Már ezer éve le akartam írni, hogyan is állok per pillanat az angollal, hogy majd x év múlva röhögjek magamon milyen korlátozottak is voltak a képességeim, mikor megérkeztünk. Szóval.
Vannak ugye az európai bevándorlók. Őket abszolút értem, tökéletesen el tudok velük beszélgetni, semmi probléma nincs, általában annál egyszerűbben megy velük a kommunikáció, minél közelebb éltek Magyarországhoz, de alapjaiban elmondhatom, hogy minden európait értek, taps nekem.
Vannak az egyéb bevándorlók, az afrikaiak, az ázsiaiak, teli van velük a város, főleg a boltok, úgyhogy most már őket is tök jól megértem, bár a fülemnek rá kellett állnia a stílusukra, mert néha bizony elég furcsa a kiejtésük.
Aztán. Vannak az írek, akiket kép csoportra szoktunk osztani, a tanult írek és a plebs. Ami a plebset illeti, ők az abszolút csőd számomra, általában egy szót nem tudok elkapni, mit mondanak, néha abban is kételkedem, hogy egyáltalán angolul beszélnek. A költöztető brigád jelentette eddig számomra a teljes mélypontot, amíg hordták fel a cuccot, végig attól rettegtem, hogy kérdeznek valamit és én újra és újra és újra kérdezhetek vissza, mert fogalmam sincs, mit akarnak, borzasztó... A tanult írekkel egy kicsit jobb a helyzet, őket megint csak két részre osztom magamban, akik tudomásul veszik, hogy külföldi vagyok és akik nem. Akik nem, vagyis akik angol anyanyelvűként kezelnek, hajlamosak rettenetesen hadarni és meg sem próbálnak egyszerű szavakat használni. Ők a kétesélyesek, vagyis vagy értem őket, vagy nem. Ez teljesen kiszámíthatatlan, van olyan, akit szó szerint értek, de van olyan is, akivel eléggé bajban vagyok. A tanult írek másik csoportja megint csak egyszerű eset, őket szó szerint értem és miután ettől felbátorodom, egész korrektül el tudok velük beszélgetni. Ma a buszon hazafelé pl egy apácával hozott össze a sors, aki először elmondta, ki ő, majd elmeséltette velem az élettörténetem és miután megtudta, hogy egy hónapja vagyok még csak itt, véres kardként hordozott körbe*, milyen jól beszélek angolul.
Az élő emberek mellett pedig persze itt a TV is, ami ugyancsak kétesélyes még, az Ugly Duckling and Me-t pl szó szerint értem, a BBC híreit úgy nagyjából, a filmek között viszont vannak olyanok, amikből alig-alig fogok fel valamit, mert vagy motyognak vagy visítanak vagy hadarnak bennük.
2009. január.
* szólt az előttünk ülőnek, hogy hallga csak, milyen szépen beszél a kislány **
** én
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.