A jószándékkal kikövezett út

Így néz ki az - asszem már emlegetett - activity fal (egy része) a modernebb játszótereken:

(Ennél persze nagyobb, több részből áll és természetesen mindkét oldalon vannak izgalmas dolgok.)

Megihletett Sparrow. Ma ahogy toltam hazafelé a babakocsit a szikrázó napsütésben a Tescoból, arra gondoltam, kéne írni egy regényt? nem, novellát, aminek az lenne a címe, hogy Az ebédlőasztal. Jó kis figyelemfelkeltő cím, mi? No de tényleg. Négy lányról szólna, akik mindig egy asztalnál ültek gimiben az ebédlőben. Az egyikük négy év után kilépett, Amerikába utazott és ott is ragadt, majd pár hónap Dániai tartózkodás után Ausztráliában kötött ki, egy jóképű ausztrál srác oldalán. A másikuk szintén megjárta Amerikát, de visszatért, elvégezte a gimit, majd Németországban telepedett le, ott él 15 éve és pszichoterapeutaként dolgozik. A harmadik - aki a változatosság kedvéért nem járt Amerikában - férjhez ment, kiköltözött Írországba és négy diplomával a zsebében a 14 hónapos fiával van otthon háztartásbeliként, a negyedik pedig, miután fél évet Amerikában töltött, másik osztályba került, elvégezte az orvosit, szemész lett és most szombaton lesz az esküvője, ahol a négy lány újra összetalálkozik...

Hát nem az élet írja a legszebb történeteket?*

* Attól eltekintve, hogy az esküvőre nem tudok elmenni...

bayleaf -

thyme -

basil - bazsalikom

rosemary -

cumin - köménymag

dill - kapor

Alapból nem vagyok tisztában a különböző zöldségek neveivel (pl a saláta - káposzta + ezek különböző variációi számomra ugyanazok, csak úgy, mint a petrezselyem - nem-is-tudom-mi-a-neve-az-a-zöld-leveles), de angolul már végképp nem igazodom el közöttük. Egy ideje ezért az egyik jó barátommal (google - képek) elkezdtem összerakni, mi micsoda, íme hát egy pár hasznos szó angolul - magyarul, képekkel illetve az én elnevezéseimmel.

Aubergine - padlizsán (az az izé, ami ilyen színről van elnevezve vagy na, van ilyen szín is)

Cabbage - fejes káposzta (káposzta... vagy saláta? tudod, amire így rátapadnak a levelek)

Savoy cabbage - kelkáposzta (kelkáposzta)

Lettuce - saláta (saláta... ami a tojásos nokedli mellett van)

Iceberg lettuce - jégsaláta (undok saláta, alattomos: kívülről káposzta, belülről saláta)

Cucumber - kígyóuborka (kígyóuborka)

Gherkin - uborka (kis csúnya uborka)

Courgette - cukkini (cukkini vagy patiszon?)

(szerintem ez tök úgy néz ki, mint a kígyóuborka, de mindegy)

White squash - patiszon, csillagtök (nem fogtam még ilyet, így meg sem nevezem, az)

Butternut squash - sütőtök (sütőtök)

Pumpkin - sütőtök (sütőtök)

Marrow - tök (tök)

Cauliflower - karfiol (karfiol vagy karalábé?, nem, karfiol)

(ezek a levelek... mint egy káposzta... pff... amúgy meg fúj)

Kohlrabi - karalábé (kalarábé)

(vesszek meg, ha ilyet láttam már itt... vagy lehet, hogy csak elfojtottam eddig, mert ezt is utálom, mint a karfiolt?)

Swede - sztaki szerint karórépa

(ilyet sem láttam még, mondjuk így kép alapján nem sokat veszítettem)

Turnip - kerekrépa, tarlórépa, fehérrépa (???? no comment)

Parnship - paszternák (zöldség)

Parsley - petrezselyem (zöldség)

Celery - zeller (petrezselyem?)

Jerusalem artichoke - csicsóka (HA-HA)

Artichoke - articsóka (articsóka)

Swiss chard - mángold (kezdek durvulni, tudom...)

Sorrel - sóska

Chickpea - csicseriborsó (én ezt ugyan meg nem nevezem)

Lentil - lencse (lencse, belőle készült főzelék a beton főzelék)

Split pea - sárgaborsó (őőőőőőő lencse - sárgaborsó?)

Asparagus - spárga (spárga)

Horseradish - torma (torma)

Chive - metélőhagyma (újhagyma)

Rájöttem ám amúgy, hogy nem vagyok nagyon hülye, mert ezek a zöldségek otthon sokszor másképp néznek ki, mint itt... Ez zavart meg. (Részben... A petrezselyem kérdés, a chive-leek-spring onion különbsége és a répa-affér még mindig sötét foltot képeznek az agyamban...)

És amiket álmomból ébresztve is tudok (angolul is meg hogy hogy néz ki):

• tomato - paradicsom
• sweet pepper - (kaliforniai) paprika
• red pepper - fűszerpaprika
• potato - krumpli
• baby potato - újkrumpedli
• sweet potato - édeskrumpli
• onion - vöröshagyma
• garlic - fokhagyma
• leek - póréhagyma
• chive - metélőhagyma
• spring onion - újhagyma
• red onion - lilahagyma (haha)
• spinach - spenót
• bean - bab
• french bean - zöldbab
• brussels sprout - kelbimbó
• carrot - répa
• radish - retek
• beetroot - cékla
• sweet corn - kukorica
• broccoli - brokkoli
• red cabbage - vöröskáposzta

Na. Egyéb zöldség?

