Itthon vagyok hát, épp ma egy hete.

Egyenlőre tetszik minden, nem csalódtam: Magyarország jó, Magyarország szép, csak ne lennének benne búvalbélelt magyarok. Már elnézést, de ez az igazság. Pest szép, az idő jó, a kaják isteniek, csak mindenkinek az arcán ott lóg ez a régen tép minket a balsors tekintet és ez azért már uncsi egy kissé. Nem megyek bele bővebben, csak az írekhez tudom hasonlítani a népünket és tudom, tudom, most jön az önigazolás, hogy persze, ők azért vidámak, mert 3x ennyit keresnek, úgyhogy megtehetik, hogy boldogok legyenek, de tudjátok mit, a francokat, ott nem egy max két gyereket vállal egy család, hanem négyet vagy ötöt, egy két szobás albérlet ára (ami ugye 4 vagy 5 gyerek mellett semmi) 1000 Eurótól kezdődik, egy sima orvosi vizit meg 80 Eurótól ergo a végére sok ír család épp olyan szűkösen él, mint a magyarok, csak épp valami oknál fogva ez a nyomor az arcukra nem ül ki és ezért nem szomorítják a sanyarú helyzetükkel a nap 24 órájában önmagukat és a környezetüket...

Fel kéne már ébredni végre, hogy rajtunk múlik, boldogok vagyunk-e vagy sem és a sírva vigadás helyett meg kéne tanulni végre vigadva sírni.

Tudom, iszonyú okos vagyok ma.