A jószándékkal kikövezett út

Szóval miért is furák az írek. Nézzük csak.

Mondjuk azért,

mert leesett 5 centi hó és ezért

• nem nyitják ki az iskolákat, a rendelőket
• leállítják a buszközlekedést
• leállítják a postai szolgáltatásokat
• előbb zárják be a boltokat.

mert hideg van és ezért

• a telkeken hetekig folyatják a vizet, hogy ne fagyjon be a kerti csap (folyománya: este 7től reggel 7ig vízkorlátozás van pl nálunk).

mert mindenhol maguktól becsukódó ajtók vannak és ezért

• 10 percenként hallani egy k*rva nagy ajtóbecsapódást, mert annyi eszük nincsen, hogy kilincs is van a világon.

mert a szeptemberben beadott családi pótlék kérelmet még ki sem nyitották és ezért

• februárra ígérnek választ, megkapjuk-e (amiből őket ismerve március vége lesz).

mert minceMEAT néven futtatnak egy jellegzetes karácsonyi édes süti tölteléket és hát ezért.

Néha vannak dolgaim, hogy csak lesek, hogy lehetek ilyen hülye. Például közel 7 hónapnak kellett eltelnie, hogy eszembe jusson, hogy egy gyerek nem csak kifejezett bébijátékot kaphat a kezei közé, hanem bármi mást is, szóval érdekes, felnőttes dolgokat is.

Így visszagondolva, fogalmam sincs, miért vettem ki csórikám kezéből a teljesen veszélytelen, vicces tárgyakat és miért nem engedtem, hogy egy tányért fogdosson például.

Mindig is szerettem volna az az anyuka lenni, akinek a fia után bomlanak a kislányok, mert jó illatú a pulcsija. Asszem megleltem az ehhez szükséges öblítőt és ez most a reklám helye.

Ő az. Mióta van, folyton csak mosnék, mosnék, mosnék...

Most biztos sokan szemétnek néznek és én sem vagyok meggyőződve a saját igazamról, de erről eszembe jutott, mert ilyesmin már én is sokat filóztam (nem a meleg-hideggel kapcsolatban, csak úgy), hogy én asszem jobban szeretném, ha P. bully lenne és nem bullied. Az elsőn ugyanis úgy érzem, tudnék változtatni, a második esetben viszont dühös lennék és tuti megszakadna a szívem (illetve börtönbe kerülnék, mert tuti nyársra húznám, aki szívatja).

Amúgy 3 gyerek az 3 gyerek.

P.-t meglepő módon ugyanis tényleg csak azok a dolgok kötik le, amik "felnőtteknek valók"*.

* laptop, távirányító, kábelek, tollak, gitár, éles és hegyes dolgok

ui: Tévedtem, van még egy dolog. Miután ma egy percig csöndben volt, úgy láttam, hogy az ujjával van el. Ez annyira nem rá vall, hogy közelebb hajoltam... és észrevettem, hogy egy hajszálat talált és azt hajtogatja.

Magyarázatok P. bolondos viselkedésére:

• Nagyon nőnek a felső fogai és mintha az alsó már kinn lévők is fájnának neki, mert mindig ki akarja kapirgálni őket
• Gesztenyét evett, ami meglehetősen habarcsossá tette a végtermékét
• Fejlődést ugrik, ma például 210 tej után simán benyomott 80 céklát is
• És ami a legjobb: szombaton végre elkezdett szépen előrefelé is mászni

Kiccsillagom.

Annyira unok már nyafogni, meg tök ciki is, hogy vannak, akik egy szó nélkül felnevelnek három-négy gyereket is, én meg egyel itt küzdök minden nap. Mit minden nap. Minden órában, minden percben.

Ha egy percig csend van (értsd nem tökéletes csend, de nem zeng tőlünk a ház), már sikerélményem van, ha fél percig eljátszik hason, már örülök. És közben irigy vagyok, kezdem gyűlölni, ha valakinek nem ilyen a gyereke, ha valaki élvezi az anyaságot, ha valakinek tíz percig is elvan egyedül a gyereke, anélkül, hogy velőtrázóan visítana.

Kezdek attól tartani, hogy beteg. Komolyan. Mert az, ha valaki 1 hónaposan sokat sír, oké. Ha 3 hónaposan sokat sír, még belefér. De hogy itt van egy 7 hónapos cula, akinek létformája a krokodilkönnyes üvöltés, hát nem tudom, hogy ez normális-e.

Az elmúlt három napot konkrétan végigsírta ugyanis a törpe. Azt terveztük, hogy a rokonságnak csinálunk egy naptárat (éljen Kiszel Tünde és Donatella), de egyszerűen nem tudjuk megcsinálni a képeket, mert 100 képből 99-en sír, a maradék 1-en meg kigurul a képből, mert feldőlt épp.