Szóval Hét 1, Hét 2, Hét 3, Hét 4, Hét 5 (mi a francnak voltunk ennyit otthon?) és most Hét 6.

Hétfőn tehát Pestet vettük be kettesben AV-val. Jártunk a Főzelékfalóban, ez biztos, vettünk cseresznyés kólát a kis Tescoban a Nyugatinál, ahol megdöbbenve láttuk, hogy a parkoló már a múlté, helyette egy naaagy zöld terület van, szökőkúttal, voltunk a Westendben, ahol AV kapott egy nacit és ledöbbentünk, hogy már Pesten is van Debenhams, ami még csak hagyján, de angolul vannak kiírva benne a dolgok, ami szerintem szégyen. Amúgy nagyjából ennyi, többre nem emlékszem. Ja, de. Hazafelé felsővezeték szakadás volt Kispest körül, úgyhogy nem jártak a vonatok, így jó két órát rostokoltunk az állomáson, várva, hogy valami legyen... (Nem tudom, mondtam-e már, hogy sosem tudnék bejáró életet folytatni... Mert 5000 forintos Debenhams babapólót persze lehet venni, de hogy ne késsenek a vonatok órákat, na az elképzelhetetlen.)

Kedden fodrásznál voltam, majd épp csak hazaértem, AV apukája látogatott meg minket, majd este K. jött, ezúttal ugye L. nélkül... P. ezen az estén már 12-t lépett egymás után, majd előre dőlt. Este lángosoztunk és már nagyon éreztük, hogy lassan megyünk haza...

Szerdán AV anyukája jött hozzánk, én pedig egyedül visszamentem a hátsómmal kontrollra, majd siettem haza pakolni.

Csütörtök már végképp a csomagolás jegyében telt, kicsit szomorkodtunk, de alapvetően azért örültünk, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba. A repülőutunk hazafelé rémálmos volt, P. nyígott-nyűglődött, de ezt most inkább nem idézném fel újra, lényeg a lényeg, hogy majdnem lekéstük a gépet, mert nem tudtuk, hogy egy órával hamarabb be kell csekkolni, alig kaptunk egymás mellé helyet, pedig direkt fizetünk is érte, késve indultunk, késve érkeztünk, P. pedig az istennek nem akart / tudott aludni a gépen, majd utána itthon sem...

És tádáááám, vége, ennyi a beszámolóm az otthon töltött hetekről. Piha, ez is megvolt, most már csak a mostani két héttel vagyok adós és lassan behozom magam, hehhhhe...

Eh, kicsit sem vagyok ám elmaradva, hogy most tartok az április 25-i hétnél...

No de akkor gyorsan:

Hétfőn Húsvét volt ugye. Az otthoni locsolkodás után (AV kitalálta P. első locsoló versikéjét, majd gondolkozom és közlöm), AV anyukájához autóztunk, ahol P. találkozott az unokatesóival és mindenkit körbelocsolt. Délután játszóztunk vele, majd hazaautóztunk, de útközben kiderült, hogy erőteljesen szörcsög, ergo megfázott. (Az este eredménye, hogy az ekkora szó hallatán felemeli a karjait a magasba, mert Anyuék megtanították neki...)

Kedden a szörcs tovább gyűrűzött, én pedig orvosnál jártam, ahol megtörtént egy régóta esedékes, kisebb műtét-szerűség. (jajjj) Hazafelé kaptam egy gyrost, mert bátor voltam, nagyjából ennyi történt.

Szerdán AV dolgozott, én Apuval meglátogattam nagyapát. Délután P.-t elvittük a szokásos otthoni orvosi rutinellenőrzésre (nem a megfázás miatt, hanem csak úgy, mert otthon van gyerekorvos), ahol kiderült, hogy P. jól van, egészséges, hurrá.

Csütörtökön délelőtt fogorvosnál jártam, újabb kisebb műtét miatt... Az egyik fogam kidörzsizte a szám nyálkahártyáját és lett egy ronda, fehér bogyóm... A leszedése 5 percbe sem telt, örülök, hogy megszabadultam tőle. Délután Pesten mászkáltam, Zuglóban meg a Westendben, ezalatt P. Anyuval volt, illetve a tesómmal, aki épp ráért.

A péntek meglehetősen zűrösre sikerült, az eladott lakásunk pincéjét pakoltuk ki... Meglehetősen sok minden volt ott, biciklik, forgószék, tv állvány, ruhák, könyvek, annyit csináltunk, hogy ami tuti nem kell, azt kidobtuk, a maradékot meg különválogattuk, hogy ez a kupac az én szüleimhez megy, az meg AV anyukájához... Délután jött AV egy idősebb ismerőse P. nézőbe, majd AV tesója is befutott, így P. megint jó sok ember figyelmében lubickolt.

Szombaton két buliba is hivatalosak voltunk: az első Á-jé, Érden volt. P.-n kívül még két gyerkőc volt a partyn, mi pedig újra megállapíthattuk, hogy a mi gyerekünk igényli a legtöbb figyelmet... Sebaj. Érdről egyenesen Pilisre vezetett az utunk, ahol pár volt gimis osztálytársammal futottunk össze.

