Nagyjából két hónapja próbálom leírni, hogy nagyjából két hónapja elkezdtem nézni a Parfüm című filmet, de míg az első héten minden nap 15-15 percet bírtam ki belőle, a másodikon már csak 5-5-öt, mert annyira idegesít a főszereplő, hogy az valami hihetetlen.
Nem tudom, mi volt a céljuk az alkotóknak ezzel a filmmel, az elrettentés, hogy kezünk-lábunk összetéve mormogjuk, hogy milyen undorító is volt a középkor és még jó, hogy most élünk; a játék, hogy megmutassák, mennyi hatásvadász képet képesek egyetlen jelenetbe sűríteni; a tanítás, hogy lámlám, az őrültek köztünk járnak, vigyázzunk vagy egyszerűen egy általuk összetett személyiségnek tekintett embert próbáltak csak bemutatni...
Mindenesetre, ha az utóbbi, akkor szerintem elég rosszul választottak főszereplőt, mert ez a jó orrú, rossz tartású, sunyi tekintetű fiatalember annyira taszító, hogy logikusan hiába sajnálom szerencsétlent, tudat alatt örülök és alig várom, hogy ha minden igaz* kinyírják a végén.
* nem láttam ugye végig a filmet
A mondanivaló amúgy szerintem kicsit hasonlít a Csodálatos elméjéhez, csak épp abban a filmben szeretni való az őrült zseni, ebben pedig irritáló.
Én szóltam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.