Ja, persze nem tudom, mit sírok, tegnap volt az első nap, hogy P. nem kapott tápit, csak anyatejet.
Zárójelben jegyzem meg, hogy így 400-at evett a súlya szerint optimális 585 mg helyett, de sebaj. Most ezzel próbálkozunk. Most akkor drogos lesz vagy alkoholista (vagy mégis dagi, hogy azzal kompenzálja, hogy 1 hónaposan éheztették.)
Ja és ehhez még tegyük hozzá, hogy minden baba más: vannak madárétkűek és zabagépek és van P., aki egyrészt "lusta szopó" (Anyák könyve, 1972) másrészt meg baromi erős a szopóreflexe, ergo folyton jár a szája, de cickón kéjesen bealszik, leteszed, sír, jár a szája, cickó, bealszik, leteszed, sír, jár a szája... mindez a nap 24 órájában.
Türelem el ne hagyj, pontosabban ne hagyj el megint.
Ehhez képest olvasd azt, hogy szoptatni mindenki tud + az anyatej a király, minden mással a gyereked halálos ítéletét írod alá + különben is a legjobb, legmeghittebb időszak a szoptatás - és kész az idegbaj.
Legjobb, legmeghittebb, röhej: legstresszesebb, legbosszantóbb, legultrafosabb.
És ha valaki azt mondja, ez agyban dől el, szóval ha nem paráznék rá, hogy nincs elég tejem, akkor több lenne, akkor az jöjjön ide egy pofonért vagy kussoljon örökre.
És még mindig tudok kontrázni, úgy tűnik mindig van lejjebb, hétfőn a kórházban azt mondták, tuti híg a tejem, az a kevés is, ami van, azért enne 150-160 mg-okat csóri gyerek, mert érzi, hogy nem tápláló...
Hát így vagyunk, szívás a köbön, ha P. nem lenne ilyen esztétikus, még rosszabb lenne, de hálistennek szép gyerek, úgyhogy sokszor úgy érzem, oké, oké, fos szülő vagyok, tejem sincs elég, de legalább a gyerekem takaros...
Ebben a szar tejhiányban az a legidegesítőbb, hogy amikor 1 óra szívogatás után a gyermek szájában a bimbajjal elkezd üvölteni, nem tudom, azért sír-e, mert üres a kaptár és dühös vagy mert fáj a hasa...
A babalét újabb bug-ja ugyanis: a gyerekek akkor is szopják az öklüket, ha éhesek és akkor is ha a hasuk fáj. És persze ha felnőttkorukban minden szituban csak zabbantanak és ezért elhíznak, szidhatod magad, hogy barom voltál, mert minden jelzésére kajáltattad, pedig lehet, hogy csak fájt valamije / unatkozott / melege volt / fázott / nyomta a pelus; de ha nem eteted, ha tényleg éhes, akkor meg azt kockáztatod, hogy később szenvedélybeteg gyereked lesz, aki iszik meg drogozik, mert anno (most) nem kapta meg a megfelelő orális ingerlést, azaz elvontad a szájától a kaját, pedig ő kérte.
A kétértelmű jelek mondjanak le.
Nekem nincsenek ösztöneim és kész, táblácskákat kérek "éhes vagyok", "foglalkozz velem" stb feliratokkal.
Azt kell mondjam, nem volt buta ember, aki kitalálta a pólyát, a babákat ugyanis leginkább a saját vad mozdulataik ijesztik meg - illetve a saját cuppantásuk, ahogy kiesik a szájukból egy mejjbimbaj.
Ma amúgy a tegnap reggel óta agyalt játszó P. ránevetett az apjára. Érted. Az apjára. Nem rám, aki a nap 18 órájában tutujgatja, fogja a kezét, dúdolgat neki.
Tényleg hálátlan egy vakarcs.
No de ezért szeressük.
Amúgy lehet, itt az ideje, hogy váltsak a "Hogy vagy anyám, kinn a tanyán" remekműről legalább a "Bodri kutya sétál"-ra...
Utálom, hogy egyetlen gyerekdal szövegét sem tudom fejből... Az meg gáz, hogy ha a zeneszöveg.hu-ról olvasom, mi?
Ha lehetne három kívánságunk, P. asszem három terülj terülj mellet kérne; én meg egy katétert, hogy ne kelljen pisilni járnom folyton, napi 7-8 óra alvást és P. hasfájásának elmúlását. Na jó, a sorrend lehet fordított.
