A jószándékkal kikövezett út

Na miután a holnapi még zűrösebb nap lesz, mint a mai, gyorsan adok egy rapid helyzetjelentést.

Hétfőn ugye voltam egy megbeszélésen D. másik felében, amire kb február eleje óta vártam, majd most hogy megtörtént, először nagyon örültem, aztán egy kicsit elkámpicsorodtam, majd a buszon hazafelé jőve már egész határozottan megállapítottam magamban, hogy elment a józan eszem, hogy minden jel szerint a világ másik felére akarok eljutni az elkövetkezendő öt hónapban minden hétköznap a csúcsforgalomban (8-9 és 5-6) egy olyan városban, ahol nincs normális tömegközlekedés. A délután során aztán ezen egész jól elagonizáltam, végső döntésre persze nem jutottam. A nap további programjaként délutántól egészen hajnali 1-ig azon filóztunk, hogyan rendezzük át a nappalit. Először a számítógépen tologattuk, forgattuk a bútorokat agyba-főbe, majd a valóságban is - igaz, miután éjfél elmúlt, lábujjhegyen anyagmozgattunk...    

Kedden tanítottam, majd miután a további óráimra felkészültem, elmentünk az IKEA-ba, mert AV kitalálta, hogy a nappalit át kell rendezni. Miért? Mert így nem maradhat. 5.10-kor indultunk el, a húsz perces utat sikerült 1 óra 10 perc alatt abszolválnunk. Én azt hittem, ott kapok agyvérzést a kocsiban, hogy 10 perc alatt 10 métert haladunk, ráadásul olyan helyeken, hogy itt-ott teljesen azt hittem, kizökkent a tér-idő kontinuum és hazarepültünk, pontosabban mondjuk a Thaly Kálmán utcába. Az IKEA-ban aztán kárpótoltuk magunkat egy vödör narancsszörppel és két kisadag meatball-al, ami mellé sültkrumpleszt kértünk. (Nem emlékszem, otthon lehet-e a köretek közül választani, itt volt golyós krumpli, krumplipüré és sültkrumpli (v.ö. linkelt video).) A vacsi után kikerestük a szükséges cuccokat (könyvszekrények és villanykörte), majd némi ügyeskedés után beoperáltunk a dobozokat a kocsiba és hazadöcögtünk. Hazaúton felfedeztem, hogy az IKEA körül van pár panelbeütésű épület, ez egész megmelengette a szívem, mert egy kis képzelőerővel tök olyan volt az egész, mintha az Örsről autókáznánk haza. Itthon AV elkezdte összeszerelni a szekrényeket, én pedig ingajáratot játszottam a rötyi és a nappali között. Asszem kicsit elszoktam a barna szósztól. 

Szerdán tanítottam, kettőt. Véletlenül úgy jött ki, hogy egymás után jött a két legsötétebb tanítványom. Ez olyan ütős volt, hogy többet ilyen nem lesz. Sajnos szóra sem érdemesek, mert most már röhögni sem tudok rajtuk, annyira szánalmas ez az egész. Azt hiszem, ezt nevezik totális csődnek... Abszolút türelmes tanár vagyok, de amikor az 5. órája vett iszonyúbonyolult egyszerű jelenidő kapcsán valaki megkérdezi, hogy de miért kap -s végződést az ige egyes szám harmadik személyben, akkor már-már úgy érzem, kész, elszakad a cérnám, most mondom meg, hogy hagyjuk egymást békén, a nyelvtanuláshoz azért minimális intelligencia szükségeltetik. Már nem tudok milyen pitiáner és nevetséges feladatokat kitalálni, hogy sikerélményt adjak... Három órája nyomjuk az itt egy mondat, húzd alá benne a megfelelő igét: John work / works... Eh, le van ejtve, fel nem húzom megint magam. Este feszültségoldásként teniszeztünk, végre ragyogó napsütés volt, nagyon jól esett végre újra mozogni egy kicsit. Tenisz alatt és után folyamatosan a dilemmámon nyammogtam, hogy belevágjak-e a tanfolyamba van sem, sajnos kb éppen annyi érv szól mellette, mint ellene, abszolút tanácstalan vagyok, feladom.

Csütörtökön azaz ma egész nap, megállás nélkül pakoltunk, igen, többes számban, mivel AV kivett egy napot, mert látta, egyedül sosem leszek kész. Megtöltöttük a könyvszekrényeket, áthelyeztünk egy-két dolgot