És akkor a szokásos hétvégi post:
A múlt héthez kísértetiesen hasonlóan, most is szombaton volt jobb idő, ami csak azért szívás, mert a pénteki általános hejehuja után igen nehéz kikászálódni korán az ágyból. Mint az kitalálható, ez ezúttal sem sikerült, így szombaton 11-kor még ágyban voltunk. De sebaj, azért van nyár meg azért vagyunk itt, ahol, hogy ez ne zavarhasson, egy kiadós reggeli után nagyjából 2 körül ültünk be a kocsiba, hogy megnézzük közelebbről a már emlegetett világítótornyot. Bár a kép alapján nehezen hihető, de ennyire nem volt szürke és szar az idő, csak valami oknál fogva mindig épp akkor bújt a felhők mögé a nap, amikor fotóztunk.
Világítótornyunk egyébként eléggé Diadalívesen viselkedett, ami azt jelenti, hogy amikor letettük a kocsit, azt hittük, 10 perc alatt simán odaérünk a tövébe, de minél tovább gyalogoltunk feléje, annál távolibbnak látszott a kis szemét... Nagyjából fél órás kemény gyaloglással jutottunk ki a "stég" végére (ez a köves akármi egy stég tulajdonképp, egy nyúlvány), majd újabb fél óránkba került, mire visszaevickéltünk az autóhoz, de megérte, sosem láttunk még világítótornyot közelről, izgi volt.
A torony után hazamentünk, letettük a kocsit és újra felkerekedtünk. Először a várost céloztunk meg, vettünk pár meglepit pár arra érdemes személynek, majd hazafelé beugrottunk a Merrion Square-re, ahol a már említett Street Performance Championship zajlott. Csak hogy érzékeltessem, mennyien voltak:
Itt amúgy sokáig nem maradtunk, mert annyira nem kötött le a dolog, nem voltak ilyen dobálós meg kardnyelős kunsztok, csak a stand up comedy-t nyomták mindenhol. Nagyjából 7-re értünk haza, fáradtan és egy gyenge izomlázzal, mert a világítótornyos meg városi séta előtt, pénteken hülye módon kétszer sétáltam be a központba, mert kerestem a pénzt és ezt azért már én is megérzem. (Már nem a pénzkeresést, hanem az ilyen hosszú gyaloglást.)
Vasárnap elég fos időre keltünk, mert szemerkélt az eső, viszont hálistennek a szél nem fújt és egész meleg is volt. A délelőttöt megint elmarhultuk, aztán ebédre főztem egy tök jó bolognait és kb 4-5 körül elmentünk a Dollymount beach-re, ami nagyjából 15-20 km-re van tőlünk. Ő az:
Így nem túl impresszív, tudom, de ott lenni és képen látni két különböző dolog... Amúgy ez a fotó életem első dagályélményét örökíti meg, ezelőtt ugyanis sosem láttam ilyen látványos dagályt: percről percre árasztotta el a tenger a homokos partot, sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan megy. A part után hazaautóztunk, vacsiztunk, rendezkedtünk és nagyjából ennyi.
Nem tudom, mondtam-e már, hogy szeretem a hétvégéket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.