Miután a 8-as fürdés-kaja kombó után 22.15-1.45-ig, majd másfél órás kaja és tutujgatás után 3-4-ig volt hajlandó aludni P., 6-kor hozzávágtam a pólómat, hogy le van sajnálva, megyünk le sétálni. (Addig persze már elhordtam mindennek, "durván" emeltem fel, de egyszerűen megőrjített, hogy 8-8-ig (12 óra alatt) 4,5 órát képes nyugton tölteni és persze éjszakánként még többet alszik, mint napközben...)
Most teljesen sötét van, özönvíz-szerű eső esik, lógnak a felhők, én meg tök sajnálom szegényt, hogy tuti ezt a szar időt nem bírja, azért ilyen nyűgi, én meg itt kiabálok vele...
Most már tuti: A legjobb fogamzásgátló módszer van a kezükben.
Egy hétig (mit egy hétig, 24 óráig) odaadunk egy 1 hónapos csecsemőt a veszélyeztetett kamaszoknak és biztosíthatjuk, hogy 30-40 éves korukig nem fognak csak úgy "felelőtlenkedni".
Nem tudom, ki volt az, aki szerint egy csecsemő 16-18 órát alszik, 4 órát sírással tölt, a maradék 2-4 órában pedig eszik; mert nálunk ez úgy van, hogy max. 10 óra alvás, 4 óra sírás (no ez stimmel) és 10 óra zaba. 10 óra bakker, mindez persze 24 órára lebontva.
Az elmúlt három éjszakánk amúgy különösen szarul volt megkomponálva, mert mindháromszor külső tényezők (azaz nem P., mert ő már belső tényező, a család része) ébresztettek.
Valahogy olyan stílusos, hogy nézem az árvízről készült híradásokat és közben nap mint nap megvívom a magam harcát a Gyermekkel.
A tv-ben az árral küzdenek, én meg Vele.
Baromi jó.
Úgy örülök, hogy P. fiú.
Lány nem is lehetne.
Hiszen annyira fiúcskás.
Amellett, hogy az Utód egy akaratgombóc, egy Kisgömböc is.
A napokban döbbentünk rá, hogy ha normálisan enne, ahogy minden tisztességes csecsemő, akkor elég lenne neki az adott tej, de miután egy zabagép, pótolnunk kell tápszerrel éjjel-nappal, különben sipákol, idegesen hökög, nyökög és köhécsel.
3000 grammal született, 2890 grammal hoztuk haza 6 naposan, no most azóta 3800 gramm körül van, pedig még csak szombaton lesz kereken egy hónapos.
Az optimális kajamennyiséget ugye úgy számoljuk ki, hogy testsúly (kg) x 150. Miután most 3.8 kg, ez 150-nel szorozva 570 mg. No most neki 670 mg sem kottyan meg, de ha rajta állna, 770-870 mg is lecsúszna, de koplaltatom, 130-140 mg-nál nem kaphat többet alkalmanként... Cserébe persze minden kaja után rágja az öklét, idegeskedik, sírdogál, cuppog, az altatás tehát órák kérdése.
Nézem a nagyhasas képeimet és nem hiszem el, hogy ez én voltam egy hónappal ezelőtt.
Úristen, kilenc hónapig terhes voltam... Egy kosárlabda volt a hasam helyén...
Hát hol voltam én mindezek alatt? Mikor aludtam el, mi volt ez az egész?
Mondjuk most, hogy meggondolom, tuti, hogy nem csak álmodtam... Hiszen előttem egy hordozó és itt horpaszt benne valaki...
Te jó ég. Hát mi lesz most?
Amúgy bár van pár bug ebben az egész terhesség-babázás kombóban (pl szerintem nem kéne, hogy nőjön az ember lábkörme mondjuk úgy a 4. hónaptól kezdve illetve véleményem szerint az is egy oltári bukta, hogy a tejtermelés alvás közben történik - alvás közben érted), van, ami tök jól működik, nevezetesen az, hogy a Sors mindig tudja, hová kit küldjön...
Hiszen vagyunk mink, két elég makacs, akaratos szülő, akik mindketten azt szeretnék, ha úgy mennének a dolgok, ahogy ők akarják, akik szeretik, ha kapnak visszajelzéseket, akiknek fontos a "szabadság" és akik meglehetősen maximalisták - és erre kapunk egy viszonylag könnyen kezelhető, éjjel szépen alvó, normálisan evő, tökéletesnek mondható kis prototípust, aki csak azért készít ki minket néha, mert egyszerűen nem több és nem kevesebb, mint egy tipikus baba.
