A jószándékkal kikövezett út

Növünk, növögetünk. Per pillanat átestem a ló túl nagy vagyok oldalára, miután heteken át azon sírt a szám, hogy túl kevéssé nő a hasam. Franc se tudja. Mindenesetre hétvégén próbáltam kideríteni, hogy a nagy babák koraszülöttek-e nagyobb valószínűséggel vagy a kicsik, de persze nem találtam egyértelmű statisztikát. (Hasonlóképp, arról sem találtam grafikont, mikor a legvalószínűbb a koraszülés. Nem hiszem, hogy nem néztek még ilyet... Na mindegy.) Ez a koraszülés amúgy azért para, mert itt ugye nincs manuális vizsgálat, ergo ki sem derül, ha szép lassan kinyílik a méhszáj és idő előtt beindul a buli... Jó, tudom, még csak 22+5, de bármikor történhet bármi és mostanság mindig azt érzem, hogy iszonyú kemény a hasam...* Minden nap egy áldás, én mondom.

* ez persze lehet a túl erős hasizom átka vagy hogy egy cm zsírréteg sem volt soha a hasamon, ami most jó kis rugalmassá tenné a hasam tapintását

Ami a gyereket illeti, köszöni, jól van, rengeteget ficereg, sőt, már csuklani is megtanult, ami elég idegesítő, de hát ez van. Azon gondolkoztam, hogy tök kár, hogy nem tudjuk megkérdezni kijövetel után a babáktól, hogy mit gondoltak, mi van itt kinn, hogy képzelték itt ezt az egészet... Persze ha belegondolok, tudom, hogy sehogy, mert ösztönlények, de ha egész nap érzem, hogy mozog, forgolódik, nyújtózkodik, rugdos, nem tudok ellenállni, hogy valami épkézláb szándékot tulajdonítsak neki, mondjuk, hogy épp ki akar jönni. És így szépen vissza is kanyarodtunk... Állítólag amúgy a koraszületésért a méhlepény tehető felelőssé a legtöbb esetben. Egy-egy szélsőségesebb nézet szerint inkább ahhoz kéne gügyögnünk, mint a gyerekhez, mert ilyenkor az az élet-halál ura és nem maga a babó... Hát nem tudom. Ha így haladunk, lehet, átgondolom ezt az egészet és elkezdek vele beszélgetni, annak ellenére, hogy még tippem sincs, mit mondhatnék neki... Kezdjem el dicsérni, milyen ügyes volt eddig? Köszönjem meg az eddigi szolgálatait? Könyörögjek neki, hogy ne öregedjen még meg? Áh... Nehéz ügy...