Ma egyébként olyan frenetikus dolgok történtek velem, hogy felébredtem és realizáltam, hogy a máskor forró ágyacskám igencsak langyoskás. Hogy miért, erre hamar megkaptam a magyarázatot, mikor kivacogtam a nappaliba és megláttam, hogy a hőmérő 17.9 fokot mutat. Mikor visszatértem a hálóba, feltűnt, hogy megcsap a hideg, úgyhogy áttelepítettem a hőmérőt a hálóba és tíz perc múlva megdöbbenve vettem tudomásul, hogy 16,1 fokban aludtam. Ezen dühöngtem egy sort, ugyanis 1: kinn nincs mínusz 2: ez a lakás (rezsi nélkül) havonta többe kerül, mint egy átlagkeresetű magyar három (!) havi nettó fizetése 3: a fűtőtestek maximumon hajtanak. Egyszerűen nem értem, hogy a jó istenbe' lehet 16 fok. Titokban dementor vagyok és állandóan hideget lehelek vagy mi a franc? Az a baj, hogy kezd nagyon elegem lenni ebből az egészből, hogy egész nap jégcsapok lógnak az ujjaim helyén, hogy két-három hosszú ujjasban Michelin babaként totyogok ide-oda és hogy folyamatosan azt érzem, hogy rezeg mindenem belül és irritál, ha bármi ruha hozzám ér, mert állandóan libabőrös vagyok. És a legbosszantóbb az egészben, hogy úgy tűnik, nincs kiút. Nem arról van szó, hogy spórolunk, hogy letekerjük a fűtést és bár fázunk, de legalább nem szökik az egekbe a rezsink, neeem, nem, nem erről van szó, hanem arról, hogy ha akarnánk sem tudnánk melegebbet kicsiholni a rendszerből, mert ez a maximum. És ez már kezd az agyamra menni, eskü. Most, hogy egész nap ment a számítógép, égtek a villanyok, főztem, lihegtem, meggyújtottam egy mécsest, most van itt, a nappaliban 18,9 fok. A hálóba be se merek lépni, komolyan. 

Most kezdjek el vasalni vagy mi?