Vasárnap a mi napunk lett volna, már AV-jé meg az enyém, mert úgy döntöttünk, kettesben bevonatozunk Pestre és nézelődünk. Aha. Egyrészt ömlött az eső, másrészt május 1-je volt, azaz minden zárva volt... A Corvin sétányt futólag megnéztük azért, majd szereztem egy Pesti Estet, hogy legalább egy moziba beüljünk... Ám amikor én szemét le mertem ülni a Corvin Plázában egy padra megnézni a műsort, jött egy pali és rám szólt, hogy csak áthaladni lehet az épületen, megállni nem... (Mintha az egész napot a zárt üzletek között akartam volna tölteni, ha-ha.) Ekkor eldöntöttük, hogy tudni kell feladni, hazavonatoztunk, mert tényleg zuhogott és tényleg sehol senki nem volt, ünnep volt, na... (Egy fia május elsejei rendezvényre utaló jelet nem láttunk, pedig a város különböző pontjain jártunk és nem a külterületeken...)

Úristen, el sem hiszem, haladok, már csak a befejező hét van hátra, sietek, sietek...

Csak távirati stílusban:

A hétvége péntek estével kezdődik ugye, amikor is Burgereztünk, csak úgy, mert megtehetjük.

Szombat és vasárnap délelőtt játszóztunk a Phoenix parkban, ahol ilyen remek kis cuccok vannak ni:

(Mondjuk ebben az országban minden csúszda ilyen, szóval nincs olyan, hogy egy szimpla létra meg egy csúszda, ilyen labirintusos izék futnak csúszda néven mindenhol, amitől én speciel frászt kapok, mert ha megindul benne a Ded, sosem tudhatom, merre fog fordulni, hol fog fejjel lefelé kiesni, bár kétségtelen, hogy nagyon menőn néznek ki...)

Mivel fél 10 körül értünk a játszóra mindkét nap, még dugózni sem dugóztunk. Hazaérve P. elaludt, én főztem (szombaton ilyen krumplis-répás-borsós-csirkés tepsiset, ma meg tojásos nokedlit salátával), majd ebéd után elindultunk szórakozni.

Szombaton Brayben jártunk, ahol július-augusztusban muri van a parton végig, szóval céllövölde, mesevonat, körhinta.

Először megnéztük a pónikat (ja, pónilovaglás is van), lesétáltunk a homokos parthoz, majd végignéztük a hinta kínálatot és lefeküdtünk a fűre marhulni P.-vel. Ezután ettünk fagyit, visszasétáltunk az általam kiszemelt hintához, én felültem, a fiúk alulról néztek, az én agyam kiesett a helyéből, az övék maradt a helyükön. A kocsiban hazafelé megetettem P.-t, majd beugrottunk vásárolni a Cornelscourt-ba. (Itt egy tolókocsis néni ránk ijesztett, szegény beszélni sem tudott, de volt egy számítógépe, amibe bepötyögte, hogy "It's nice to...", de hogy mi szép, azt nem tudjuk meg soha, mert P. faképnél hagyta, mi meg szégyen szemre siettünk utána.)

Vasárnap ebéd után Howth-t céloztuk be, kisétáltunk a mólóhoz, majd a zöldön mókáztunk megint. Ezután a játszóra is benéztünk, de az tömve volt, úgyhogy eloldalogtunk. Kaptunk 1-1 Magnumot, P. pedig gyömbéres kekszet majszolt. A kocsiban megetettem, hazafelé kinéztünk Dollymountra, majd este csináltam házi hamburgert, ami kenterbe verte az összes gyorséttermi hambit.

Jó programok, szép idő (20-21 fok, szélcsend, napsütés), normális P. - mi kellhet még?

No most miután csütörtökön este szomorúságunkban, pénteken éhségemben, tegnap pedig csak úgy, az ebéd lefojtásaként gyorsétteremben ettünk, íme egy kis táblázat:

Mielőtt elfelejtem, az utóbbi szavakat mondja P. utánunk legszívesebben:

• cica (tita)
• kacsa (tata)
• zsiráf (zsfff + ismeretlen hangok)
• kecske (kek)
• bálna (bá)
• banán (ba)
• lámpa (pa)

És amit magától is mond:

• dart (da)
• baba (baba)
• papa (papa)
• néha cica + kacsa

Mindazonáltal vicces volt reggel, mert miközben szállásokat néztem (ez lesz a következő poszt témája, stay tuned), láttam, hogy P. folyton a body-ja nyakát húzogatja és nézegeti a hasát, majd felkaccant. Miután vannak egyéb furcsa dolgai is, nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Aztán jött, hogy altassam el és ahogy felvettem, megláttam, hogy egy félig csócsált, nyálas kölesgolyó ragadt bogáncsként a body-ja nyakához, belülről és ez tetszett neki. Altatás alatt kb két percenként csekkolta, ott van-e még, én meg szétröhögtem az agyam magamban, hogy eljön majd az idő, mikor ez a csepp ember udvarol majd valakinek és komolykodik meg nagyzol, de közben én tudom, hogy 14 hónapos korában egy kölesgolyó ragadt a pólójához és arra is képtelen volt, hogy leszedje onnan...

Hogy ne kiabáljam el, direkt nem írtam le, hogy szerda éjjel P. este fél 10től reggel 7.45ig egyfolytában aludt (ez is csak 9 óra 15 perc, más ennyi idősnél ez pocsék, de számunkra megváltás volt).

Szóval nem tudom, mikor volt ilyen utoljára és sajnos azt sem tudom, mikor lesz... Ma éjjel pl 10kor aludt el és 2kor, 4kor és 6kor is felébredt, majd végül 7kor végképp megkezdettnek nyilvánította a napot. Ez 9 óra 3 ébredéssel.

