A 24-i melankóliám kicsit kiterjedt 25-re is, de ráfogtam a hormonokra, úgyhogy próbáltam nem nagyon foglalkozni vele. (A nyaff tárgya egyébként az egyedüllét volt. Hogy itt a karácsony, minden a legtöbb ember legalább egy karácsonyi ebéden / vacsorán részt vesz, ami ugyan lehet, hogy feszülten telik, de legalább kap finom meleg kaját, desszertet, beiglit, zserbót, őszilét... Mi meg itt a világ végén úgy élünk, mint két jég hátán élő remete, akiknek mindig mindent egyedül kell megoldaniuk. Ha a fűtés elromlik, ha egy kis sütire vágyunk, ha, ha, ha, mindig csak mi vagyunk itt, csak magunkra számíthatunk. Jó, jó, tudom, vannak árva gyerekek is, de egy árva gyerek általában olyan férjet / feleséget talál, akinek van valakije és lesz egy pótcsaládja... És ráadásul most még csak hagyján, de mi lesz később? Annyi lehetőségünk sem lesz, hogy egy moziba elmenjünk kettesben? És ha lebetegszem, ki látja el a gyerekünket, ki főz nekem húslevest? Az igazság az, hogy ezek azok a dolgok, amiket valahogy nem láttam előre... És isten ments, nem szeretnék hazaköltözni sem, de egyenlőre nem látok kiutat az alagútból, egyszerűen nem tudom, mi lenne a jó megoldás, de az igazat megvallva aggaszt a jövő és irigylem azokat, akiknek az a problémájuk, hány helyre kell menniük karácsonykor...)

Na de maradjunk a szigorú tényeknél: 25-én ebédre megettük a vacsi második részét, azaz tárkonyos levest ebédeltünk almás-diós csirkével. Délután az új TV-n megnéztük a VI. Harry Potter részt, ami elég nagy csalódás volt az eddigi filmekhez képest, közben viszont volt szerencsénk elmajszolni a film előtt készített desszertemet, ami isteni mazsolás eperhab volt. Harry után néztünk még egy kis Father Ted-et, de én szokásomhoz híven bealudtam a végére, ez van, ilyen vagyok mostanság. (A nap eseménye egyébként a már említett első, kívülről is érezhető Damien mozgás volt.)

26-án, szombaton felkeltünk és éhgyomorra kimentünk a Dollymount beach-re. November vége óta először láttuk a tengert és hát nem okozott csalódást: hideg volt, fújt a szél, de mégis, tenger volt. Dollymount után elautókáztunk Howth-ra, ahol most kivételesen kigyalogoltunk valami világítótoronyig a kikötő mellett. 3-ra értünk haza, akkor főztem egy zöldséglevest, másodiknak pedig bolognait ettünk. Délután ha minden igaz, a Narnia 2. részét néztük meg, ami meglepően jó volt: izgalmas volt, érdekes, látványos, egy biztos, mindenképp verte a HP-t. Este sütöttem pár palit, vacsorára azt ettünk fahéjjal, lekvárral, kakaóval és almával, csak úgy, lazán.

27-én, vasárnap városoztunk, bementünk a központba és bár alig-alig voltak az utcán, parkolóhely persze egy szál sem akadt, úgyhogy kénytelenek voltunk egy parkolóházban letenni a kocsit. Vásároltunk, nézelődtünk, majd hazamentünk ebédelni. A menü szombati zöldségleves volt diós tésztával, de miután rámjött az ihlet, sütöttem még egy adag sajtost, egy adag linzert (kiderült, hogy szerdán szimplán elnéztem az összetevőket khm) és összedobtam egy tejszínes gombalevest is. Az este nem is tudom, mivel telt, talán néztünk egy Beugrót, de ez nem 100%.

28-án, azaz tegnap, kirándultunk. Elmentünk a rush-i tengerpartra, ami tegnaptól a kedvencem azt hiszem, elsősorban azért, mert jókor értünk oda, jó időben... Ragyogó napsütésben indultunk el itthonról, de mire odaértünk, köd fogadott, ami iszonyat izgalmassá tette az egészet. A ködön átsütött a nap, a homokos part szinte fagyott volt, a tenger maga pedig nyugodt volt és sima. Ketten voltunk az egész parton, kisétáltunk a vízig, felmásztunk a parti sziklákra, teljesen odáig voltam... Rush után átmentünk Lusk-ba, ahol sajnos zárva volt a Heritage Centre, de nem estünk kétségbe, a rush-i tengerpart mindenért kárpótolt jóelőre. Hazafelé beugrottunk a Sparba, a tegnapi gombaleves után másodiknak összeütöttem egy húsos-tésztás-zöldséges-sajtos valamit, majd délután aludtam egy kicsit, míg AV is elvolt valamivel. Este néztünk egy Poirot-ot, utána megnéztük a Mátrixot, majd mókáztunk egy kicsit és viszonylag későn, éjfél után tértünk nyugovóra.

Ma ma van, ezeddig semmit nem csináltunk az égvilágon, fél 4 van, totál alkonyat, de egész nap ez van, úgyhogy úgy döntöttem behozom blogbéli lemaradásomat és hellosziaszevasz. Most talán még bónuszként sütök egy kis almás pitét, de az is lehet, hogy csak egy tejberizst dobok össze és lefagyasztom pár gyümölcsdarabbal.

Hát ennyi, bocs mindenkitől, aki végigolvasta ezt a sok uncsiságot, de manapság ilyen uncsi vagyok én is.

Ami terhességet illeti, a hasam nő, bár továbbra is csak előre, így még mindig úgy nézek ki, mint aki lenyelt egy kisebbfajta kézilabdát. A súlyom 58 kg, holnap leszek 19 hetes, azaz nagyjából félidőnél járunk, el sem hiszem. Elég fáradékony vagyok sajnos, de vannak jobb és rosszabb napok hálistennek, nem mindig vagyok abszolút használhatatlan. Émelyegni nem émelygek már, a savtúltengés még nem játszik be, az egyetlen, ami idegesít, hogy vannak napok, mikor nagyon nehezen használom a hasizmomat, magyarul tápászkodom, mint állat, felülés helyett. A Gyermek egyébiránt igen aktív, kiszámíthatatlan időközönként mocorog, hol erősebben, hol gyengédebben, mindenesetre elég muris, hogy 99%-ra kívülről is megállapítható, melyik oldalon van a feje, mert ott kicsit kidudorodik az egyébként szabályosan gömb kis hasam. Hiába no, a vékony hasfal áldása. Az elmúlt napokban amúgy elég sokat olvastam a császármetszésről meg a természetes szülésről, hát imádkozzon értem mindenki, a fene sem gondolta volna eddig, hogy ez az egész ilyen veszélyes iparág, jajj.

És most megyek sütni.