Az éjszakát tehát Waterville-ben töltöttük, majd a nyaralás során először reggel kaját is kaptunk. Mindketten full Irish breakfast-et kértünk, ami úgy nézett ki, hogy két tükörtojás, két kis kolbászka, ami a magyar ízlésvilágnak inkább virslicske, két sült szalonnacsík, ami inkább sült sonkacsík, szóval nem ilyen zsíros ízé, egy fél sült paradicsom és egy karika black és egy karika white pudding, azaz egy-egy karika véres és májashurka. Mindez persze pirítóssal és vajjal. Az asztalon ott volt ugyan a narancslekvár is, de ezúttal inkább a sós cuccokat próbáltuk ki. A reggeli mellé persze alapból választani kellett teát vagy kávét, persze mindkettőt tejesen illett inni... Miután végeztünk a reggelivel, nyakunkba vettük a Ring of Kerry-t. Először a Lough Currane-t néztük meg, ami egy nagy tó, rajta egy kis szigettel, amin áll egy 12. századi kis templomka. Semmi más. A tó után Catherdaniel-nél álltunk meg, ahol bementünk a Derrynane House-ba, ahol O'Connell, a Nagy Felszabadító élt anno. Először megnéztünk egy rövid kisfilmet az írek Kossuth Lajosáról, majd körbenéztünk a házban is, ami teli volt a személyes tárgyaival, a pecsétgyűrűjével, a kalapjával, a sáljaival. Még az ágy is ott volt, amiben meghalt... A ház után kisétáltunk a partra (hiába, tudta az öreg, hová kell költözni) és miután sütött a nap, úgy gondoltuk, egy életünk, egy halálunk, belemerészkedünk a vízbe. Térdig hajtottuk a gatyóinkat, összeszedtük a bátorságunkat és a vidáman pancsoló kiskölykök mellett fogvacogva besétáltunk az óceánba. Nagy élmény volt, délutánig nem száradt ki a gatyóm, ugyanis olyan hullámok voltak, hogy simán bevizeződött a gondosan felhajtogatott farmerkám, de megérte. A tapicskolás után sétáltunk egy kicsit a kertben, ami tulképp nemzeti park, különlegessége, hogy teli van trópusi növényekkel, mert a Golf áramlat fűtő hatása lehetővé teszi, hogy pálmafa és mindenféle dzsungelbe illő óriásfa nőjjön a területen. Derrynane után Castlecove közelében megnéztünk még egy fort-ot (Staigue Fort), majd Sneem-en és Templenoe-n keresztül elértünk Kenmare-ba, ami számunkra a Ring utolsó állomása volt, hiszen annak idején Killarney-ból egészen a Lady's View-ig leereszkedtünk. Kenmare után délnek vettük az irányt és a térképről kinézett minden kilátópontnál újra és újra rácsodálkoztunk az óceánra. Bantry-n és Skibbereen-en keresztül este értünk Clonakilty-be, de előtte még tettünk egy rövid kitérőt a Lough Hyne irányába, de végül nem időztünk ott sokat. Miután lepakoltunk a hotelben, elindultunk felfedezni a várost. Vettünk egy take-away teát meg egy tejeskávét és mint az urak, Nézelődtünk. Vacsorára vettünk két doboz ceasar pasta-t, amit helytelenül úgy értelmeztünk, hogy lesz benne egy kis csirkehús, egy kis tészta meg némi sajt... Ehhez képest volt benne tészta meg tészta meg tészta, egy kevés kaliforniai paprikával és az egész olyan keserű volt, hogy képtelek voltunk megenni. Én kb öt falat után - és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem a villám keserű - AV tizenöt falat után adta fel a vacsorát, de nem maradtunk éhen, mert befaltunk egy doboz Pringles-t és meg volt oldva a dolog.

