagyni, mert vagy ordít, hogy combot ide vagy épp akkorát esik, hogy összeszalad a sziget, (majd szintén ordít)?

A kérdés természetesen költői.

P. azért még készült ezzel-azzal az ünnepekre, pl tegnaptól tud egész klasszul ülni, ma pedig felállt a dohányzóasztal mellett és diszkréten megvárta, míg elkapjuk, csak akkor vágódott el.

Én Hősöm.

Szépet, jót, boldogat.

P. kitalálta, mi lesz a karácsonyi ajándéka számunkra:

Minden nap felébred hajnali 3 felé és (ma pl) fél 6ig nem alszik vissza, hadd lehessünk még többet együtt. Figyelmes lélek.

Boldog karácsonyt.

1:

Ma voltunk 7 hós státuszvizsgálaton P-vel. Zuhogó hóban kotortam-csúszkáltam el a rendelőig, mert a már leesett havat persze nem takarítja itt senki, hiszen minek is, írek vagyunk vagy mi. Odaérve a cseppet sem kedves, inkább marcona védőnéni kérdésére miszerint miért jöttem, miért nem mondtam le a vizsgálatot, sajnos nem jutott eszembe ott és akkor megfelelően csípős válasz, teszem azt, hogy azért jöttem, mert 10 centi hó csak a puhapöcs íreket riasztja el a létezéstől is, az élet nem áll meg, ha leesik egy kis hó és különben is, magyar virtus bzmeg.

A magyar virtust mindazonáltal sajnos még nem sikerült P-be ojtani, ezért mikor a néni se szó, se beszéd felemelte szerencsétlent, hogy ő most megnézi, hogy áll, csórikám úgy elkezdett visítani, mint annak a rendje. Azt hiszem mondhatom, hogy sosem sírt még ennyire, hüppögött, szakadozva lélegzett, tiszta könny volt a szeme. A vizsgálat további része is kb ilyen hangulatban telt: P. semmit sem csinált, amit szokott (pl nem nyúlt haha), helyette jeges rémülettel nézte a nénit, majd rám-rám pillogott, hogy hozhattam ide, a Banyához. A méricske (69 cm / 8910 g) szintén üvöltésbe torkollott, úgyhogy konklúzióként megkaptuk, hogy P. nem szociábilis abszolút, társaságba kell vinnem, különben baj lesz... Bzmeg újra. A szeparációs szorongás ismeretlen fogalom úgy tűnik... Meg az is, hogy éjmélyből nem illik megragadni egy babát sem egy vadidegennek...

Mindegy, leszarom.

(Mondjuk a néni nem bírta azt sem felfogni, hogy igen, én 2 évig szeretnék vele otthon lenni és nem, nincs nanny-nk, sőt, még mindig szopik...)

2: Miután aki él és mozog hazamegy a családjához külföldre vagy vidékre, egy ismerős pár marad csak itt, akik magyarok és ahol a lány harminciksz hetes terhes és ugye már nem akartak hazarepülni Magyarországra. Többször hívtuk már eddig is őket, hogy találkozzunk, barátkozzunk, ismerkedjünk, eddig is volt közös téma, most ugye van plusz egy, a gyerek, erre miután sokadszor visszautasítottak, adtunk még egy esélyt, hogy mégis karácsony van, senki nincs itt csak mi meg ők, mi lenne ha mi - a gyerekesek, de még milyen gyerekesek! - főznénk karácsony egyik napján vagy két ünnep között tök mindegy, erre mi a válasz? Már túl fáradt a csaj, hogy kimozduljon... Január végére van kiírva. Több, mint egy hónap. Ezek szerint én voltam csak az a hülye, aki két héttel a szülés előtt még végiggaloppozta a Városligetet, étterembe ment 30. szülinapozni és különben is, naponta bkv-zott 2 órát, hogy bejárjon ctg-re (incl. hétvégék). Ja, mellesleg mindezt a negyedik emeletről, lift nélküli házból, úgy, hogy emellett egy tök üres lakást kellett kb lakhatóvá tenni kvázi egyedül. Erre ő nem képes elmenni a liftig, beülni a kocsiba, idejönni és ebédelni majd vissza.

Elmentek ti a p*csába. Mindenki. Ír védőnő és magyar terhes, én sem szeretlek titeket.

A hétvége csúcspontja volt, mikor az apja gitározása mellett P. nyűglődött és énekelte, hogy "Unom a macit / unom a rugit / unom a body-t / és unom a tapit. / Unom a kartont / unom a könyvet / a zenélő dobozt meg a tehenet..."

Bár a múlt hétvégi beszámoló is kimaradt, íme előbb a mostani.

