A jószándékkal kikövezett út

És akkor hogy hogyan is telt a hétvégénk a zúgás nélkül:

Szombaton gyönyörű napsütésre ébredtünk, mit volt mit tenni hát, nekiindultunk Wicklow-nak. Ezúttal nem a hegyekbe mentünk, hanem Wicklow városba, ami egy kis tengerparti hely nagyjából 50 km-re délre. Útközben távolról megszemléltük a fenyegetően az út fölé magaskodó Great Sugar Loaf hegycsúcsot (501 méter), én pedig titokban elhatároztam, hogy ha legközelebb alkalmas leszek bármiféle menetelésre, akkor azonnal megmásszunk őkelmét. Mivel Wicklow-ba érve nem találtuk meg azonnal a célunkat (Wicklow Historic Gaol), továbbrepesztettük a Brittas Bay-ig, ami egy közkedvelt strand Írországban, ahol mellesleg a 2002-es Monte Cristo grófja film egyes jeleneteit forgatták. A part tényleg szép volt, homokos, hosszú, nemszeles, egyszóval tökéletes. Egy csapat gyerek épp homokvárakat épített, mikor arra jártunk. Vicces volt látni, hogy míg mi téli kabátban, sálban sétálunk a víz mentén, ők mezitláb, kabát nélkül nyomulnak, de hát istenem, ki mit szokott meg... A part után visszacsorogtunk Wicklow-ba, ahol ezúttal azonnal meglett a börtön. A belépő €7,3 volt per fő, ami elég magas, de miután jó sok látnivaló volt, megállapítottuk, hogy megérte eljönnünk. Először egy bácsi levezetett minket az előtérbe, elmondta, hogy az ír bűnözők többségét Ausztráliába deportálták anno, hogy ne rontsák itt a levegőt, majd magunkra hagyott egy térképpel, hogy fedezzük fel a helyet magunk. A kiállítás tulajdonképp az egykori cellákból állt: mindegyikben mást és mást meséltek el a börtönről. Volt, ahol csak táblákat kellett olvasgatni, de a legtöbb cella úgy volt kialakítva, hogy ha belépett valaki, azonnal megszólalt a szöveg a magnóból és még olvasni se kellett. Az általánosságok mellett (mit csináltak a börtönlakók, mennyi kaját kaptak naponta stb) egyedi sztorikról is hallhattunk, volt egy nő, akit 7 évre deportáltak, mert krumplit lopott. A kiállítás három szintes volt, plusz volt egy hajó is, amin azt mutatták be, hogyan, milyen körülmények között jutottak az írek Ausztráliába. Miután másfél-két óra alatt mindent megnéztünk, lesétáltunk a tea-room-ba és teáztunk egyet egy-egy scone társaságában. A büfések mesélték, hogy éjszakánként néha szellemet idéznek a börtönben, hajnali 4-ig, ez ilyen extra szolgáltatása a helynek... Az ebédet követően elgurultunk a Black castle-hoz, ami tulképp inkább egy rom, mint egy kastély, de nem is ő volt a lényeg, hanem a kikötő és a körülötte lévő zöld placc. Fél órát sétáltunk még a ragyogó napsütésben, áldottuk, hogy itt a tavasz végre, majd egy óra alatt nagyjából hazaautóztunk. Mire hazaértünk, alig tudtam kiszállni a kocsiból úgy fájt a derekam, gondolom valahogy bénán ülhettem és nem tűnt fel, hogy valami nem stimmel. Vacsira zacskós levest ettünk krokettal és virslivel, junk food, junk food, ez van, fájós derékkal és farkaséhesen az ember nem válogat. Este megnéztünk még egy Poirot-t, majd belehulltam az ágyba.

Vasárnap később keltünk, reggeliztünk, tettünk-vettünk. A délelőtt csúcspontja az volt, mikor AV kiöntött egy kis vízzel felöntött levesmaradékot a rötyibe és valami koppant a wc csészében... Szeretem az ilyet, szétröhögtem magam, végül egy kézre húzott kis dm-es zacsi közreműködésével megmenekült a szerencsétlenül járt kiskanál, igaz, én, a kárörvendő majd' megpusztultam a röhögéstől. Ebédre rizses húst ettünk, majd 3 körül elmentünk babakocsi nézőbe. (Előtte kb egy órámba telt kideríteni, hol van olyan hely, ami vasárnap (!) is nyitva van ÉS nem is csak 4-5 kocsi van kitéve dísznek.) Végül az egyik eurobaby-be mentünk, ahol vagy 30-40 kocsi volt kiállítva, úgyhogy életünkben először tologattunk egy kicsit, sőt, AV össze is csukott két típust. Sajna összesen két kocsit találtunk, ami méretre és árban is okésnak tűnt, de ezekhez meg nincsen pram rész, vagyis mélykocsi... Miután hazaértünk, én folytattam a vadászatot, AV pedig oldódásképp játszott. Az estére nem emlékszem, talán megnéztünk egy Született feleségek részt, aminek a végén meggyilkolnak egy pincérnőt.

Ennyi.