Kérjük előre a Nobel díjat, plíz.

"Az éjszakai felébredésnek ugyanis fejlődési haszna is van. Alváskutatók azt tartják, hogy a babák „okosabban” alszanak, mint a felnőttek. Megállapították, hogy az aktív álomszakaszban (REM) eltöltött hosszabb idő segíti az agy fejlődését, mert ebben az alvási szakaszban megduplázódik az agyi vérellátás a mély álomhoz képest. A gyermekek agymérete eléri a felnőttének 70%-át, mire kétévesek lesznek. Ehhez a nagymértékű növekedéshez szükség van azért, hogy a babák agya éjszaka is folytassa a nappalihoz hasonló tevékenységet. Gyakorlatilag ez azt jelenti: minél többször ébred, vagy hánykolódik a babátok éjjel, annál okosabb lesz!"

A terveim a blogon bejegyzést kiegészíteném még egyel:

• az újabb magyarországi kalandjaink leírása

Ma miután kifizettem egy sötétkék, marcona mintával díszített gumicsizmát P.-vel a karomban, megkérdeztem a pénztárosnőt, hogy van-e hosszúujjas bodyjuk, mert nem láttam, erre a nő visszakérdez, hogy lánynak?

Komolyan ez kezd aggasztóvá válni, tömegesen nézik a zöldbe / kékbe / feketébe / barnába öltöztetett kisfiunkat kislánynak. De MIÉRT?

Kezdem a múlt héttel, pontosabban azzal, mi volt, mióta visszaértünk.

Csütörtök este érkeztünk haza, P. meglepően jól bírta a hazautat, evett, játszott, nézelődött és fél órát aludt is a repcsiút alatt. Igaz, ehhez egy másik fél órán át kellett a  folyosón táncikálnom vele, de megérte, nyertünk fél óra nyugit, ha még a karomban aludt a hosszú testével, akkor is. (Itt jegyezném meg, hogy P. olyan csendes-rendes volt, hogy egy 80as néni mondta is, hogy micsoda jó gyerek, haha. Mint később kiderült, a néni egyébként az unokáját jött meglátogatni, egyedül, 85 évesen, úgy, hogy egy szót sem beszélt angolul és menni sem igen tudott, miután egy tolókocsiban tolta ide-oda egy ír reptéri alkalmazott, aki megkért, hogy fordítsak már a néninek... No mindegy, kemény sztori, de itt a vége.) A repülőutat színesítette, hogy P.-t talán életében először idegen helyen kellett tisztába tenni... No most én szeretem a kihívásokat, ezért is röhögtem végig a peluscserét, mert valljuk be, egy folyton ficergő14 hónapos gyereket egy nagyjából harminc centi hosszú (ámbár egy méter széles) pelenkázó felületen tisztába tenni nem semmi. (Azért nem az egy méter széles felét használtam a cuccnak, mert úgy nem lehet elé állni a porontynak, oldalról meg én nem tudok pelenkázni.) Mindenesetre túléltük és elmondhatjuk, ezen is túl vagyunk.

Írországba visszaérkezni amúgy mindig szép, imádom, amikor a tenger egyszer csak a szárazföldbe torkollik, ami tulajdonképp nem más, mint zöld négyzetek sorozata. A kép ezúttal P.-nek is tetszett, ugyanis életében először vagy tíz-tizenöt percet is eltöltött az ölemben ülve. Én persze pisszenni sem mertem, nehogy kiessen a szerepéből... Ennél szebb volt felülről D., mert sokkal zöldebb volt, de sajnos csak ilyen képet találtam:

Bár nagyjából ezer évig vártunk, hogy jöjjön a bőröndünk (ami mellesleg el is szakadt, köszönjük Malév), P. ezt is türelemmel viselte, majd ugyan a hazaúton kicsit sírdogált, de egészen elviselhető mértékben. Itthon mint egy jó gazda, mindent körbejárt, elsőre odatalált a kedves kis zugaihoz, szóval felismerte, hogy itt már járt. Okoska.

Pénteken P. korán kelt, majd AV anyukájával (akivel együtt jöttünk haza) lement sétálni, hogy én kipakolhassak. A délután csendesen telt, igazság szerint nem is tudom, mit csináltunk, valószínűleg AV anyukája sütött (szilvás pitét), mi meg lazultunk.

Szombaton a már említett Killruddery House and Gardens-ben jártunk, azaz itt ni:

Sajna el volt állítódva a telefonom valamije, így csak ilyen hülye kék képek készültek. Míg P. a nagyijával tombizott a zöldben, mi AV-vel bementünk a házba, végignézni belülről milyen is egy ilyen kúria. Hát... A szokásos. Ennek ellenére jól esett egy kis egyedüllét, jó volt újra visszarepülni az időben és ketten művelődni... A ház körbejárása után összetalálkoztunk a B csapattal, majd miután négyesben is sétáltunk egy kicsit a kertben és a farmon (ahol volt tyúk meg malac is), beültünk teázni és sconozni a teaházba, majd egy füst alatt P.-t is meguzsonnáztattuk. A scone mellé itt tejszín is járt, az a jó kemény, sárga, nem túlcukrozott fajta, mondanom sem kell, isteni lakomában volt részünk, bár persze P. mellett enni mindig kihívás, de hárman elbírtunk vele. A kaja után még mászkált kicsit P., riogatta a lányokat (imádja a szép lányokat, főleg, ha azok idősebbek nála), majd miután tisztába tettük (!ezt rövid időn belül másodszor eljátszani igazán P.-re vall!), hazaautóztunk. Itthon kiderült, hogy pár fenevadat (pl barikák meg sünik) kihagytunk, de sebaj, így van ok visszatérni.

