Ma 21 éve történt a Csernobili robbanás.
Napokkal (talán hetekkel) később, amikor bejelentették a rádióban itthon is, épp építőkockáztam az asztal alatt. Remegve vártam, hogy Anyu hazaérjen, ennek elősegítése érdekében eltettem az építőkockát és előszedtem a tőle kapott puzzlekockákat is, de nem, nem jött. Emlékszem, már üvöltöttem, hogy Anyut akarom, Apu nem tudott megnyugtatni, de Anyu késett, már 5 óra volt, de ő még mindig nem volt otthon... Viharos szél fújt, agyamban összekapcsolódott az atomrobbanás és a szélvihar, borzasztóan éreztem magam. Aztán egyszer csak kinéztem az ablakon és Anyut láttam a széllel szemben tekerni a biciklijén. A könnyeim meg felszáradtak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.