Szombaton korán keltünk (nem önszántunkból), majd 9kor már Blanchardstown-ban keringtünk parkolót keresve. (Karácsony miatt nem 10kor nyitottak az üzletek, hanem fél 9kor.) Egy gyors Dunnes bevásárlás után szereztünk egy alvós plüssrugit P.-nek, amiért többet álltunk sorban, mint amennyi az egész ottlétünk volt összesen. Miután baromi hideg volt (mínusz pár), nem mentünk sétálni, hanem kora délután elautóztunk Howth-ra, ahol kb 8 hónapja nem jártunk. Ott sétáltunk 10-15 percet, majd miután mindhármunk arcára ráfagyott a mosoly, hazajöttünk. Az este meglehetősen unalmasan telt, nagyjából ólomlábakon haladt az idő, azt hittem, megpusztulok, mire fél 9 lett és vihettük fürdetni az Urat, aki fél 10kor bealudt a vacsorájába. 10kor a felettünk lakó köcsögök bulizni kezdtek, amit AV felvett és vasárnap reggel a fájlt egy szép levél kíséretében el is küldte a management-nek. (Most őszintén, mekkora IQ-ja lehet valakinek, aki miután kap egy "final warning"-ot, hogy nem hangoskodhat, különben repül, de ő azért is bulit szervez? Számtalanszor végiggondoltuk már ezt, ha mi valami miatt figyelmeztetést kapnánk, utána fülünk-farkunk behúzva tennénk mindent, csak éppen azt nem, ami miatt ránk szóltak... Most nem? Nem ez a logikus? Úgy tűnik, íréknél nem.) Az éjszaka koronázásaképpen P. hajnali 5kor felébredt, majd 6.20-ig ringattuk (főleg AV, mert én ki voltam rá akadva, miután napközben sem aludt és hangoskodott végig), semmi és aztán 6.20tól 6.40-ig aludt (1 óra 20 perc ringatás 20 perc alvásért, jó, mi?), majd 6.40től újra AV kezében volt 7.30ig, amikor is megreggelizett. (Hogy miért kel mostanság menetrendszerűen hajnalban, elképzelésünk sincs... Ha éhes lenne, nem lehetne húzni az időt, akkor azonnal kéne neki adni, mert ha ő éhes, akkor égszakadás-földindulás kezdődik, megrepednek a dobhártyák, leomlanak a hegyek stb stb stb), mindenesetre egy biztos, nem aludna 20 percre sem vissza és nem maradna meg kézben sem.)

Korán kezdődött vasárnapunknak köszönhetően délelőtt szunyált a Kiskirály, én főztem és megsütöttem az idei karácsony első sütijét (fahéjas csillag - kb 20 perc). Kora délután Dun Laoghaire volt a program, sétáltunk a mólón, fáztunk, dideregtünk, mászkáltunk. Itthon a gyors ebéd után nem volt alvás, a Gyermek gondosan várt uzsonnáig, hogy akkor belealudjon az evésbe. 20 percet hunyt a drága, én ott fagytam meg mellette, mert moccanni sem mertem, nehogy felriadjon. Miután üvöltve felébredt, kapott még ezt-azt hogy hallgasson, de csak sírt, sírt, gőzünk sincs, mi volt a probléma, mindenesetre vagy fél órán át vigasztalhatatlan volt. 9kor megfürdettük, fél 10kor megvacsorázott (a 20 perc alvás + a másfél órán át tartó uzsonna miatt csúsztunk el ilyen betyárul), majd bár 11kor felébredt, negyed óra alatt visszaaludt és aludt egészen 3/4 8ig.

Felemás volt hát a hétvége, meglehetősen aggasztó az éjszakai / hajnali kelések sorozata, hiszen eddig mindenki azzal vigasztalt, hogy oké, oké, sokat sír, nyöszörög, de legalább este 10től reggel 8ig szunyál, erre tessék, a sírás, nyöszörgés maradt, csak éppen 2x ébred stabilan éjszakánként is jó egy hónapja... Mindezek ellenére örültem, hogy volt, aki tartja bennem a lelket, jól esett, hogy pihenhettem kicsit és azért itt-ott nagyokat röhögtünk is a saját sorsunkon, ami valljuk be, eléggé fel tud tölteni (már a röhögés, nem a sorsunk)...

P. nemzetiséget változtatott.

Mától görög.*

* A hasról hátra eddig is ment, de ma elkezdte rendszeresen a hátról hasra forgást is.**

**  Eddig egyszer-egyszer sikerült csak, most amint leteszem a hátára, pördül.

És folytatódnak a negatív postok, sajnálom.

