A jószándékkal kikövezett út

Már egész jól megszoktam, hogy ezer éve nem írtam, pedig lett volna mit bőven.

No de az elejéről, mert a kényszeresség az kényszeresség:

Múlt-múlt hétvégén szombaton olyan szép napra virradtunk, hogy úgy döntöttünk, miután már ezer éve húztuk-halasztottuk a dolgot, elmegyünk Newgrange-be. AV igazság szerint már régóta szeretett volna eljutni a sírokhoz, én viszont mindig húztam a szám, mert nem tudtam megérteni, mi lehet izgi pár kőtömbben. No de így, hogy kivételesen ragyogó időre ébredtünk, kiadtam a parancsot, hogy irány Newgrange, hiszen ha a sírok uncsik is, legalább kinn leszünk a jó levegőn meg a szép ződ gyepen. 1 óra alatt nagyjából fel is csorogtunk a helyszínre, megvettünk a jegyeket, majd amíg vártunk a buszunkra (a Newgrange Visitor Centre-től ugyanis buszokkal viszik ki a népet a tett színhelyére), megnézegettük a központban a kiállítást, amiből megtudtunk, hogy a newgrange-i sírok idősebbek, mint az egyiptomi piramisok, amik ott állnak még most is és hirdetik az ember nagyságát, mert a világ gyönyörű... Nagyjából aztán 45 perc múlva eljött a mi időnk: beállt a buszunk és kizötyögtünk a helyszínre, ahol egy fiatalember vezetett minket körbe először a placcon, majd kb tíz percre a sír belsejébe is bemerészkedhettünk. Elmesélte, micsoda meló volt felépíteni ezeket a sírokat, hány rabszolga hívő munkájára volt szükség, hogy megalkossák a végeredményt, ami tulképp nem is sírhelyként szolgált anno (hiszen csak 5 csontot / csontvázat találtak benne, ami azért furcsa, mert egy tizedekkora kis sírban is több százat találtak), hanem imaközpontként, valamiféle szent helyként... (A rabszolgát azért húztam ki amúgy az előző mondatból, mert az írek szeretik azt állítani, hogy a nép önként és dalolva építette meg ezeket az építményeket úgy, hogy a wicklow-i hegyekből gurigatták fel a kőtömböket Newgrange-ig...) A fiatalember egyébként azt is mesélte, hogy miután koromnyomokat nem találtak a sírhely vagy mi belsejében, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy annak idején csak a természetes fényt használták ki világításra belül, ami mondjuk szerintünk elég béna, tekintve, hogy összesen tizenhét percre jut be egy kis fénynyaláb a sírba - évente négy napon keresztül. (Az is csak akkor persze, ha épp nem esik. Ha-ha.) Miután ezt illusztráltuk (már a fénynyaláb behatolását a sírba, nem az esőt), össznépileg elhagytuk a helyszínt és egy kis sétafika után visszaszálltunk a buszra, hogy visszajussunk a központba. Ott AV scone-ozott és teázott, én legyűrtem egy fánkot, majd miután megnéztünk egy rövid videofilmet a helyszínről, békésen hazakocsikáztunk a továbbra is tűző napon. Otthon estefelé elbóbiskoltam a fotelben, majd fél 10 körül elindultunk egy közeli pub-ba, mert AV egyik kolléganője úgy döntött, hogy hazautazik - konkrétan Romániába, Bukarestbe. Bár egyikünknek sem volt nagy kedve bulizni, azért szépen álltuk a sarat, fél 1 körül értünk haza, amikoris bezuhantunk az ágyba és durmoltunk reggelig. 

Vasárnap kisebb túrán vettünk részt: konkrétan elgyalogoltunk a Clifton Court Hotelbe, a magyar menü kedvéért. AV ezúttal krumplifőzeléket evett, én pedig egy óriási adag rakott kelt tüntettem el. (Az övé nem volt 5 pontos, az enyém viszont isteni volt.) Ebéd után a városban mászkálgattunk, elsétáltunk a magyar boltba, vásároltunk a Dunnes-ben, egyszóval szépen vasárnap délutánoztunk. 

Mivel ez a hétvége már elég rég volt, egyébre nem emlékszem sajnos, mi történt, de feltétezem nem sok minden...