Amikor küzdünk - én mondok valamit, hogy legyen, Ő sír valamit - mindig úgy érzem, hogy az Akaratok Harca ez. Ha spirituálisabb lennék, azt mondanám, azért kaptuk pont Őt, hogy némi alázatra, türelemre, empátiára tanítson. Az igazat megvallva valószínűleg az sem véletlen, hogy épp egy kis Bikát fogtam ki - egy Bikát, mint az apja, hehe.
Mindenesetre - a következő hisztis sírás előtt, szóval mielőtt meggondolnám a dolgot - leszögezem, hogy úgy érzem, megkaptuk az Élettől azt a kis lényt, aki a legtöbbre tud tanítani minket az elkövetkezendő években és aki képes lesz arra, hogy jobb embert faragjon belőlünk némi harc, de nem egy óriási háború során.
Ámen.
Ja, ma négy hetes a Kiscsillag.
Mi pedig ma vagyunk 3 éves házasok...
Az utolsó vagy utolsó előtti ctg-nél épp toltak be a liftbe egy nénit tolókocsiban, majd mikor megálltam az automatánál a félemeleten venni egy indián cherry-t, hogy beinduljon a mozgás, nehogy lépcsőzni kelljen, hallom ám, hogy a néni - abban a hitben, hogy nem hallom már - odaszól a nővérsrácnak, hogy hogy sajnál, mert még nem tudom, mi vár rám...
Azért ez milyen már. Egy tolókocsiból. Érzed.
Ott és akkor azt hittem, a szülésre gondol, azért sajnál, be is fostam kissé, de azóta rájöttem, hogy nem, a néni tuti nem a szülésre gondolt.
Arra, ami utána jön...
Mert az ember gyerek nélkül ilyen rózsaszín buboréknak látja ezt az egész babázást... Lelkesen vásárol, vesz kis édes rugikat, mindenféle földi jót, berendezi a babasarkot, álmodozva vasalgatja a kis ruhákat és a jövőt ilyen meghatározhatatlanul puha, selymes fényben látja, ahogy a filmek meg a reklámok sugallják... Aztán megszületik a gyerkőc és az ember fokozatosan rádöbben, hogy ez a hálátlan kis vakarcs (INNEN) nem más, mint egy kis ösztöncsomag, akinek csak az számít, hogy a mindennapi betevője meglegyen, semmi más a világon. A kis édes rugikat nyakig összepisili, a mindenféle földi jót lefitymálja, a babasarkát dettó összepisili a vasalt kis ruháival együtt, mindezen felül pedig felnőtteket megszégyenítő módon kitartóan, magát tövig belelovalva képes üvöltve sírni.
És hogy ennek ellenére miért nem visszük vissza, hogy nem ilyen lovat akartunk? Hát mert a természet igencsak jó munkát végzett... Mert bár tombi alatt a kis drága gondolkodás nélkül képes belekarmolni a már amúgy is leharcolt mellbimbóimba, néha agyat tépően tud visítva sírni valami eltúlzott apróság miatt és különben is, a nap 24 órájában csicskáztat össze-vissza és nem engedi, hogy azt csináljuk, amit akarunk, van pár gesztusa, mozdulata, nézése, amitől az ember tökéletesen elfelejti, hogy épp haragudni készült az ő Egyetlen Elsőszülöttjére...
Csakhogy nehogy jó hírét keltsem, az előbb akkora hisztit csapott az Úr, hogy arról kódultam.
Persze az is lehet, hogy csak éhes. Vagy szomjas. Vagy melege van. Fázni nem fázhat, mert ötven fok van. Pelust nemrég cseréltem.
Szóval hiszti.
Vagy éhes.
Ahogy látom, még a kórházi élményeim is elég hiányosak.
Szóval először is szeretném leszögezni, hogy többen is megerősítettek abban, hogy ha nem is szerettem volna olyan nagyon császárt, valószínűleg akkor is az lett volna, mert a Gyermek bár kirágta a magzatburkot és így sikeresen elfolyatta a vizet, elindulni már rest volt és én sem akartam még kiengedni, hiszen ő nem illesztette be a buksiját, én meg nem tágultam az oxitocin hatására sem... Ha valami úton-módon mégis megindult volna valami vagy az én vagy az ő részéről, valószínűleg annak sem lett volna szép vége, miután a fejkerülete a mi okos kis hangyánknak 370 mm volt, ami biza kemény, tekintve, hogy hallottam már olyat, hogy valakinek pusztán a baba 360 mm-nek jósolt fejkerülete miatt lett végül császár...
