Valahol olvastam, hogy külön kategória kellene a vasárnapi depressziósoknak, vagyis azoknak, akik menetrendszerűen vasárnap vannak maguk alatt, akkor, amikor mások, a többiek örülnek a nyugodt semmittevésnek, a bágyadt délutánnak, az általában ólomlábakon járó napnak és annak, hogy hamarosan valami új, felemelő dolog kezdődhet.
Hát nem tudom... Tulajdonképpen amióta az eszemet tudom, utálom a vasárnapokat. Anélkül, hogy előtte hallottam volna a vasárnapi depiről...
Emlékszem, egyszer, még gimiben egy kis egyperceset is írtam arról, mennyire és miért is utálom ezt a napot, de asszem senki sem értette meg, mert olyan stream of consciousness-szerű lett. Anélkül, hogy előtte hallottam volna a stream of consciousness-ről...
Életérzés:
Mire megtanultam a leckét
Már új lecke van
Mire elmentem a Holdra
Már megjöttek onnan
Mire találtam egy álmot
Már a kirakatban állt
Mire divatba jöttem volna
Nekem már derogált...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.