A jószándékkal kikövezett út

Ha már így belelendültem, jöjjön a Nyaralás Hete.

Hétfőn még nem igazán nyaraltunk, helyette elmentem fogorvoshoz. Nagy meglepetésemre nem volt egyértelműen likas fogam, ami furcsa, de szívmelengető. Biztos, ami biztos alapon azért csináltattunk két gyanús fogról röntgent, de nem, tényleg nem voltak lyukasak, hurráhurrá. Hazafelé rácsodálkoztam, hogy a Ráday-val párhuzamos utca, ahol a nagy Szabó Ervin könyvtár van sétálóutca lett, majd nagy meglepődöttségemben vettem P.-nek egy Pampalini sapkát az Elefániban. Mikor hazaértem, S. bácsi és M. néni már nagyban P. nézőben voltak, 3 körül mentek el, de hogy a délután mivel telt, no azt nem tudom.

Kedden AV-vel beautóztunk Soroksárra megvenni P. első lábbelijét. Voltunk Brendonban, Sebastiano-ban, Humanicban, végül miután jó egy órát ingáztunk a három bolt között, nagy nehezen eldöntöttük, hogy egy szép zöld tépőzáras Falcont kap, mert az ár-érték arány még ennél a legelviselhetőbb. (Elképesztő, mi pénzt képesek elkérni egy szaros 20-as cipőért amúgy, de gondolom a problémám nem egyedi. Nem a pénzről van itt elsősorban szó amúgy, hanem az elvről... Elkeserítő, hogy csesszék már meg, tudják, hogy a gyerekért mindent, ezért az egekbe nyomják az árakat... Nevetséges, sunyi, undorító népség, többek között ezért sem szeretnénk hazaköltözni. Mellesleg meg röhögőgörcsöt kaptunk (volna, ha nem húztuk volna fel az agyunkat) a garancia miatt: gyerek nélkül vettünk egy cipőt (persze, mi vagyunk a hülyék, miért nem rángattuk el szegény kölyköt az 50 fokban vásárolni és miért nem cipeltük üzletről-üzletre), erre mikor rákérdezünk, visszahozhatjuk-e próba után, ha esetleg nem jó, a válasz: pénzt vissza nem adunk (!), le lehet vásárolni az árát, ki lehet cserélni a cipőt 3 napon (!) belül, ha a blokkra ráírja a pénztáros, hogy A (ajándék) (!). Bazzeg. És ha tényleg ajándék lett volna és csak a hétvégén adtuk volna oda? Őrület. Itt Bezzeg-Írországban egy hónapon belül bármikor vissza lehet vinni a vásárolt árut (van, ahol ez 3 hónap) és vagy visszaadják az árát kérdés nélkül vagy le lehet vásárolni... Ennyi. Eh... Nem is ragozom tovább, a kereskedői szellem színvonala otthon még mindig a béka s*gge alatt van húsz méterrel. No ez nem vonz haza, az biztos.) Mindenesetre mákunk volt, a cipő jó lett. A nap fénypontja kipipálva tehát.

Szerdán Nagy Babatalálkozón vettünk részt. Reggel felpakoltuk P.-t és bementünk a Feneketlen tóhoz egy ismerős babához, ahol még hat másik Baba + Anyuka is volt. P. meglepően nyugodtan viselkedett, valami úrias spleen-nel szemlélte a többi gyereket, majd ami nagyon aranyos volt, hogy volt egy kisfiú, aki folyton kiborította a kölesgolyós tálat, de ezt P. megelégelte és elkezdte visszapakolni a tálba a golyókat... (Az OCD öröklődik ezek szerint...) Azt hittem, ott falom fel. Nagyon jó volt amúgy ez a találkozó, jó érzés P.-t mások társaságában látni, tetszett, hogy nem félt, nem bújt folyton hozzám, kalandozott, visszajött tankolni kicsit, újra elmászott, szóval élte világát. 2 körül AV visszajött értünk (ő addig a magányos farkasok útját járta S. bácsinál), majd még sétáltunk egy kicsit a Feneketlen tó környékén, megebédeltettük P.-t és hazaautóztunk. Délután pakoltam, mert csütörtökön indultunk a hét nevét adó Nyaralásra.