Mondjuk ez így elég mesébe illő kereslet-kínálat találkozás, de hát ez van, mindig tudtam, hogy van egy Őrangyalom.
Aztán.
Alkoholmentes sört iszom.
Sírok.
Nem hittem volna, hogy ezt is bevetem.
Ez maga az ISZONY.
Jelentem P. másfél napja jófiút játszik.
Persze szerintem csak mesterkedik valamiben, de nem baj, igyekszem kiélvezni, hogy viszonylag sokat alszik és alig-alig sírdogál és ha bőg is, csak olyan mű, tessék-lássék-szerűen... Ekkor utánozom kicsit (lá-lá vagy épp ehhe-ehhe), ettől megdöbben és elhallgat (koppanás nélkül)...
Az esték persze húzüsabbak, de akkor legalább már ketten küzdünk érte és mint tudjuk, páros kínt enyhíthet alázat.
Csomó minden van ám, amiről írnék még, de időm zéró sajna... Ha épp szundi van, én is próbálok pihenni vagy enni, inni, pisilni, esetleg némi háztartást vezetni, így az életünk megörökítése most némileg háttérbe szorult...
Hát ez a nagy helyzet.
Ha még egyszer valaki megkérdezi, hogy van-e elég tejem, nekimegyek, de komolyan.
Nem tudom, hogy az ilyen kérdések egyáltalán minek léteznek? Mert megsúgom, ezt kérdezni körülbelül annyira tapintatos dolog, mint egy meddő / gyereket sosem akaró pártól folyton arról érdeklődni, hogy na, nálatok mikor jön a baba?
Asszem ezek a dolgok mindenkinek a magánügyei: a meddőség, a tejhiány elég frusztráló és idegesítő anélkül is, hogy minden percben ötvenen kérdeznének rá, hogy van-e már változás...
Mert nincs, nincs változás.
Persze ahogy vannak bad hair napok, vannak szarabb és még szarabb napok a tejtermelést illetően is és bár néha úgy tűnik, na, most talán kicsit jobb a helyzet, a következő etetésnél kiderül ám, hogy lószart, semmi nem változott az ég világon, továbbra is annyit termelek, ami egy csirkének nem lenne elég, nem hogy a mi kis Zabagépünknek.
Ami még tetszik, hogy ha őszintén reagálok a "Van-e elég tej?" kérdésre, mindenki jön a tuti kis praktikákkal, ami neki bevált, én meg csak bólogatok, hogy aha, ezt is próbáltuk, ezt is, ezt is, sőt már ezt is* és kész, passz, ennyi van, nem lehet többet kicsiholni.
Biztos bennem van a hiba, tudom, hiszen ha az lehetséges, hogy beleestem abba a 10%-ba, akiknél idő előtti burokrepedéssel indul a szülés, simán előfordulhat az is, hogy abba a 2%-ba tartozom, akiknek nincs mit tenni, nincs elég teje. Megőrülök, amikor más olyanokat ír, hogy 300-400 mili felesleget fej le / alkalom, mikor nekem 400 mg egy nap alatt sem jött még össze, soha, nemhogy 3 óránként.
És 10-20 milikért küszködni egy lassan négy hetes babával... Hát... Ez szánalom, komolyan.
*
Az igazat megvallva sosem hittem volna, hogy a Gyermek ilyen szép lesz, mint amilyen. Megerősített hírek szerint ugyanis nem csak szubjektíven, olyan gyanúsan tessék-lássék meg jóindulattal szép, hanem tényleg, objektíven szemlélve is igencsak jóképű egyed születése óta.
Most, hogy kinőtt a szemöldöke, kezd végképp reklámbabás külsőt ölteni az arca (pisze orr, óriási kék szemek gigahosszú szempillákkal, kifejező száj) és akkor a kicsi hamis alakjáról még nem is esett szó, pedig az is tökéletes...
Persze tudom, nem minden a külső, de csak ámulok és bámulok, hogy születhetett ennyire szép gyerekünk...
Azt hiszem, minden 1+n-edik gyerek hálát adhat a Sorsnak, hogy valami szüleit sújtó totális amnézia következtében létezik.
És mi még azon gondolkodtunk, hogy jó lenne nagycsaládosnak lenni...
Hivatalosan még csak ma érkezett volna a Kishangya, pedig már 16 napos.
Drágacsillag.