Vasárnap a Newbridge House and Farmon jártunk, ahol már kettesben voltunk 2010 telén, de akkor zárva volt a hely. A házba ezúttal nem mentünk be, négyesben caplattunk az állatok között, amik voltak dögivel: láttunk birkákat, kiscsirkéket, lovakat, kecskéket, szamarakat, papagájokat, galambokat illetve pávákat, akik teljesen szabadon mászkálgattak és rikoltoztak a farmon. Mivel P. elég fáradt volt valami miatt, a teaházba ezúttal nem mentünk be, csak őt etettük meg egy kis padon, így ide is visszatérhetünk még a közeljövőben... (Csak a jövőbeni látogatásunk kedvéért jegyzem fel, hogy a farm sajnos macskaköves, így eléggé meg van lőve, aki kisgyerekes, mert a babakocsit tolni képtelenség a köveken, a gyerek maga meg folyton pofára esik gyalog, annyira egyenetlen a talaj.)

Hétfőn AV anyukájával és P.-vel a St Stephen's Green-ben jártunk. Miután megejtettünk egy gyors vásárlást, kisiettünk a zöldbe, ahol - már-már szokványos módon - egy padon tisztába tettük P.-t. (Nem tudom, miért szokott rá a szabadban kakkantásra, de nem vagyok elragadtatva.) A peluscsere után csodák-csodájára találtunk egy szuper kis játszóteret a park végében, hasonló volt ahhoz, mint ami a Phoenix Parkban van. Miután P. jó egy órát tombizott a játékok között (folyton a csúszdán akart visszamászni, amitől én frászt kapok, mert elcsúszhat és kitörhetnek az első fogai, jájjj), hazasétáltunk.

Kedden AV anyukája szabadnapot kapott, míg ő a városban nézelődött és vásárolt, mi P.-vel elmentünk a Tescoba venni ezt-azt (pl görögdinnyét 4 euróért, amibe már belepisilt a Lőrinc), majd a bolt mögötti kis parkban labdáztunk (igen, ott, ahol leszart a madár).

Szerdán mi kaptunk kimenőt. Egész délelőtt tervezgettem, hová is menjünk, mit is csináljunk, volt vagy 4 tervem, ha ez nem jó, akkor az, ha esik, akkor emez stb. Délben AV-vel ebédeltem, aki ehhez kapcsolódóan megmutatta D. legmagasabb pontjáról a kilátást. Mit ne mondjak, nem semmi.

Az ebéd (lazac, kolbászkák, krumpli, babsaláta és egy walesi valami Fantával) és egy tejeskávé, egy kávés cupcake és egy csokis Ben & Jerry után (utóbbiakat a legmagasabb épületben fogyasztottam el, bendőm végtelen) elindultunk hát A túránkra. Eredetileg azt a tervet választottuk, hogy egy scenic úton elmegyünk a Sally Gap-ig, majd onnan elgurulunk a Victoria's Way-hez. Térképpel az ölemben vártam a jól ismert látnivalókat, kilátásokat, hogy majd jól bejelölöm őket a térképen, mert már megőrjít, hogy ezerféle út vezet Glendalaugh-ba és így mi mindig másfelé megyünk, mint ahogy jövünk és valahogy gőzöm sincs, mi hol van és melyik úton kell menni, ha x útvonalon szeretnénk haladni. Remek kis tervem volt hát, térképészkedünk. Igen ám, de az első ismert kilátás után, a Sally Gap felé félúton egy traktor állta az utunkat, azaz mehettünk, amerre gondoltuk.

Ez volt az első ismert kilátás, távolban valami kis tó:

Visszafordulni nem akartunk, egy harmadik úton indultunk hát el, lefelé, ami természetesen sem az én 3 térképemen nem volt rajta, sem a gps-ben nem volt benne... Végül hogy, hogy nem, egy olyan úton kötöttünk ki, ami bizony megütötte a színvonalat, sőt.

(A második képen a Lough Tay látható.)

A kezdeti nehézségek ellenére AV ügyesen odatalált a Victoria's Way-hez is, szóval minden klappolt. Victoria's Way tulajdonképpen egy szoborpark, ahol a buddhizmushoz kapcsolódóan nagyjából 20 szobor található a szabadban. Az első néhány forró elefántszobor* után (egy zenekar és két hastáncos elefántlány) bementünk az erdőbe, ahol tisztásonként újabb szobrok vártak ránk.

(Mindegyik elefánt szobor mellett ült egy ilyen kis egérke is, az egyik mp3 lejátszóval, ez laptoppal, szóval ilyesmi modern kütyükkel.)

Az erdőben folytattuk hát az utunkat. Volt ott félbevágott self, megszülető lélek, koplaló buddha, miegymás. A parkban volt két tó is, amikben szintén szobrok álltak, nagyon hangulatos volt az egész.