Pedig most nem is gyerekes (bár lehetne, miután éjjel fél 4-fél 6-ig nem aludt egy cseppet sem A gyermek, hogy miért, azt csak ő tudja (vagy ő sem), miután napközben pont annyit aludt, mint szokott, nem történt vele semmi szokatlan, nem volt éhes / szomjas, nem fájt semmije, nem sírt, egyszerűen csak nézett a nagy gombszemeivel a sötétben), hanem csak úgyos.

Történt ugyanis, hogy csináltunk egy naptárat véres-verejtékkel (ha legközelebb felmerül az ötlet, leszúrom magam - P. nem az a gyerek, akiről sitty-sutty lehet 12 művészi képet készíteni, ő a spontán fotók sztárja), kinéztük, hogy 1990 ft, hú, tök jó, csinálunk 8-at, minden rokon kap egyet, úgysem látják a Dedet soha. Pénteken el is készült az utolsó kép is, válogattunk háttérszíneket (kb fél nap, hogy Tökéletes legyen a Mű), erre a megrendelésnél kiderül, hogy időközben 3990 ft-ra emelték az árat / db. 4000 ft baszki, egy olyan országban, ahol az átlagfizetés 120 ezer. Meg amúgy is, mekkora köcsögség már ez? Jön a karácsony, szívassuk már a népet? Fele munkával ugyanannyi bevétel? Legszívesebben megrendelném itt, ahol egész évben 14 euro a naptár, hiszen árban ugyanott lennénk, de legalább nem támogatnánk az otthoni szennyet. Értem én, hogy nincs idejük és az a cél, hogy kevesebb munkával többet keressenek, de ez azért béna gondolatmenet, mert így a megemelt árnál a 8 naptár helyett mi pl 2-t rendelünk, nem 4-et, szóval végül is ők esnek el a bevételtől... Eh, szar világ, komolyan.

Aztán a másik. Miután a héten szívtam a bemenetellel - millió ember az utcán, fellöknek, elfoglalják a lifteket stb stb - mondom, oké, rendelek ajándékokat neten, amazonon, e-bayen. A hétvégén 4-5 órát töltöttem nézegetéssel, kb 0 sikerrel, miután kinézek valamit, erre az eladók 50%-a nem szállít ide az isten háta mögé (Észak-Írországba szállítanak, hiszen az az Egyesült Királyság része, ide nem, hiába ugyanaz a sziget), a maradék meg egy 12 fontos, 10 dekás árut, ami belefér egy margarinos dobozba, 13 fontért ad fel. Hát már megint hol élünk? Találtam olyat is, hogy egy 1 fontos matricát 3,5-ért szállítanak ki. Komolyan beszarás.

Ezek után vásároljunk irl, jó. Szombaton Blanchardstown, ahol reggel 10kor nem találunk parkolóhelyet, mert mindenki tombol; vasárnap Dun Laoighaire, egy pláza, ahol az üzletek 60%-a zárva (!), a maradék 40%-ban pedig elképzelésük sincs, hol vehetnék azt, amit keresek (kb olyan áruról van szó, mint egy nem tudom, gitárpengető), majd magyar bolt, csak úgy a nap koronázásaképpen, ahol kiderül, hogy csak 10 euro felett lehet kártyával fizetni, mert megy a szarrágás. (Ez amúgy annyira nem is tűnik nehéznek, miután egy márkátlan búzadara 2 euro (otthon mennyi, 200 ft?)...)

Szóval szép napokat élünk, na.

Megint k*csög leszek. Két dolog. Mindkettő a Facebook-kal kapcsolatos.

Nem vagyok egy non-netfüggő (ergo baromira sokat netezem) és az utóbbi 5-6 hónapban nagyon komoly felhasználója lettem a facebooknak, de még az életben eszembe nem jutott olyan postokat írni, hogy "Itt és itt vagyok, tök jól érzem magam."... Bakker, ha én jól érzem magam, akkor jól érzem magam és nem pötyögök a laptopomon vagy a mobilomon. Jó, élménymegosztás, aláírom, de miért nem lehet azt utólag? Miért kell egy koncert / előadás / bármi alatt tájékoztatni a többieket, hogy hahó, épp itt vagyok, hú de jó nekem. Még az is oké, ha valaki unatkozik, mit tudom én, lekéste a gépét és a váróban sopánkodik, hogy "Ajjaj, itt és itt ülök, de rossz." ez még érthető is valahol, de hogy ha valaki jól érzi magát épp és erről ír - hát az beteg szerintem.

A másik. Magyarok vagyunk vagy mi az isten. Akkor miért kell egy magyar ember angol nyelvű megjegyzésére angolul írni? Még ha angolul ír valaki, rendben, a külföldi barátaihoz is szól (=nagyzol), hát ez van, de erre miért nem lehet magyarul reagálni? Én nem tudom, szerintem irtó szánalmas, mikor két magyar ember angolul bénázik...

No, hát mai köccsér rovatunkat olvashatták.