Na visszatérek már a tettek mezejére és írok.

Ami a hetemet illeti, elég fos módon telt a dolog, mert mint mondtam, szerdán ugyan dolgoztam, ami jó, mert pénz, de mellette harcoltam is az életben maradásért, de keményen, ami viszont nem jó.

A lázam csütörtökre ugyan már hőemelkedéssé nemesedett, a torkom viszont ekkor kezdett el olyan ütősen fájni, hogy nyelni alig bírok azóta is. (Tegnap amúgy kaptam rá gyógyszert, ilyen öblögetős-gargalizálósat, amitől öblögetés-gargalizálás után olyan fél óráig nem fáj a torkom egyáltalán, az azt követő egy órában viszont fokozatosan visszatér a fájás és öblögethetek-gargalizálhatok újra.) De maradjunk a csütörtöknél...

Délután 2-kor volt egy tanfolyam megbeszélésem Killiney-ben, ami először egész jó helynek tűnt (itt a dart a közelben, elsétálok, felszállok, ott leszállok, onnan max. 15 perc gyalog (googlemaps), odaérek, meghallgatom a tájékoztatót, hazajövök, csupa örö é bódottá, egy kis hőemelkedéssel és torokfájással simán abszolválható). Amíg le nem szálltam a dart-ról, minden jól is ment. Fülemben AV mp3 lejátszójával bámultam ki az ablakon, vigyorogtam a tengerre, rácsodálkoztam, milyen gyönyörű az öböl, egyszóval békésen és derűsen haladtam a CÉL felé. Killiney-ben leszállva aztán már elkezdődtek a gondok, mert ugyan rajzoltam magamnak egy kis kincskeresős térképet, merre kell mennem, azt kihagytam a számításból, hogy ez egy olyan ország, ahol nincsenek ám kiírva az utcák nevei, mert az olyan snassz lenne... (Itt az megy, hogy vagy ide születsz és akkor minden fűszálat ismersz ÉS megszólítasz vagy téped a hajad, ha ki kell lépned a nagyvilágba és szenvedsz.) Hát én szenvedtem egy kicsit majd elindultam a térképem alapján valamerre, hogy úgy fél km és egy csodás emelkedő után realizáljam, hogy az én elviekben Station Road-om a valóságban Seafield Road, ergo nem jó helyen vagyok... Annál is inkább nem jó helyen voltam, mert a Seafield Road egyszer csak elfogyott és egy útelágazódáshoz értem... Minden navigációs képességemet bevetve elindultam hát megint valamerre (na jó, az egyik irányban egy keskeny kis út kanyargott felfelé (lapozz a 21. oldalra), a másik irányban meg valami házakat láttam a távolban (lapozz az 50. oldalra) és úgy gondoltam, nincs az az isten, hogy nekivágjak az emelkedőnek). Az úton persze egy lélek nem jött szembe, akitől megkérdezhettem volna, hol a jóégbe' vagyok, úgyhogy reméltem a legjobbakat. Kb 15 perc gyaloglás után elértem a valami házakhoz, amik közelről már korántsem tűntek túl biztatónak, sőt, kezdtem biztosra venni, hogy eltévedtem. Ekkor már úgy 30 perce kavarogtam az isten háta mögött... Aki nem járt még Írországban, nem tudja, milyen kilátástalan lehet ez, van egy kb három méter széles autóút (kétsávos persze), ami mentén olyan két méter magas betonkerítés van, ami mellett sétálsz te, a másfél méter magas gyalogos egy olyan negyven centi széles járdán, folyton attól fosva, hogy a kanyarban kisodródik valami hülye és jól elüt...

Miután tehát elértem a házakig és láttam, hogy valami nem stimmel, ez bizony nem a jó irány, fogtam magam és gondolkodás nélkül, de fogcsikorgatva visszafordultam a francba, mert egyszerűen nem volt más választásom... 15 perc után újra ott álltam hát a kereszteződésnél, ám ezúttal nekivágtam az emelkedőnek és hősiesen faltam a kilométereket. (Ekkor már kb 10 másodpercenként elöntött az az érzés, hogy nekem most le kéne ide guggolnom a fal tövébe és jól el kéne bőgnöm magam. (A maradék időben félhangosan szidtam minden ír fel- és lemenőit, hogy basszus nem hiszem el, hogy egy rohadt utcatáblát fájna kitenni, hát hol vagyunk, Afrikában vagy mi az isten meg különben is, hogy lehet ilyen alacsony a népsűrűség, hogy egy nyamvadt bárki nem tud szembejönni fél órája.)) Épp egy ilyen nagymonológ közepén jártam, amikor megláttam egy utcatáblát (igaz, le volt fújva ezüst festékkel, hogy csak fél méterről lehessen elolvasni), ami alapján nagyjából belőttem, mégis hol vagyok és egy olyan jó 20 perces félig szaladós-félig gyaloglós erőltetett sétával öt perc késéssel meg is érkeztem az állítólag kifejezetten könnyen megközelíthető tréning központba. Hurrá.

A tájékoztató jó ír szokásnak megfelelően kb két órás volt (azt hiszem, nem túlzó általánosítás azt állítani, hogy az íreket nem lehet lelőni, ha beszédről van szó, egész egyszerűen iszonyú sokat beszélnek, de nagyon dulván, szerintem levegőt sem vesznek), majd annyiban maradtunk, hogy 12-én lesz egy interjú, amikor is kiderül ki mehet tréningre és ki nem. Miután a hétfőn induló másik tréningről már lemondtam (küldtek egy levelet, hogy huhúúú, felvettek, én meg végül mégsem megyek, mert megtehetem, hadd örüljön, aki a helyemre kerül), nem tudom, ezt a tréninget nem fogom-e ugyanígy feladni, HA esetleg bekerülnék 12-én... Nehéz ügy, na. Sok dolog szól ezek mellett a tréningek mellett, de kb épp annyi szól ellenük is és most úgy érzem, 22 hétig nem tudom lekötni magam reggel fél 8-tól este fél 7-ig (plussz az assignmentek). A tájékoztató után hazavándliztam (ezúttal csak 20 perc volt a gyalogút), majd kicsit ledőltem, mert kikészített a sok gyaloglás meg stressz.

Pénteken háromszor másfél órát tanítottam. Szeretem az ilyet, dől a lé, meg alapvetően jó dolog értelmes emberekkel foglalkozni, jó dolog magyarázni és jó dolog, ha a másik megérti és alkalmazza is, amit mondasz neki és értelmes mondatokat mond a te saját anyanyelveden... (A héten nem volt a Hülye Gyerek, hála istennek, teszem hozzá.) Este miután fürödtem és hajat mostam, észrevettem, hogy ír Múzeumok Éjszakája van (ez is milyen már: pénteken, mikor máskor) és bár volt egy-két csábító program, úgy döntöttünk, inkább megnézünk egy filmet Sándor Mátyás emlékére, úgyhogy a Semmi pánikkal szépen elbúcsúztunk Bujtor Istvántól.

Ma viszonylag későn keltünk, a Grand Canal mentén (új útvonal) besétáltunk a központba, rájöttünk, hogy a Fitzwilliam Square private garden, azaz nem lehet bemenni), vettünk pár jóságot a Dunnes-ban, majd hazagyalogoltunk és teleettük magunkat paprikás krumplival, amit életemben kb harmadszor főztem. Ebéd óta elvagyunk: AV valami projekten dolgozik, én meg búvom a netet és blogolok, hajrá. Nyugis szombat van, na. Néha ilyen is kell...