A jószándékkal kikövezett út

Miután 7 körül hazaértünk, kaptam magam, bepakoltam az ünneplő rucim, a hétfőre átnézendő anyagot, az arclemosóm és a fogkefém és hazamentem Anyuékhoz. A buszon zötykölődve azon filóztam, mik is lesznek A zenéink, de amikor elkezdtem dúdolni magamban a Régimódi dalt és a Szerelem második vérig-et és odáig jutottam, hogy és nem változunk, csak lesz egy fiunk és egy kislány is kell meg addig, hogy ezután, már a szálloda portán kiderül, hogy enyém vagy nem vagy már egyedül, mindig meg kellett törölgetnem a szemem, úgyhogy inkább abbahagytam a nóta választást és elkezdtem azon izgulni, mi lesz, ha bepisilek, mielőtt hazaérnék. Persze végül kibírtam, nem pisiltem be, de majdnem. Otthon kicsit furcsa volt, nem találtam konnektort, gyufa nélkül akartam meggyújtani a sütőt, nem tudtam, hol vannak a poharak és úgy egyáltalán, nem tudtam, mi hol van, nagy volt a ház, szinte kongott és szokatlanul hideg volt. Hihetetlen, de négy-öt év és az ember úgy megy vissza a tulajdon szülőházába aludni, mintha szállodába menne. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára otthon... Jó volt a régi illatú tiszta ágynemű, a régen ismerős mosdókagyló, a kölcsönbe kapott pizsipóló, mert azt persze nem vittem, a lehúzott redőny, a kattogó óra... Még a párnára hajtott fejem felett sorakozó rég elolvasott könyvek is valami ismeretlenül ismerős látványt és érzést nyújtottak... Érdekes élmény volt. Olyan Alice csodaországban-os.

A délelőtti sürgés-forgás vidáman telt, percenként jártam wc-re úgy izgultam, Anyu főzött, Apu pakolt, Marci őrjöngött. Múlt hét óta óriási titokzatosság övezte, hogy AV, AV anyukája és tesója mellett ki lesz a negyedik, aki eljön engem kikérni a szülői háztól, merthogy azért aludtam ám otthon, hogy legyen honnan kikérni, így amikor megláttam, hogy AV apukája száll ki a második házunk elé gördülő autóból, már ott tudtam, hogy el fogom bőgni magam, ha eljön az ideje. Aztán persze eljött hamarosan... Nem vagyunk egy nagyon hagyománytisztelő család, nem kell úgy képzelni, ennek ellenére AV apukája kérte meg a fia számára a kezem és ez, meg Apu válasza, hogy odaad, ha megyek, már magában annyira megható volt, hogy azt sem tudtam mondani, hogy igen, megyek, mert záporesőként hulltam AV vállára, utána pedig a többiek nyakába. És még nincs vége... Miután szabad volt a pálya és igent mondtam, AV kivonult a tesómmal, akivel a viszonya egy évvel ezelőtt kb még olyan volt, mint egy pénztárossal a Kaiser'sben, vagyis semmilyen, majd a két fiú bejött egy hegedűvel meg egy tangóharmónikával és elkezdték a Két nyárfát* játszani. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy sírni is elfelejtettem, de amikor AV elkezdte énekelni is a verset, nem bírtam tovább és megint elkezdtem pityeregni, annyira jó volt. A lánykérés után ebédeltünk egy nagyot, mindenkinek leesett, hová tűnt el AV szombaton egész délelőtt (gy.k. gyakorolni a számot tesómmal), majd duma után kb 5-6 felé haza is ért mindenki a saját kis hajlékába.

Tök jó, ha kikérnek.