Amúgy ezt már régóta akartam mondani, hogy néha belenézek a tükörbe és amellett, hogy tudom, hogy ez "ősfeladat" meg ez a "természet rendje" meg semmi vész nincs meg különben is, "új élet vár"; úgy elgondolkozom rajta, hogy te jó ég, hát mit tettem magammal? Úgy értem, továbbra is csinosnak érzem magam meg minden, nem érzem úgy, hogy elhájasodtam, hogy elaránytalanodtam, jól érzem magam a bőrömben, de basszus miket áll már ki szegény kis földi porhüvelyem mostanság?
A hasbőröm most mit érezhet? Meg úgy ott arrafelé mindenféle? A medencém, a bordáim széjjelebb csúsztak, hát az sem valami kellemes nekik gondolom... Olyan jól szolgáltak a porcikáim 29 évig, tök helyes, tökéletes volt minden, erre most kiteszem őket egy ilyen változásnak... Hát mit vétettek ők? És ami a legsajnálatraméltóbb, hogy szó nélkül tűrnek mindent... A hasam meg a mejjem sem csíkos (még), a köldököm nem nyomódott ki (még), a bordáimat hátul ugyanúgy le lehet számolni, mint eddig (még), a fejem nem hízott (még)... Tudom, hülyeség ezen filozofálni és ha változtam is volna, akkor sem utálnám magam nagy valószínűséggel, de így, hogy minden maradt a régi rajtam (attól eltekintve, hogy persze megnőtt a hasam) valahogy úgy szégyellem magam, hogy bár ő mindig ilyen ügyesen teljesít, én azért annyira azért nem kényeztettem el soha a testem: nem sportoltam, nem edzettem, nem figyeltem oda a kajákra, kávézom, ilyesmik...
De most megfogadom: Ha egyszer a régi leszek újra (értsd egyedül leszek a testemben) jobban oda fogok rá figyelni, mert tökre megérdemli szegény... Jöhet a pamper...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.