Szombaton az áprilisi képet szerettem volna megcsinálni, tegnap a márciusit, ma a februárit. Körülbelül 300 kattintást végeztem a nap különböző pontjaiban és egyetlen értelmes fotó nem készült, mert az egyiken épp hídban van, a másikon csak a nyelvét látni úgy visít, a harmadikon meg mit tudom én, mivel foglalatoskodik, mindenesetre minősíthetetlen képet vág.

Annyira elegem van. Tegnap voltunk vásárolni és miután az egész odautat végigvisította az autóban, ahogy toltuk a babakocsiban a pláza felé, elsírtam magam én is, mert utálom, hogy bármilyen idős gyerek jön szembe 6 hetestől 5 évesig, mind kussol, alszik, beszélget, nézeget, figyel, játszik, mindig mi vagyunk azok, akiknek üvölt valaki a babakocsiban. A legszörnyűbb, hogy olyan ez az egész, mint egy csúszda, hiába szállnál ki, nem lehet.

Nem akarok megkeseredett harminc éves lenni, de per pillanat szinte semmi pozitívumot nem látok az életben. Az egész egy kurva nagy harc azért, hogy egy perc sírás mentes időhöz jussak. Hét hónapja élünk bolondokházában. És nem, nem én csesztem el, mert egy napos korától ilyen, nem mi neveltük félre, ő ilyen. De dögöljön már meg a szomszéd tehene is, legyen már akkor mindenkinek ilyen nehéz, mert ez rohadtul nem fair a Sorstól. És persze tudom, lehetne rosszabb is, ha beteg lenne például, te jó ég, hát abba belehalnék, de ez most nem vigasztal, mert már ezt is alig-alig bírjuk elviselni és ezt most halálosan komolyan mondom.

Az előzőhöz kapcsolódva, múltkor AV teljesen spontán elkezdte az alábbi monológot:

P. (itt persze P. egész nevét mondta)

Magatartás 2-es.

Szorgalom 4-es.

Angol 5-ös.

Matematika 2-es.

Irodalom 4-es.

Fizika 3-as.

Történelem és állampolgári ismeretek 5-ös.

Testnevelés 4-es.

Rajz 4-es.

Ének-zene 5-ös.

A tanulót megrovásban részesítem, mert órán társait szórakoztatta, énekórán más szöveget énekelt, vicceket mesélt.

Bár hányok a most ezt csinálom stílusú képcímektől, néha szoktunk olyat játszani, hogy mikor P. nyűgösködik, mondatokat adunk a szájába, mint például, hogy "Anya, ne szólj bele, ez az én életem!" "Apa, te ezt nem értheted, szállj le rólam!" és ilyenkor mindig úgy elborzadok, hogy alig pár évünk van, amíg boldog öntudatlanságban van velünk ez a manó, hiszen pislogunk kettőt és máris saját tervei, céljai lesznek...

Ha ez eszembe jut, mindig megenyhülök.

Olyan gyorsan felnőnek.

Amúgy meg mivel már kora gyermekkortól fontosnak tartom a szabad választás jogát, mindig két pelust veszek elő és megkérem P.-t, hogy mutasson rá, épp melyiket szeretné viselni.

A döbbenetes, hogy rá is mutat, hol a jobb, hol a bal oldalira*.

* macskás vagy kutyás / majmos vagy ismeret állatfajos (contact NASA)

Mindenesetre reggel jót röhögtem magamon, mikor P. végre csöndben maradt a kis felhúzható virágarcú-napocskáját nézve, én meg elkezdtem mozgatni neki nagy didaktikusan, hogy nééézd, a nap keleten keeeel, ííííígy feljön, dél van, húúú, de süt, meleg van, itt nyugaton meg lenyugszííííík, de ez olyan Sanyisra sikerült, úgyhogy második körben már az ment, hogy a nap kálátán kááál, Páti ná sírjál, fúúú, dél van, Páti most sá sírjál, már este is van, Páti ná sírjál már.

Azt hiszem, ez a jelenet tökéletesen leírta, milyen az élet nálunk.

Az ihlet itt:

Azt hiszem, kellően meggyőző lettem volna, ha hajnali 2-kor kilógó mejjel, zilált hajjal, pizsamában, vérben forgó szemekkel egy konyhakéssel a kezemben átcsörtettem volna a szembeszomszédhoz, hogy shut your fucking face unclefucker, miután a seggarc a büdös kurváival lusta volt a hóban bemenni kocsmázni, ezért úgy döntött miért is ne basszon be csütörtök éjszaka és miért is ne üvöltesse a gagyi zenéjét a saját lakásában hajnalig, leszarva mindenki mást a házban.

