Tudom, le kéne állítanom magam, de mostanság azon gondolkozom, mi lesz, ha nekünk is csúnyácska lesz a gyerekünk... Úgy értem, nem felnőttkorában, mert az még csak oké, majd megoldja valahogy (feltételezhetően tök vicces lesz meg minden, úgyhogy majd kompenzál éjjel-nappal), hanem babaként...

Ez most onnan jutott eszembe, hogy az előbb felléptem a wiwre és pár ismerősömnek olyan borzasztóan csúnya kisgyereke van, hogy ihajj... (Érdekes módon ez a jelenség a szülők szépségétől viszonylag független...) Persze tudom, idióta vagyok, hogy ilyeneken agyalok, mikor azt sem tudni, öt ujja lesz-e egyáltalán szegénynek meg normálisak lesznek-e a szívkamrái, de ez most úgy beugrott, fogjuk a hormonokra és kész.

Amúgy meg szerintem hazudik, aki azt állítja, hogy benne egyetlen egyszer sem merült még fel ugyanez a kérdés... Persze, első az egészség, ez vitathatatlan, de szerintem tök emberi azon filózni, hogy fog kinézni az ember gyereke...