A jószándékkal kikövezett út

Mióta hazajöttünk, szokás szerint orkán erejű szél tombol, az eső hol szitál, hol ömlik, hol csak úgy vár, mikor csapjon le újra, a nap meg küzd-küzd, de minek. Ereje - csakúgy mint a többi "északi" országban - nincsen egy fikarcnyi sem. Ha még egyszer valaki kiakad az otthoni "kánikulán", fejbe lövöm, vagy legalábbis tisztelettel megkérem, hogy költözzön ide és legyen bezárva heteken, hónapokon át évszaktól függetlenül. Mert nem mondom, néha jó átélni az Üvöltő szelek hangulatát, a végtelen, ködös, szeles, saras, nedves napokat, de hogy mindig halljuk Earnshaw kisasszonyt kopogni az ablakon, hát az már igazán túlzás. Sosem hittem volna, hogy egyszer gyűlölni fogom az itteni időjárást, de most közel állok hozzá. És nem várom el senkitől, hogy megértse, milyen itt élni, mert ezt "érezni kell".

No és a bevezető után a hétvégénk.

Miután a hétvégék 80%-a bevásárlással telik a Dunnes-Lidl (esetleg Argos-Ikea) bűvöletében, a maradék 20%-ban pedig vagy Bray-be vagy Dollymountra autózunk egyéb lehetőség hiányában, szombaton gondoltunk egyet és a szokásos Blanchardtown-i vásárlást megfejeltük egy kis játszóházzal. A GoKidsGo nevezetű helyet teszteltük le (6,5 Euro játék / 1,5 óra), ahol a többi játszóházzal szemben van Baby area, ami igencsak hasznos, ha nem akarjuk, hogy szegény gyerek rohangászó 6-8 évesekkel küzdjön meg. Miután ezer évet keringtünk a Coolmine Industrial Estate területén belül, egy kicseszett irányítótábla segítsége nélkül (a cím csak úgy volt megadva, hogy Coolmine Industrial Estate, semmi utca, házszám, mert az minek, itt az a ritka, ha ezek ismertek, hiszen úgyis mindenki úgy ismeri a szigetet, mint a tenyerét), végül tök véletlenül megláttuk a helyet. Belépve a játszóba úgy éreztük magunkat, mintha egy óriási méhkasba kerültünk volna, millió gyerek, millió felnőtt, foglalt asztalok és székek tömkelege, szűkös hely. A "mi helyünk" az egész közepén helyezkedett el, magukat Tarzannak képzelő, tomboló kisgyerekek alatt. P. meglehetősen ügyesen vette az "új-hely" akadályt, bár ezt segítette az is, hogy én is bementem vele a küzdőtérre. Volt ott labdával teli medence (kettő), az egyik közepén egy levegőfújó cuccal, amire rá lehetett tenni a lasztikat, amik így a levegőben lebegtek, egy nagy mászófelület két kis alagúttal meg egy kis csúszdával, egy nagy gumi ló, amin lehetett lovagolni meg egy csomó tépőzárral felerősített szivacsos cucc, amiket le lehetett szedni meg visszatapasztani. Ja és az egész talaj vastag, színes szivacsokkal volt fedve, hogy esés biztos legyen a hely. 50 perc játék után P. megunta a mókát, kikéretszkedett a kapunál, majd immáron cipőben vagy háromszor körbejárta a territóriumát, ahol az imént játszott ugye. Hazafelé a kocsiban elaludt, AV pedig beugrott az IKEA-ba, míg én a kocsiban őriztem P. álmát. Este fél 11 körül feküdt, ezt a rossz szokását azóta is tartja.

Vasárnap megint borzasztóra időre ébredtünk, az eső ugyan nem esett folyamatosan, a szél viszont megduplázta az erejét. "Kicsit" bestresszeltem, hogy ebben az országban már nem lehet élni se, majd elsétáltunk a Burgerbe enni. (Úgy döntöttünk, igaz, hogy magyar aggyal ki sem mozdulnánk gyerekkel ilyen időben, de miután itt élünk, ideje átírni a nemzeti tudatalattinkat és ha esik, ha fúj, el kell indulni a szabadba, különben agyvérzést kapunk.) Ebéd után én arra szavaztam, hogy nézzünk meg még egy játszóházat Greystones-ban, AV viszont leszavazott, úgyhogy Bray-ben kötöttünk ki. Kicsit sétáltunk a tengerparton, vettünk fagyit (a pultoslány P.-nek is nyomott egy kicsit, úgyhogy P. életében először fagyizott, megette a fagyit meg a tölcsért is), majd P.-t kitettük sétálni a fűre, ő viszont úgy döntött, hogy inkább a vizet szemlélné meg, úgyhogy lesétáltunk a partra, a homokos részre és hagytuk, hogy párszor nekilendüljön a víznek. Miután ötvenötödször is próbált leülni a jéghideg, vizes homokra, felkaptuk és elindultunk haza. Útközben rengeteg embert láttunk kiöltözve, türelmesen várakozni az út mentén, majd miután elvetettük az ötletet, hogy biztos a Királynő megy el vagy Obama érkezik, AV-nek beugrott, hogy most van a volt Taoiseach temetése. (Mondjuk a beugrásban sokat segített, hogy megláttunk pár fekete ruhás motorost, akiket egy konvoj követett.) A fekete motorosok után rácsodálkoztunk az ír zászlóval letakart koporsóra is az egyik kocsiban, majd hamarosan hazaértünk, de P. altatás címszóval még kimentünk a Poolbeghez is, ahol ámultunk egyet a tenger viharos szépségén. P. fél 11 körül került ágyba, lezárva ezzel a kettős érzéseket keltő hétvégét...