A túrára az i-t az tette fel, hogy kifelé menet volt egy kis kiállítás, hogyan is készültek a szobrok... Kiderült, hogy a több méteres óriás alakokat egy-egy tömb sziklából faragták ki szorgos indiai kezek 40 fokban... (Napi egy euro fizetésért...) Engem nagyon ledöbbentett ez az egész és megint megerősített abban, hogy a világ igazságtalan sajnos. A kiállítás mellett volt egyébként egy kis bolt is, telis-tele indiai szuvenírekkel, azaz kis dobozkákkal, nyakláncokkal, füstölőkkel, kis szobrokkal és ami magyar szemmel nagyon durva volt: nem volt árus, csak egy doboz, amibe be kellett dobni a kiválasztott ajándék árát. Bár az elején nem voltam biztos benne, hogy jó célállomást választottam, úgy hagytuk el a helyszínt, hogy nem is lehetett volna jobb programunk. Hazafelé - ha minden igaz - ugyanazt az utat választottuk, mint odafelé, azzal a kis kurflival, hogy a szokásos utunkon megint nem mehettünk, mert fehér kavicsokkal volt felszórva... Glencree felé kerültünk hát és valahogy ügyesen hazataláltunk.

Csütörtökön délelőtt játszótereztem P.-vel, délután pedig részt vettem egy ingyenes méhnyakrák szűrésen és a városban lófráltam - egyedül. Vettem ezt-azt P.-nek, kis pólót, borítékokat, ettem két hamburgert 2 euroért és újra megállapítottam, hogy lányruhákból tízszer akkora a választék, mint fiúruhákból.

Pénteken AV ismét fél napot dolgozott csak, így délután elmentünk Malahide-re négyesben. P. az utat végigrítta, feltételezhetően mert unatkozott. A parkba érve kicsit játszózott, mászkált, szaladgált, majd beültünk a tearoom-ba sconozni és teázni meg persze őt meguzsonnáztatni. Visszafelé elaludt, így kiautóztunk a Poolbeg-hez, nekem pedig beugrott, hogy nem sokszor fogunk már így kiautókázni vele és ez kicsit elszomorított. (HA lesz tesója, őt sem fogjuk tudni már így altatni, mert itt lesz ugye P., aki kizárt, hogy tudná tartani a száját, míg az öccse / húga alszik.)

Szombaton megint csak kettesben napunk volt, igaz, kicsit nyögve nyelősebben, mert a szerdai verőfényes napsütés és szélcsend helyett csöpörészett az eső és időnként elég erőteljes széllökések riasztgattak. Sebaj, délelőtt elvittük P.-t a közeli játszótérre, fárasztottuk kicsit, majd miután megvettük az új autósülését a St Stephen's Greenben, továbbhaladtunk a Blessington tavak felé, mert a célállomásunk a Russborough House volt. A vezetés sajnos roppant unalmas volt, minden szobában eldarálta a néni, mi honnan van és mikori. Mint egy lexikon. Semmi érdekesség, semmi sallang. (Pl: Swan, painting, 17th century, unknown artist; table, Irish, 18th century stb stb) Ezt nyomta 50 percen keresztül, szobáról-szobára. Hálistennek a vezetés után megnézhettünk egy kiállítást is a volt birtokosok életéről, örömeiről, szomorúságairól, háááát, ez igen erős kontrasztban állt a nénivel, mert vele ellentétben tök érdekes volt... Épp ezért nem értette egyikünk sem, miért nem tudott a nyanya izgalmas sztorikat mondani a lakókról, akik szemlátomást igencsak pörgős, érdekes életet éltek... Na mindegy, az ilyen házak bemutatása a 70+ közösség kezei között hervadozik, ez már bizonyos. A ház után kisebb tanakodás után megnéztük a maze-t is, ez egy 7 láb magas sövénylabirintus. AV térképpel igyekezett a középpontban lévő szoborhoz eljutni, én térkép nélkül, mondanom sem kell, jól elvesztem, neki kellett kivezetnie kiabálásos módszerrel a térkép alapján. Para volt rendesen, mert lógott az eső lába és a francnak volt kedve elázni a két méteres sövény fogságában. Kissé rajzfilmszerűen jutottunk ki, amint kiléptünk a labirintusból, leszakadt az ég és esett egész hazaúton. Az eső ellenére a scenic tókerülő utat választottuk, ami rohadtul nem volt scenic, mert a tavat nem lehetett látni a magas fáktól, bokroktól, amik az út mentén sorakoztak, megállóhelyek, kis tisztások meg nem voltak. Ezt az útról fotóztam, ahol 10 mp-re megálltunk:

Vasárnapról már beszéltem, hülye egy nap volt, nem írnék róla többet, úgyhogy ennyi, ez történt velünk mióta hazajöttünk.

Tényleg elképesztő, milyen szivacs agyuk van a gyerekeknek.

Szóval maga a tény, hogy nem rág az ember semmit a szájukba és mégis tudnak egy csomó mindent, nagyon brutális.

P. előtt pl nem lehet már szabadon beszélni, mert érti. Már otthon is feltűnt, hogy említettem valamit és megcsinálta, pedig nem is őt utasítottam, csak úgy benne volt a mondatomban egy szó, amit ő megértett. És az még hagyján, hogy nem beszélhetünk előtte bármiről, de nem is csinálhatunk semmit, amit nem szeretnénk, hogy ő csinálja, mert kussban megfigyel és tökéletesen leutánoz. Tudja, minek hol a helye, mi mire való, mit hol kell bekapcsolni... Hihetetlen.

Fostalicska nap volt a mai, egész elszoktam az ilyenektől.

