A jószándékkal kikövezett út

Az utazásrúl

A 7.40kor induló géphez ¼ 7re értünk ki, de a check innél már kígyóztak a sorok. Bár megkérdeztem, előre lehet-e menni egy ficergő egy évessel, határozott NEM volt a válasz, mint később kiderült azért, mert egész öt darab babát előre kellett volna akkor engedni és az már húúúú, de rohadt sok, biztos zúgolódtak volna a többiek. (Ha így lett volna, a jó k** any**kat a többieknek, hogy egy 200 főt szállító gépnél 5 főt nem engednek előre...) Mindegy, leszarom kategória. Ekkor még ott volt AV, míg én álltam a sorban, ő sétálgatott P.-vel, megoldottuk a nagy problémát. A drágalátos Malévnál természetesen nem lehet előre foglalni helyeket, pénzért sem, azaz a check innél kiosztott helyre lehet ülni és hello, így jártál. Mondanom sem kell, nem kaptunk olyan helyet, ahol csak egy ember ül mellettünk és nem kettő, ráadásul az ablak mellé KELL ülni a babával, ez egy ilyen szabályuk nekik. (Aki ezt kitalálta, mondjuk azzal madzagot nyeletnék vagy legalábbis bezárnám vele P.-t egy fél méterszer egy méteres dobozba és röhögnék, mit kezd a helyzettel. Azt hiszem, inkább az első kínzást választaná...) Mindegy, leszarom kategória immáron másodszor egy órán belül.

Miután átverekedtem magam a biztonsági kapukon, (babakocsit összecsukni, cuccot szalagra pakolni, laptopot, kulcsokat, szíjakat tálcára, majd mindezt visszafelé is persze – eközben természetesen P. a hónom alatt visít vagy ha földet ér a lába, 200 méterre szalad el), rohantam vizet venni (Osama rég halott bazzeg, de még mindig ezzel szarozunk), majd elkezdtem P.-t a kapu előtt sétáltatni – hámmal. Jó húsz perc sétáltatás és 3-4 kisebb hiszti után (mert bizony tilos után beálltunk a beszálláshoz. Néni ellenőrzi az útleveleket, majd mutatja az utat, hogy arra, lefelé. Vagy 15-20 lépcső