IMF hitel ennek az országnak baszki, ahol 15 centi havat meg se kísérelnek eltakarítani, sehonnan, ahol télen megáll az élet, leáll a tömegközlekedés és a posta és ahol egész évben az egyetlen szórakozási lehetőség a vedelés, mert annyira igénytelenek, mint egy csapat éticsiga.

Kezd a tököm kilenni ezzel az idétlen csürhével, részeges, unalmas, szánalmas kis pöcsök és kurvák gyülekezete, menjünk haza a picsába, ott legalább megértik, ha kellően kicifrázva a pofájukba mondom a véleményem.

A nap filmje: Falling down.

Külsőségek:

A formás, okos fejét.

A két forgóját.

A vicces hajszerkezetét.

Az értelmes homlokát.

A hosszú szempilláit.

A gyönyörű, huncut szemeit.

A csinos, se nem nagy, se nem kicsi füleit.

A pisze orrát.

A száját, amit hol lebiggyeszt, hol legörbít, hol elhúz, hol kitát.

A bekapnivalóan incselkedő állát.

A lyukat az arcán, ami megjelenik, ha nevet.

A mindig meleg nyakát.

A pihés hátát.

Az izmos karjait.

A szép köldökét.

A csikis hasát.

A vastag combjait.

A böte lábfejét.

A nagy talpát.

A dagi kezét.

A hosszú ujjait.

A sima bőrét.

A vicces illatát.

A k*rva életbe már ezt a sok vizes hungarocellt.

Szombat óta esik ez a fos, öt perces szünetekkel, az élet leállt, hó, csend és hullaszag. Az utakon jégpáncél, a buszok leálltak, a reptér bezárt, de gyalog sem lehet közlekedni a tíz centis hóban, mert azalatt jég van és különben is, izmos vagyok, de annyira nem, hogy hóekének használjam a babakocsit. Kenguru is kilőve, mert attól fosok, hogy megcsúszom és összenyomom a törpét, más lehetőség pedig nincs.

Csupán szülinapi ajándékot, mikulás ajándékot és kiegészítőket kéne vennem a karácsonyi ajándékunkhoz, de persze a sarki boltig nem jutok el csak vaskos káromkodások árán, szénné ázva.

Tudom, fő az egészség, de leszarom, ki akarok innen jutni, vásárolni akarok, tenni a dolgomat, intézkedni, haladni.

P.-ben amúgy talán azt szeretem legjobban, hogy vicces. Úgy értem, sír, sír, elég gyakran, de legalább olyan sűrűn nevet is. Teli szájjal. Hogy kilátszik a két foga. Hogy összeráncolja az orrát. Hogy bugyborékol ki belőle a Miki egér hangú röhögés.

Mostanság (just for the record) a következő dolgokon tud nagyon nevetni:

• Tartom a hóna alatt, ő lóg lefelé és jobbra-balra illetve előre-hátra harangozom vele.
• Faltörő kost játszunk, azaz egyik kezemmel a hóna alatt tartom, a másikkal meg a feneke alatt fogom és nekiszaladunk a tükörnek a BUMM, BUMM szócskát ismételgetve.
• Négykézláb vagyunk egymással szemben és az elkészülni-vigyázz-kész parancsok után, a kész-nél elkezdenek az ujjaim felé szaladni és hol az egyik győz, hol a másik, hol egyszerre érnek be. (A győztes ujj ujjong, miután átszakítja a képzeletbeli célszalagot.)
• Fekszik az ágyon háton vagy oldalt, én mellette, elgurulok tőle, majd visszagurulok hozzá és SZIA-val köszönök.
• Görgetem az ágyon, miközben mondom, hogy Gyúrom a tésztát, gyúrom a tésztát.
• Vészjósló dallamot dúdolok, körözök felette és egyszer csak megpuszilom a hasát / combját.
• Belehammogok (HAMM-HAMM) a nyakába.

Hát ennyi jut most az eszembe. Ezek a játékok egytől-egyig jogvédettek, általam, tekintve, hogy én találtam ki őket hat hónapnyi kemény brainstorming és kísérletezés után. Le lehet persze utánozni, de jutalékot kérek.

Update.

Eszembe jutott még kettő:

• Háton fekszik, én pedig a két lábát TOPP-TOPP szócskát mondogatva léptetem a talpát a fejemen. (Ennek van egy tanításosabb változata: TOPP - ez a homlokom; TOPP - ez az arcom; TOPP - ez az állam stb.)
• Ül az ölemben (én hasizomból tartom magunkat, szóval edzésnek is jó) és a két karjával ÉLJEN-ezünk. (Eredetileg ÉLJEN, kijöttek a bányászok! volt a szöveg, most már továbbfejlesztettem és az aktuális dolgoknak örülünk, például ÉLJEN, megkapta Írország az IMF hitelt! ÉLJEN, jön az enyhülés! stb stb)

Mi a jó ég az a lédig? Darab? Mert van hálós és lédig narancs, de számomra a szövegkörnyezet és az ábra smafu, mert bizony fogalmam sincs, mi az a lédig.