Kezdődött azzal, hogy P. természetesen ma is 6kor kelt, miután éjjel kétszer ébredt, ami még nem is rossz, ahhoz képest, hogy a héten volt olyan is, hogy ötször kelt fel éjjel (ötször, bakker, egy 14 hónapos gyerek, aki este fél 10től reggel 6ig abszolválja ezt a temérdek ébredést).

Aztán miután 3 estém meg egy nappalom azzal ment el, hogy szállást kerestem a július végi - augusztus eleji nyaralásunkhoz, megdöbbenéssel kellett tudomásul vennem, hogy a hűűű, de vendégszerető írek szarnak reagálni a kétségbeesett foglalási e-mailekre. Három szimpatikus(nak tűnő) apartmannak írtam, ebből kettő nem írt még vissza, egy meg közölte, hogy az egy hétre kiírt árért (500 Euro) csak szombattól szerdáig tud fogadni (wtf?). Időközben kiderült, hogy a kinézett 23-i hét a hírös galway-i race hete, úgyhogy miután szeretnénk nyugodtan sétálni a városban, visszaírtam, hogy oké, elhiszem, hogy a 23-i héten csak 4 éjszakára tud szállást biztosítani ennyiért, de mi van a következő héttel, amikor úgyis szívesebben mennénk, mert nem a race vonz Nyugatra, hanem a látnivalók. Erre azonnal jött a válasz, hogy akkor teltház van, Galway túl népszerű célállomás, keressünk inkább más várost, ha nyugalomra vágyunk. Így. Hát a k*rva any*dat. Túl népszerű, menten befosok. Egy 75 ezres kis porfészek, ami közel s távol a legnagyobb az országban. Lehet, nem kellene ezen így felhúzni az orrom, de komolyan, mit képzel ez a suttyó magáról? (Időközben kiderült, hogy a két vissza nem írós közül az egyikben csak 8 éven felüli gyerekeket fogadnak. L. szavaival élve: Hátezmegmiakurvaanyja?)

Aztán az előzőhöz kissé lazán kapcsolódva Ági tette be nálam a kaput, pontosabban szegény kis Áron, akivel majd' két hónaposan annyit lehet utazni, mint P.-vel egész életében. Emlékszem, nálunk az első 3 hónap folyamatos sírás és fogcsikorgatás volt, én naponta vissza akartam vinni P.-t a kórháznak (hogy miért a kórháznak, azt nem tudom), nem láttam ki a fejemből, olyan álmos voltam folyton, P. sosem aludt - mindig sírt és amikor egyszer, egyetlen egyszer kirándulni mertünk vele Visegrádra (ami lószar távolság, ahhoz képest, hogy Áron a fél országot átutazta), végigsírta az egészet. Három kép készült, az egyiken épp etetem, a másik kettőn üvölt. És miután a reggel 6-os ébredés ellenére egész nap fél 1-2ig tudott aludni és hello, ismét felteszem a kérdést, hogy hogy lehet ekkora különbség a babák között?! Miért van az, hogy bizonyos gyerekekkel lehet hosszú távokat utazni, míg másokkal a 10 percre lévő játszótér is kihívás; hogy bizonyos gyerekek este 8tól reggel 8ig alszanak, míg mások még 2 évesen is ébrednek 4-5x éjszakánként; hogy bizonyos gyerekek alig sírnak, míg mások folyton stb stb stb. Tudtam mindig, hogy igazságtalan az élet, de hogy ennyire?

És ha nekem még egyszer valaki úgy kezd egy mondatot, hogy "Én úgy neveltem a gyerekemet, hogy..." és úgy fejezi be, hogy "... lehessen hangosan beszélgetni mellette, ha alszik / lehessen mindenhová vinni / ne hisztizzen / végigaludja az éjszakát / maradjon a s*ggén / játsszon el magában is stb" annak a szájába tömök egy büdös zoknit, de úgy, hogy soha többet ne tudja kiköpni*.

* alternatívaként ráküldöm a Szentlelket, hogy termékenyítse meg és szülessen egy olyan gyereke, akit furcsa mód nem lehet ilyesmikre ránevelni

Szóval ez egy ilyen idegesítő nap volt. A végére mondjuk kicsit jobb lett, voltunk az IKEA-ban, ahol ugyan millióan voltak (de szó szerint millióan), de vettünk egy hálózsákot, egy pót-pelenkázófeltétet meg egy etetőszettet és ettünk egy isteni sütit; P. csak visszafelé sírt kicsit az új ülésében, amúgy nézte a tájat és sikerült repjegyet is vennünk a szüleinknek télre. Egyszóval minden jó, ha jó a vége, de mondjuk lehetett volna az egész jó...

Egyrészt P. végre kapott egy igazi (,felnőttes) autósülést, ilyet:

Másrészt voltunk itt:

Ahol nagyon fostam ettől:

Egyrészt P. végre kapott egy igazi (,felnőttes) autósülést, ilyet:

Másrészt voltunk itt:

Ahol nagyon fostam ettől:

Nem is írtam még, de meghalt a Tevém, a rohadt anyját. 2240 valami napot élt, szóval öreg volt meg volt egy rakás jelvénye is. Meg ilyesmi.

A legidegesítőbb, hogy 100%-on volt az életereje, mert kb 2-3 naponta azért feljártam etetni / itatni, szóval a rosszkedvébe pusztult bele, ami viszont nem tudom, mitől függ(ött).

