Jó fosszar kedvem van.
Péntek délután AV kivett egy fél napot, így 2. etetés után csináztam egy kis tápot és kimentünk az ikeába. P. végigaludta az utat, ott felébredt, türelmesen végignézte velünk a tv állványok és a fiúkos szekrények hadát, majd elvonultunk a nursing area-ba és szépen evett (!). Már ez meglepetés-szerűen hatott, mert a 3. etetésnél már bőven megy a hiszti és pótolni szoktunk, de sebaj, mondok, biztos rájött, hogy nem kell annyit ennie. Miután ő ebédelt, mi is beültünk enni, amit jó kedéllyel végignézett (!). Ezután mászkáltunk még egy kicsit, nézelődtünk, vásárolgattunk, majd hazaindultunk, P. pedig az új lógókáját nézve 5 perc alatt ismét bealudt a kocsiban. Délután játszottunk, énekelgettünk, egy nyikk nem sok annyit nem hőbörgött. Este kimentünk Dollymountra, néztük-szagoltuk a tengert majd hazajöttünk és hello, fürdetés, alvás.
És hogy ekkor miért van fosszar kedvem?
Mert tegnap meg ma pótol a kölyök, de rendesen. Hisztis, mint azok a bizonyos fürdős k*rvák, sír, sír és sír, sokszor kézben is, hőbörög, elégedetlenkedik, nyöszörög, nyikog, köhécsel, szenved. Öt percig nincs el magában, sokszor az sem elég, ha tartom, akkor is baja van, akkor is szipog, nyikorog. Kezdek megőrülni tőle az az igazság.
Főleg azért is idegesít ez, mert pénteken megmutatta, milyen, amikor valakinek jó gyerek jut. Elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, hogy tátáám, ilyen is lehetnék, de nem vagyok ám. Az igazat megvallva, rádöbbentett, hogy nem is olyan nagy dolog a babázás, ha az ember nem egy ilyen hisztis példányt fog ki. És ez szar. Rettenetesen.
Ráadásul a másik, ami felcseszi az agyam, bár erről asszem már írtam párszor, hogy a "jó" gyerekek szülei meg vannak elégedve magukkal, hogy ők "képesek olyan környezetet biztosítani a babájuknak", amiben boldogok, kiegyensúlyozottak lehetnek a gyerekek és alhatnak naphosszat, ergo ha a te babád nyüsziszik vagy nem alszik max két órát napközben, akkor az azért van, mert te vagy a béna és idegroncsot csinálsz a kölyködből idő előtt, mert "nem véletlenül olyan nyugtalan típus az a gyerek"... Picsába már. Az persze fel sem merül a t. szülők csöppnyi agyában, hogy nem a környezet határozza meg csak, milyen természetű a gyerek, hanem bizonyos veleszületett adottságok is... Személyiség, temperamentum, hm? Mondanak ezek valamit? Eh.
És persze ilyenkor jönnek a vigasz cikkek, hogy örüljünk, hogy ilyen élénk és mozgékony a fiú, mert ez a normális, sőt, ez a jó, de ezek a cikkek nem adják vissza a kitépett haj- és elpattant idegszálakat, ezek a cikkek nem adnak energiát, ami alapból megvan a nyugodt és szépen alvó gyerekek szüleinél...
Nőjön már ez a kölyök, léccilécci.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.