Állásinterjúim elb*szottsága vetekszik azzal, mint amikor Schnell Judit keresi a donort a Csak szex-ben. Ez a mai próbálkozás azért asszem ver minden eddigit, olyan szar volt.
Azt még csak elviseltem, hogy a jósors ismét csak a nyolcadik kerület bugyraiba vetett, sőt, még afelett is szemet húnytam, hogy az irodában lépten-nyomon egy-egy Nagy-Magyarország térképbe botlottam; de amikor megláttam az ott dolgozó négy ember búvalbélelt, szigorúan mosoly nélküli, rigorózus ábrázatját, hát már azért sejtettem, hogy ezt a helyet nem valószínű, hogy nekem találták ki.
A helyzet csak fokozódott, amikor némi késéssel megérkezett AZ ügyvezető igazgató (mindez futótűzként terjedt a három munkatárs között, mintha legalábbis az angol királynő jött volna magánhelikopteren), aki nálam kb kétszer akkora volt, de az is lehet, hogy háromszor. Arcán a már elvárt szúrós szigorúság, kézfogása kemény, ropogtatós, szemkontaktusa állandó, szuggeráló, borzasztó. Már vártam, hogy bemegy átöltözni valahová és felölti az SS egyenruháját és magához veszi a gumibotját, de nem, mereven beinvitált és miután leültetett, g*ci kérdések sorozatát zúdította rám, kezdve a béren kívüli juttatások mibenlététől a hogyhogy ennyi dolgot csinálok egyszerrén át a hogy fogom én bírni kezdőként a mélyvizetig. Utólag visszagondolva ezek a kérdések még csak a hagyján kategóriába tartoznak, hiszen ha nagyon akarom, megértem, hogy munkaadóként valaki tudni szeretné, hogyan reagál a jelölt az ilyen megjegyzésekre, amikor a tapasztalatát és a kompetenciáját kérdőjelezik meg burkoltan, de szerintem az ilyen jellegű kérdések egyszerűen szarok, hiszen ha bizonytalankodsz, akkor pályakezdőként reális vagy, de béna; ha viszont magabiztoskodsz, azt hiszi, el vagy szállva és irreális elképzeléseid vannak saját magadról...
Az önéletrajzom piszkálgatása után aztán áttértünk a gyakorlatra, úgyhogy kellett írnom egy hivatalos levelet. Nem mondom, hogy a fogalmazásban nem zavart némiképp az öt másodpercenként felugró msn ablak, a mögöttem kritikusan tornyosuló pali és az, hogy nem volt egér a laptophoz. A feladat (szerintem) sikeres teljesítése után ugyanezt a levelet angolul is meg kellett írnom és tulajdonképpen akkor döntöttem el végérvényesen, hogy ez az ügyvezető igazgató egy arrogáns pöcs, aki alatt én semmit sem szeretnék nagyon csinálni, nem hogy dolgozni... A levél fogalmazása közben folyamatosan gúnyosan b*sztatott, többek között olyan dolgokkal, hogy mi az, hogy nincs megszólítása a levélnek, miért az első mondatot írom először. Mert még nem vagyok kész bazdmeg - gondoltam, de sajnos ez csak egy nyugodt: Mert még nem vagyok kész-ben realizálódott. Amikor viszont már azt kezdte el kifogásolni, hogy miért öt ujjal gépelek, a másik kezem vajon mire használom (most őszintén, nem titkárnő leszek, szerintem senkinek semmi köze hozzá, hány ujjal gépelek, ha a sebességgel nincs baj) akkor már kissé türelmetlenebbül feleltem, hogy Látja, azon ülök.
Innentől kezdve az esélytelenek nyugalmával vigyorogtam végig az interjút, egyéb szórakoztató elem hiányában ezzel a sovány poénnal voltam el. A levelek után még gyorsan megkerestem valamit a neten (feladat volt!), még néhányszor becsuktam az msn ablakot, majd bevonultam egy másik szobába, hogy kitöltsek két kérdőívet, ami közül az egyik egy amatőr módon rövidített EPQ volt, aminek teljes változatát mind a két szakdolgozatomnál használtam. Ezt nagyjából úgy töltöttem ki, hogy extrovertált legyek, abszolút őszinte jellem, aki az átlagnál alacsonyabb neuroticitás és pszichoticizmus mutatókkal bír.
Eredmény náluk egy hét múlva, nálam már két órája.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.