Csütörtök reggel 10 körül (miután a kocsiban egy tűt nem lehetett elejteni) elindultunk Debrecenbe hát. Apu maradt otthon egyedül őrizni a házat, Anyut elvittük babysitternek. Egy elvileg három szobás + nappalis apartmant vettünk ki Debrecen közepén, a Nagytemplomtól kb 100 méterre, de mikor odaértünk, kiderült, hogy az egyik háló le van zárva, úgyhogy négy napig egy két hálós + nappalis lyukban voltunk kénytelenek tengődni négyen... Első napon míg AV kitakarította a kérót és kitalálta, ki hol fog aludni, mi Anyuval elvittük P.-t sétálni a központba. Meglepően jól tűrte a kiképzést, imádta a szökőkutakat, tetszett neki a nagy forgalom, szóval élvezte a helyzetet. Egy gyors ebéd után Anyuék újra lementek sétálni, mi meg AV-vel bevetettük magunkat a Tescoba bevásárolni.

Pénteken kezdődött az igazi muri: AV-vel kettesben már délelőtt elmentünk a hajdúszoboszlói fürdőbe, ami állítólag Magyarország legnagyobb fürdője, fú, mindenki dicsérte, hogy ilyen meg olyan jó. Talán az elvárásaink voltak az egekben (vagy talán van jobb fürdő a hajdúszoboszlóinál), mindenesetre kicsit csalódottan vettük tudomásul, hogy kicsit többet vártunk. Kevés volt a benti csúszda, elfelejtették közölni, hogy az igazi, világhíres csúszdapark kinn van, szóval csak a strand szezonban (azaz nyáron) használható és így valahogy untuk az egészet... Szó se róla, nagyon dizájnosak voltak a medencék, no de valahogy nem dobott fel sokáig, hogy most egy görögös medencében ázunk, most meg egy tengeresben. A víz hőfoka persze változott, de kevés volt az attrakció és az a kevés is ritkán volt bekapcsolva... A babarész mondjuk jól nézett ki, de P. hiányában ezt nem tudtuk kihasználni. Ettől függetlenül persze ha itt kinn lenne ez a fürdő, a senekemet verném a földhöz, de így kicsit csalódás volt. Este sajnos be is taknyosodtam, úgyhogy kérdésessé vált a másnapi debreceni fürdőzésünk, de egyszer élünk felkiáltással azért még nem mondtunk le róla teljesen, hálistennek - teszem hozzá.

Szombaton reggel Apu is megérkezett a buliba, mi pedig ismételten kettesben AV-vel - bár még mindig folyt az orrom - belevetettük magunkat a Kiserdőbe, azaz gyalog másztunk el az Aquaticum-ig. (Útközben megállapítottuk, hogy borzasztó mennyiségű hajléktalan van Debrecenben.) A fürdőbe lépve már-már otthon éreztük magunkat, hiszen talán negyedszer vagy ötödször jártunk itt. Az élményfürdő rész nem okozott csalódást, nagyjából ezerszer csúsztunk le mindegyik csúszdán, ha legközelebb is arra járnánk, most felírtam, hogy a sárga volt legjobb, a legnekemvalóbb. A kék kamikaze se semmi, a kék simában viszont megfájdult a kisujjam, a narancssárga pedig brutálisan megdob a végén. A hely egyetlen negatívuma, hogy a kajálda fenn van az egekben, így nagyjából egy szaunában kénytelen az ember enni. Én bírom a meleget, de konkrétan szédültem ebéd közben, borzalom volt. A termál rész is jó, bár sajnos ezt nem fedeztük fel eléggé, mert teljesen kidőltünk a csúszdáktól. A fürdő ára mondjuk elég húzós, ketten 12 ezer ft körül fizettünk, úgyhogy 10re mentünk és 3 körül jöttünk ki. Hazafelé valami elmeháborodott okból megint sétáltunk, betértünk a plázába is rágcsát meg innivalót venni, majd 4 körül váltottunk fel anyuékat, akik még eddigre sem unták meg P. társaságát. Este szokás szerint betaknyosodtam (napközben elmúlt), sőt, lázam is lett, 38 körül.

Vasárnap Anyuék kaptak kimenőt, ők mentek el fürdeni, mi pedig a délelőtti alvás után elvittük P.-t a Kiserdőbe sétálni. Elmentünk a játszótérre, mutattunk neki pónilovat (nem hatotta meg), majd a Csónakázó tavat is megcsillogtattuk neki, de elég nyűgöske volt, úgyhogy hamar elhagytuk a helyszínt. Hazaérve bepakoltunk, 4 körül indultunk haza és 7kor már otthon vacsoráztattuk őkelmét.

Összefoglalásképp elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült ez a hosszú hétvége, P. nagyon jól bírta magát, mi pedig okosak voltunk, hogy vittünk babysitter(eke)t... A hét egyetlen negatívuma, hogy innentől kezdve egyre gyakrabban szomorkodtunk, hogy lassan mehetünk haza...