Lédig, lédig, lédig. Plíz.

Míg a zoknit nagyjából 10 másodperc alatt rugdalja le Az Ördögfióka, a kiccsimma már akár 5 másodpercig is fennmarad a lábán.

Ráadásképp hülyére röhögi magát, amikor adom fel rá, ilyen háhááá, mit erőlködsz, úgyis leszedem, amint nem fogod oda a talpamhoz nézés mellett.

Amúgy a múlt héthez még annyit, hogy voltam kétszer babakocsival és tömegközlekedéssel a központban, én, a Hős. Odafelé dartoztunk (három lifttel jutottunk el a vágányokig), új értelmet nyert a Mind the Gap kifejezés, visszafelé pedig mindkétszer épp elkaptam a buszt, ami oltári szerencse, tekintve, hogy fél óránként jár illetve hogy rólam van szó.

No de a lényeg, bár asszem maga a bejutás izgibb volt, mint a cél: Először egy toddler group-on vettünk részt, mérsékelt sikerrel, aztán pedig csak úgy nézelődtünk, vettünk ezt-azt, shopping spree, érted.

Péntek éjszaka nagy dörgés-villámlással megjött a hó.

Szombat reggelre még csak pár centi fogadott, el is mentünk hát Blanchardstown-ba (hová máshova) vásárolni. Délután a fiúk sétáltak, én pedig kitakarítottam a lakást a-tól nagyjából ty-ig. Este megrendeltük a nagyszülők Mikulás ajándékát neten, majd korán lefeküdtünk.

Vasárnap belehúzott a hó, reggelre már jó tíz centi vastagon állt az előző nap leesett és jéggé fagyott első rétegen. A hókotrás, mint olyan, itt ismeretlen fogalom, ha minden igaz, a sóról sem hallottak még, el lehet hát képzelni, mi fogadott, mikor délelőtt lementünk sétálni. Sebaj, azért hősiesen törtük a jeget-havat s mi jó falat, csúszkáltunk a babakocsi után, megfagytunk, vörösödtünk. Elkészítettük a nagyszülők karácsonyi ajándékának egy-tizenkettedét, majd itthon szépen megebédeltünk, én főztem baracklevest meg rizses húst. Délután St Stephen's Green, szereztünk egy karácsonyi szettet az úrnak és beültünk enni-inni a kávézóba. Este tejbegrízt ettünk, küzdöttünk a Gyermekkel, aki egész nap másfél órát volt képes aludni, ennek megfelelően hulla volt, de ideges.

Miután 17 perc után most megint felébredt (ezt a 17 percet úgy nyertem, hogy 37-et ringattam, lásd kettővel ezelőtti bejegyzés), rövidre is zárom a beszámolót és megrángatom egy kicsit.

Aztán a mai napig szoktam röhögni a szoptatós nyálságokon, hogy óóó, mikor a kis kezével megsimogatja a cicim miközben eszik, óóó, mikor mosolyog, ha meglátja a mellem stb stb stb.

No megmondjam mi a rögvalóság?

Ha kivillan a bögyöm, oltári hörgés veszi kezdetét, kéz-láb extatikusan kapálózik, szem mereven bámulja a célojjektuot, majd ha megkapja a vágyott ételt, az egyik karjával iszonyatosan elkezd püfölni, de erőből, vállból, miközben a másik kezével úgy facsarja a hajdan jobb napokat látott cickóm, mint a mesében a legkisebb királyfi, aki a kőből igyekszik vizet csavarni.

Nem értem én ezt az új generációt. Ha nekem valaki csak egyszer hajszárítózná a hasam, miközben ringatná a hátsóm ÉS lágyan dúdolna valami sanzont, hát én tuti, hogy fél perc alatt elaludnék, nem tennék olyat, hogy fél óra után is csak kajánul vigyorognék két óriási ásítás között.

Vajon miért van minden babával kapcsolatos üzlet a plázák alagsorában vagy első / második / harmadik emeletén?

Szerintem A/ a tervezők tudják, hogy a nők, akik ráadásul anyák is, úgyis feljutnak babakocsival is bárhová B/ a tervezők tudják, hogy a nők, akik ráadásul anyák is, úgyis megszokták már a szívatást.

Persze nyitott vagyok és elfogadok egyéb logikus válaszokat is.

szopi harc

toddler group

vros - karácsony