A jószándékkal kikövezett út

És akkor most külön a hét meg a hétvége. A legutóbbi. Már hétvége.

A szombat meglehetősen nehezen indult be, egész délelőtt, sőt, egészen 3-ig azt terveztük (vagyis elsősorban AV tervezte), miket kell vennünk, hogy megnöveljük a pakoló-rakodó felületet a lakásban.

Először egy homeware üzletbe mentünk, ahonnan némi csavarral és egy kis fűrésszel jöttünk ki gazdagabban. Innen - némi nehézség árán (az ír gps térkép valami botrány) - átautóztunk az IKEA-ba, ahol először megebédeltünk, majd vettük három egyszerű, bár bugyikék polcot a fürdőszobába és egy csinos kis cipős szekrényt. Miután nézelődtünk még egy kicsit a gyerekosztályon, 7-re értünk haza, amikor is a nap fénypontjaként sütöttem pár palit és megnéztük a Valami Amerika II-t.

Vasárnap - mivel már csak mindössze két hétvége áll előttünk kettesben Írországban - elmentünk Castletown-ba (jó kis honlapja is van). Egyszer már jártunk itt, de akkor rossz irányból közelítettük meg az ojjektumot, úgyhogy csak sétáltunk az árnyas fák között, most viszont előrelátóan kinéztük, hogyan is kell helyesen megérkezni a házhoz... Miután szerencsésen elértük a 3/4 1-es vezetést, öt perc napozás után (igen, sütött a nap) végigvonultunk a kastélyon, ami szerintem első osztályú élmény volt, legalábbis nekem nagyon tetszett. A túra egy órát tartott, utána még kicsit keresgéltük a Celbridge Abbey-t, de miután megint nem volt meg, feladtuk és jöttünk haza, útba ejtve egy óriás Tescot. Itthon AV megpróbálta feltenni a bugyikék polcokat, de kiderült, hogy nincs hozzá megfelelő méretű csavarkészlet, szomorúságában összerakta hát a cipős szekrénykét. Mindeközben én ebédet főztem: tárkonyos levest sajtos csirkemellel meg rizzsel. A végére már nagyon nyűglődtem, iszonyúan fájt a hátam, a hasam betonkemény volt, na de ez van, a vasárnapi ebéd mégis csak vasárnapi ebéd. Délután AV átcincálta a könyves szekrényeket a nappalin (egyik sarokból a másikba), kihoztuk a zongit, nagy nehézségek árán eldöntöttük, hol legyen a videó, a dvd és a digitális tv-izé, eltoltuk az ebédlőasztalt - egyszóval kialakítottuk a huszadik nappalinkat a beköltözés óta. A mostani elrendezés mindkettőnknek nagyon tetszik, van egy oltári nagy tánctér középen, mindennek megvan a maga helye, ráadásul a hálónk is elég szellős lett, hogy kikerült belőle a zongora, úgyhogy nagy az öröm meg a boldogság.

Hétfőn szinte egész nap takkeroltam, ki is voltam rendesen, mit ne mondjak. Minden helyiséget - kivéve a spare hálószobát - végigportörlőztem, a könyves szekrényeket átrendeztem majd felporszívóztam, ami a legnagyobb szívás a hetedik hónapban szerintem, mert kikészíti a derekat. Délután elsétáltam a közeli hardware boltba, vettem pár csavart, majd meglepődve vettem tudomásul, hogy a környék egyetlen kínai háztartási boltja bezárt. Bánatomban vettem két almás táskát majd hazasunnyogtam.

Kedden délelőtt 10-re mentem a kórházba, az endokrinológiára. Bár előre éreztem, hogy ez egy olyan szarnak a pofon élmény lesz, sajnos voltam olyan hülye, hogy jóhiszeműen mégis megjelentem... Fél 10-re értem oda (10-re volt időpontom), 3/4 12-kor be is jutottam egy félvér pasihoz, aki tökéletesen hülyének nézett, hogy lehet az, hogy a (szám szerint 2 db) dublini leletem szerint minden oké, a (szám szerint 3 db) magyar vérvételi eredményem viszont szar. Mivel jól nevelt vagyok, nem akartam neki mondani, hogy talán ez azért van, mert a sokat szidott magyar egészségügy alapos és jó, az ír meg lófaszjóska, úgyhogy csak hümmögtem, hogy hát, hát, én sem tudom, de mondjuk ő az orvos... Mindenáron tüneteket igyekezett kipréselni belőlem, holott az otthoni doki megmondta, hogy a 10 alatti TSH nem sokszor mutat tüneteket, viszont 4 felett már kezelni kell a dolgot, főleg terhesen. Tíz percet voltam benn kb, ezalatt a hülyének nézés közben meghallgatta a szívverésem, megmérte a vérnyomásom, megkopogtatta a térdem majd átküldött egy vérvételre és hello. Miután a vérvételi eredmény szerintem jó, ha április közepére meglesz, mondhatjuk, hogy tökéletesen elcsesztem a kedd délelőttöt, nem is tudom, mit hittem, miért nem hagytam ki az egészet úgy, ahogy van. Délután tanítottam, előtte annyi időm volt, hogy bekaptam egy hagymás-uborkás-rántottát, főzni ugye nem volt lehetőségem, miután 1 körül értem haza. A délutánt csendes bosszankodással töltöttem és nagyjából ennyi volt a kedd.

A szerdáról, Szt. Patrikról már írtam, úgyhogy azt hiszem, szépen behoztam a lemaradásomat a hét krónikájának rögzítésével kapcsolatban.