A jószándékkal kikövezett út

Az Akklimatizálódás Hete után jött a Nem Tudom Mivel Ment El az Idő Hete.

Na jó, kicsit mégis tudom.

Hétfőn P. a hidegfront miatt elég bugyuta volt: sírt, nyűgösködött, hisztizett. Délelőtt Anyuval, majd dél körül velem sétált, mindkét alkalommal szépen el is aludt a kis sportkocsijában, igaz, nálam csak 20 percet volt hajlandó hunyni, no de dél körül nem is szokott aludni... Délután-este, mikor is megjött az eső, elmentünk a Tescoba, ahol kaptam tejfölös lángost, éljen. Éjszaka 2 órát megint fenn volt, no comment.

Kedden folytatódott az esős idő, úgyhogy a délelőtti séta helyett délelőtti autózás volt. A nap felfedezése annyi volt, hogy észrevettem, hogy ha firkálok P.-nek, azt roppant mulatságosnak tartja. (A nap hasonlóan izgalmasan telt.)

Szerdán M. volt nálunk látogatóban a P.-nél 2 héttel idősebb Á-val. P. minden kunsztját végigmutogatta, pl trappolva körbemászta a szobát, beleficergett a bébikompba és abban randalírozott körbe-körbe, egyszóval jelezte, hogy Ő otthon van. A nap folyamán több vicces dolgot is felfedezett: pl hogy tudja forgatni a fejem, hogy a HOPP és a KOPP mókás szavak, hogy a földön pörgő csörgőt meg lehet állítani és akkor elkurjantom magam, hogy STOP illetve hogy a 25 éves zöld műanyag autóm szélvédőjét lehet fel-le hajtogatni.

Csütörtökön B-éknél voltunk látogatóban, aki Á-hoz hasonlóan szintén 2 héttel idősebb P-nél (nem tudom, mi volt tavaly április 26-án, de 3 ismerős gyerek is akkor született)... Miután most ő volt a vendég, ráadásul B. Á-tól eltérően filigrán és ennek megfelelően igencsak jó mozgással megáldott gyermek, P. a sarokba húzódva pislogott, mi vár rá, jó egy órába telt, mire egy kissé feloldódott... Az oldódást nagyban segítette, hogy (életében először) kóstolt egy kis tejpépet, de miután a házigazda kisfiú elálmosodott, kitették a szűrünket. Este a környéken sétáltam vele, a balzsamos estében elmentünk a cba-ba egy pár bébiételt venni, igazán romantikus volt.

A péntek különleges nap volt, ugyanis P. életünkben először egyedül maradt egy egész napra Anyuval. Reggel Apu elvitt ugyanis a Vadaskertbe, ahol egy CBT1 nevezetű tanfolyamon vettem részt. Délelőtt két-háromszor is hívtam Anyut, élnek-e még, de miután mindig pozitív visszajelzést kaptam, délután már nem is zavartam őket. Miután a délutáni alvás a tanfolyam végével egybeesett, P. behozta értem a két öreget és négyesben szépen hazaautóztunk. A nap még egy izgalmat tartogatott, este ugyanis végre AV is hazarepült, úgyhogy innentől végre megint ő altatott esténként igazán besűrűsödtek a programok.

Szombaton 2-ig én ismét a Vadaskertben ültem, a tanfolyam 2. napján, majd AV eljött értem kocsival. Délután - miután P. nem akart aludni - elautóztunk Gombára, ám 40 perc után hívott Anyu, hogy megjöttek a vendégeink, akiket még délelőtt csődítettem hozzánk, abban a hitben, hogy P. kicsit korábban alszik el... Sebaj. Mint kiderült, nem véletlenül nem akart aludni a legény, ezen az estén történt ugyanis legelőször, hogy egyedül, minden segítség nélkül hármat is lépett a szoba közepén. (Effektíve ekkor még csak 10 hónapos volt.) Igazság szerint, ha csak én látom, el sem hiszem, hogy tényleg megy a Gyermek, de így, hogy négy felnőtt plusz egy 5 hónapos csecsemő is látta a kunsztot, kénytelen voltam belenyugodni, hogy ez van, olyan öreg vagyok, hogy már jár a fiam.

A vasárnap sűrűre sikeredett. Délelőtt AV-vel voltunk úszni, majd délben jött L., akivel elmentünk bowlingozni és utána ebédelni egy közeli étterembe. Miután hazaértünk, a fiúk próbáltak Unrealezni, de valahogy nem jött össze. Mivel időközben P. elálmosodott, Apuval elvittük autókázni, azaz keringtünk egy kicsit a városban, majd beálltunk a Lidl parkolójába. (Itt újraéledt a Patás örök mondata, hogy aszongya, legalább a bugylibicskám itt lenne, hogy lenyúzzam a bőrét (=legalább egy telefon lenne nálam, amin tudok játszani), ha ugyanis P. alszik, kussban kell lenni, mert a légyzümmögésre is képes felriadni és ha nem alszik eleget, dühös.) Szóval a nap csúcspontjaként, mikor indultunk volna haza a parkolóból, kiderült, hogy lemerült az akksi, úgyhogy a kocsi se ki se be, meg sem moccan. Először bepróbálkoztunk azzal, hogy Apu tolja a kocsit és én majd bepöccintem (wtf?), de csúfos kudarcot vallottam... Hálistennek jött egy jótét lélek, aki megtolta a kocsit, Apu meg tényleg bepöccintette a kocsit, úgyhogy kis kitérővel ugyan, de épségben hazaérkeztünk.

A Nem Tudom Mivel Ment El az Idő Hete a fentiekkel ment hát el...