Idegesít, mert minek etettem meg tanítottam meg mindenfélére akkor, ha egyszer csak feldobja a patáját, mert... no hát ez az, hogy nem is értem, hogy miért. A kedve volt 0%-on a gyásztávirat szerint. Állítólag a pusztulás előtt küldött figyelmeztető e-maileket is, de amikor regisztráltam, még rég más címem volt, dpg-s, meg sem kaptam hát ezeket. Marha jó.

3 datolyáért újra lehet(ne) éleszteni, de még filózom.

Valószínűleg megint meghalna, amilyen csalfa. Eh.

Minőségét megőrzi.

Az elmúlt napokban ezeken a helyeken jártunk:

Killruddery House & Gardens

Newbridge House & Farm

Victoria's Way

Az alaposan dokumentálás később következik...

Amúgy roppantul büszke vagyok P.-re, mert tényleg nagyon okos. Az utóbbi napokban többször megrémisztett azzal, mennyi esze van. De komolyan.

Például ért mindent. Ez a legfélelmetesebb. Említesz valamit, csak úgy hozzávetőlegesen és úgy reagál, hogy kiderül, tudja, miről van szó. A "megyünk sétálni" (= odamegy az ajtóhoz és piszkálja a kilincset, az nem nyílik, odafordul a kulcstartóhoz és nyújtózkodik a kulcsért), a "mossuk meg a kezünket" (= kopog a fürdőszoba ajtaján), a "vegyük le a cipődet" (= leül és piszkálgatja a cipőjét), "gyere, mosunk" (= kopog a kamra ajtaján), "csöngess" (= megnyomja a fp játékon a csöngőt majd előre ugat, mert tudja, hogy a csengőszó után jön a kutyaugatás) utasítások megértése már természetes, mert ezeket ezerszer hallhatta, de van olyan, amit max. 2-3szor mondtam neki eddig és azokról is tudja, miről van szó...

Beszéd tekintetében utánoz keményen, már ahogy sikerül, a kedvenc szavaim a kekk[ə] (= kecske), tʰitʰ[ə] (= cica), pʰa (= lámpa), mert ezeket olyan lágyan mondja, mintha egy  kánikulai fagyit hallanék beszélni, de a pʰapa (= papa) se semmi, mert az meg érzelmileg felemelő, hogy már néven nevez legalább az egyikünket. (Tegnap felébredt arra, hogy az apja hazajött és kinyitotta az ajtót, rákérdeztem, hogy szerinte ki jött, mire áhítattal válaszolt, hogy pʰappa, holott előtte egész nap szó sem esett AV-ről...)

Mozgásilag mindig is ügyes volt, napi 2-3 dicséretet kap ismeretlenektől azért, hogy milyen stabilan megy (tényleg, ma 14 hónapos és simán kenterbe vert eddig mindenkit, akivel találkoztunk a játszón, pedig azok idősebbek voltak, 16-18 hónaposok).

Fogilag 8 és félnél tart, a metszők kinn vannak, egy őrlőnek meg kibukkant 2 csücske, kíváncsi vagyok, mikor jön ki a maradék.

Természetileg kicsit hisztis, de nem nagyon (még / már), az akaratát mindenen keresztül viszi, nem felejt... Nagyon barátságos, mindenkivel, (sajnos) vakmerő, semmi veszélyérzete, a vízbe úgy rohan bele, mint egy kisördög.

Az igazat megvallva, az éjszakákon kéne javítani és kimondhatnánk: Csodagyerekünk van.

Az utazásrúl

A 7.40kor induló géphez ¼ 7re értünk ki, de a check innél már kígyóztak a sorok. Bár megkérdeztem, előre lehet-e menni egy ficergő egy évessel, határozott NEM volt a válasz, mint később kiderült azért, mert egész öt darab babát előre kellett volna akkor engedni és az már húúúú, de rohadt sok, biztos zúgolódtak volna a többiek. (Ha így lett volna, a jó k** any**kat a többieknek, hogy egy 200 főt szállító gépnél 5 főt nem engednek előre...) Mindegy, leszarom kategória. Ekkor még ott volt AV, míg én álltam a sorban, ő sétálgatott P.-vel, megoldottuk a nagy problémát. A drágalátos Malévnál természetesen nem lehet előre foglalni helyeket, pénzért sem, azaz a check innél kiosztott helyre lehet ülni és hello, így jártál. Mondanom sem kell, nem kaptunk olyan helyet, ahol csak egy ember ül mellettünk és nem kettő, ráadásul az ablak mellé KELL ülni a babával, ez egy ilyen szabályuk nekik. (Aki ezt kitalálta, mondjuk azzal madzagot nyeletnék vagy legalábbis bezárnám vele P.-t egy fél méterszer egy méteres dobozba és röhögnék, mit kezd a helyzettel. Azt hiszem, inkább az első kínzást választaná...) Mindegy, leszarom kategória immáron másodszor egy órán belül.

Miután átverekedtem magam a biztonsági kapukon, (babakocsit összecsukni, cuccot szalagra pakolni, laptopot, kulcsokat, szíjakat tálcára, majd mindezt visszafelé is persze – eközben természetesen P. a hónom alatt visít vagy ha földet ér a lába, 200 méterre szalad el), rohantam vizet venni (Osama rég halott bazzeg, de még mindig ezzel szarozunk), majd elkezdtem P.-t a kapu előtt sétáltatni – hámmal. Jó húsz perc sétáltatás és 3-4 kisebb hiszti után (mert bizony tilos után beálltunk a beszálláshoz. Néni ellenőrzi az útleveleket, majd mutatja az utat, hogy arra, lefelé. Vagy 15-20 lépcső