Pénteken ismét szedtük a sátorfánkat és egy full Irish breakfast, valamint valami maple szirupos cucc után nekivágtunk utolsó célpontunknak, Cork-nak. Útközben először a Timoleague Abbey-nál álltunk meg, ami arról nevezetes számomra, hogy az 500 méteres környezetében sehol sincs szemetes. (Na jó, azért szép is.) Innen Kinsale volt a következő állomás, ami ismét csak olyan városszerkezettel bírt, hogy csak lestem. Onnan legurultunk a Lusitania Memorial-hoz (egy kisebb méretű malomkő) és kinéztünk az Old head of Kinsale-ről, ami arról híres-hírhedt, hogy a közelében süllyedt el a Lusitania, ami után az USA belépett a II. világháborúba. Kinsale közelében megnéztük a Charles Fort-ot is (ez ilyen történelmes napunk volt nekünk), ami egy elég érdekes kis erődítmény, izgalmas touch-screen monitorokkal feldobva. Kinsale után Cobh felé vettük az irányt, de itt ért egy kis kellemetlenség, nevezetesen alig bírtunk járni, úgy kellett mind a kettőnknek pisilni. A problémát fokozta, hogy sehol sem tudtunk parkolni, úgy teli volt a város... Végül a helyzet úgy oldódott meg, hogy leparkoltunk valahol, elég messze a központtól, majd bementünk az első kocsmába, hogy szorri, de vészhelyzet van... A pultoscsaj rezzenéstelen arccal mutatta, hogy a mosdó, mi pedig alig győztünk hálálkodni neki. (A helyzet megismétlődésének elkerülése végett nem vettünk semmit.) A viharfelhők elűzése után bementünk a St. Coleman székesegyházba, majd lesétáltunk a központba, megkeresni a heritage centre-t, mert a Queenstown story című kiállítás állítólag nagyon jó. Elsőre persze nem lett meg a központ, úgyhogy miután szereztünk egy térképet és kinéztünk, hová is kell mennünk pontosan, kiderült, hogy elkéstünk, mert sajna csak 5-ig lehet belépni a kiállításra... Sebaj, lesz miért visszatérni. Miután egy kicsit andalogtunk még a kikötőben, visszaindultunk Corkba, ahol kiderült, hogy a lefoglalt szállásunk nincs meg... Minden szállást egy oldalon rendeltünk meg, úgyhogy ötletünk sincs, mi lehetett a baj, de így jártunk. Mivel AV-nek alapból nem volt szimpi a hely valamiért (elég messze volt a központtól, ráadásul egy elég zajos út mentén volt), kaptunk egy-egy vigaszteát, majd kértünk egy laptopot és elkezdtünk lázasan kutatni más szállás után. Öt percen belül találtunk egy egész korrekt helyet a központtól kb 5 percre, úgyhogy gyorsan lefoglaltuk és tűztünk végre lepakolni. 7 körül nekiindultunk felfedezni a várost, ezzel úgy 7.15-re végeztünk is. Miután végigjártuk a központi sétálóutcákat, beültünk egy Mekibe és elköltöttük a búcsúvacsoránkat. A vacsi után felpakoltunk rágcsával, kólával, majd visszasétáltunk a szállásra és nagy elhatározásra jutottunk. Éjfél körül megtudtunk, hogy meghalt Cseh Tamás, de erről már beszámoltam.

Szombaton reggel még megreggeliztünk, találkoztunk az egyetlen magyarral, akit a nyaralás során elénk sodort az élet, majd újra a nyakunkba vettük a várost, mert én mindenképp meg szerettem volna nézni a Butter Museum-ot, mint a város egyetlen érdekesnek tűnő látnivalóját... A múzeum előtt elsétáltunk a St. Fin Barre's Cathedral-ig, újra andalogtunk egy kicsit a sétálóutcákban, átvágtunk egy piacon és távolról megnéztünk pár templomot. Ezután a Vajmúzeum tényleg aranyosnak bizonyult, ami miatt pedig végképp a szívem csücske lett, az az, hogy volt magyar nyelvű info füzet a látnivalók leírásához. A múzeum után visszasétáltunk a hotelbe, ettünk egy-egy fánkot és elindultunk hazafelé. 5-re értünk haza, itthon egy jót vacsoráztunk, majd fáradtan megállapítottuk, hogy ez a nyaralásunk volt tán az eddigi legszebb "külföldi" élményünk. (De hogy a legviccesebb, az viszont tuti. Nem tudom, mi lelte AV-t, de szinte végigröhögtük az egész nyaralásunkat... Sok ilyet még.)