Ez az elmúlt négy nap úgy suhant el, mint annak a rendje. Újra ráálltam a normális álláskeresésre (ahol a normális az állás jelzője és nem az álláskeresésé), mert jó a szabad élet meg a szabad madár is, de valamerre el kéne már köteleződni és különben is, vonz a gazdagság. Amit összekeresgélek itt ezzel-azzal, itt-ott-amott zsebpénznek jó, de semmi egyébre nem elég. Szóval munka kell. Félkövéren.
Mert hogy állítólag hízom is. Számomra annyira nem szembetűnő a változás, mert továbbra is 55 kg vagyok, vagyis a tavaszi 55,5-56,5 kg-ról stabilan lemásztam 55-re, sőt, jobb napokon 54-et is mutat a mérleg, de állítólag vastagodom, ami mondjuk nem jó. Hogy a krinolinosodást megússzam, tegnap összeállítottam magamnak egy 7-8 gyakorlatból álló felkar-erősítő playlist-et a youtube-on (na gyere ősemberke, ezt fejts meg). A legnagyobb gond mondjuk nem a felkarommal van, tudom én jól, de úgy érzem, az annyira kemény, annyira látványos, hogyha valami nagy változás áll be nála, akkor az erőt ad a továbbiakhoz és nekikezdhetek a durvább* területeknek. * ízeletlen lábak, potroh
No és most váltsunk meredeken: két nap alatt sikerült megszülni, hová megyünk nyaralni. Olyannyira jók vagyunk, hogy már le is foglaltuk a szállásokat, igen, szállásokat, mert hogy az életben először nem csillagtúrázunk, hanem mit nekünk Dél-Írország, bejárjuk egyben az egészet, csak úgy, és mivel semmit sem szeretnénk kihagyni, inkább vándorlunk végig az óceánparton, mint a travellerek, innen-oda, onnan-ide. Amúgy nem tudom, idén mi lelt, de most először én vetettem fel, hogy mi lenne, ha tengerparton nyaralnánk, úgy értem, normális tengerparton, hőségben, homokban, napernyő alatt, de AV keményen leszavazott, mondván ha itt vagyunk egy ilyen szép országban, ráadásul kocsival, akkor először talán a közelünkben lévő dolgokat kéne felfedeznünk, mert ki tudja, mit hoz a jövő, ha valami oknál fogva egyszer csak hazamennénk, Magyarországról ugyan nem fogunk ide visszajönni, hogy itt nyaraljunk... És mivel a látszat ellenére tudok én racionálisan is gondolkozni, kimondtam, hogy deal, bár pár napig még nézegettem a repjegyeket Madridba (20 € oda-vissza, illetékkel, csomi nélkül), Barcelonaba (60 € oda-vissza, illetékkel, csomi nélkül) és néhány más, apró kis szigetre (90 € oda-vissza, illetékkel, csomi nélkül), de aztán szép lassan feladtam és meggyőztem magam, hogy majd akkor megyünk tengerpartra, ha gyerekünk lesz és amúgy sem tudunk semerre menni a homokozóból.
És akkor végül némi általánosság: még mindig jó itten. Tegnap este lusták voltunk ugyan teniszezni, de a complimentary Szomszédok rész után fél 9 körül azért elmentünk sétálni egyet itt a környéken... Megtudtuk, hogy kb 5 percnyi járásnyira van tőlünk a Misery Hill, vagyis az a hely, ahol anno az akasztásokat végezték. (Van ott egy tájékoztató tábla, miszerint annak idején 6-12 hónapig hagyták lógni az embereket a bitófákon, hogy elrettentsék a potenciális bűnözőket a rablástól, gyilkolástól.) A Liffey-n ezután találtunk egy hadihajót (mondjuk nem volt nehéz megtalálni, mert elég nagy volt; az elején volt egy ágyú-szerűség, körülötte pedig izgatott tengerészkatonák tettek-vettek), majd miután már elég hűvösre fordult az idő (pólóban mentünk), lassacskán hazasétáltunk. Itthon alig akartam hinni a szememnek, mert 21.23-at mutatott az óra mikor beléptünk az ajtón és még alig sötétedett... Azt hiszem, ezt nem lehet megunni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.