A jószándékkal kikövezett út

Remek (he-he) idő volt ma (de tényleg, csak ez a szó, remek... mintha azt írtam volna, pompás...), úgyhogy 2-től sétáltunk egy nagyot, a St. Stephen's Green-ben jártunk, először a bevásárló központban, aztán meg a parkban. P. kapott egy kék pólót a kék beach nadrágjához (be vagyok sózva, ugyanis nem is írtam, jövő pénteken megyünk haza ET-ként), majd miután az összes gyermektelen vásárlót meggyőzte arról, hogy nem is olyan rossz a gyerek nélküli élet (konkrétan két percenként sikított egy velőtrázót a babakocsiban ülve, miközben a lekötés ellenére hídba vágta magát - ha kivettem, 2 másodperc múlva szem elöl vesztettem, úgyhogy végül szó szerint a hónom alá vágva hagytam el a helyszínt), szóval mindezek után kiültünk a parkba egy operaénekes próbáját hallgatni, ámde ott meg mindenkit molesztált, aki élt és mozgott vagy nem éppen mozgott, hanem próbálta élvezni a napsütést. Az emberek többsége jól bírta a kiképzést, mosolyogtak rá, köszöngettek neki meg ilyesmi, de volt 1-2 fap***a, aki ilyen "úristen, vigye már innen valaki ezt a törpét" nézéssel nézett, pedig P. igazán kedves arcát mutatta azzal, hogy a kinézett célszemélyekhez odaszaladt, megállt tőlük fél méterre, mélyen a szemükbe nézett, mereven, mintha farkas szemet nézne, majd huncutul csippentett a szemével, amiről szerencsére csak én tudtam, hogy mit jelent (kergetőzésre való felhívás). Negyed 6ra értünk haza, persze alvásról szó sem eshetett, úgyhogy amint felértem vele a lakásba, kikaptam a sportkocsiból, áttettem a hordozóba, majd újra letepertem és szerencséjére negyed óra után elaludt egy időre. Délelőtt 1 óra valamennyit sétáltam vele, de csak ásítozott, dörzsölte a szemét, bóbiskolt 10-15 másodpercekig és az istennek nem akart elaludni. No de ez már mindegy is, minden jó, ha jó a vége, nem is volt olyan borzasztó ez a mai napunk...