A jószándékkal kikövezett út

Szóval a régóta húzott-halasztott magyarországi posztom magamnak, emlékeztetőül... Mondjuk szerintem rövidebben, mint eredetileg terveztem.

Szóval. Május 14-én, csütörtökön délután indult a gépem haza, ami azt jelenti, hogy egy gyors reggeli pakolás és méricskélés (ezt a farmert nem viszem, azt az arckrémet viszont igen, jujj, de a kézipoggyászban nem lehet folyékony stb stb stb) és egy villámcsapás-szerű sparozás után (a pakiktól el kellett búcsúznom ugye és különben is, a feeling kedvéért be kellett táraznom két scone-t) fél 1-kor már az Aircoachon ültem, percenként a telefonomat nézve, hogy úristenúristen, hát sose érünk már oda, még mindig, még mindig szállnak fel emberek minden kis fos megállóban. 3/4 2-kor végre nagy nehezen begördültünk a reptérre, én villámsebesen leadtam a bőröndöm, eltűztem pisilni, átmentem a biztonsági cuccon, elsétáltam a kapukhoz és nagyokat pislogva tekintgettem körbe a váróban, hogy na, akkor talán mi most már indulhatnánk is, itt vagyok, izgulok, menjünk már. No persze. Ekkor még két óra volt a gép indulásáig. Hivatalosan. Bár elég sok rosszat hallani a Ryanairről, csak negyed óra késéssel indultunk (vagyis pontosan két és negyed órát ültem tűkön a váróban) és percre pontosan érkeztünk Pestre. Útközben egy középkorú ír úriemberrel csevegtem, 3 óra alatt elmeséltük egymásnak az élettörténetünket, majd azzal búcsúztunk el, hogy ha a Phoenix Parkban járok, majd talán viszontlátom őt, mert hogy ő ott dolgozik rendőrként. (Adalék: A repcsiről kissé késve szálltunk le, mert egy buta kis vörös ír fiatal rágyújtott a wc-ben repülés közben és meg kellett várnunk, amíg a rend magyar őrei felcaplatnak a gépre és elvezetik a hülyéjét.) Az első élményem magyar földön egyébként nagyon kellemes volt: Amint leszálltunk a gépről, még a reptéren megcsapta az orromat a balzsamos esték agyamban annyira magyar sajátossága: a bodzavirág illat. Itt 6 hónapig eszembe sem jutott, de amint megéreztem, TUDTAM, hogy otthon vagyok. Egy gyors vacsora után hamar lefeküdtünk, mert Anyuék másnap dolgoztak, én meg kapásból fogorvosoztam ugye pénteken.

Pest semmit sem változott, mondjuk nem tudom, mit vártam, mi is változott volna fél év alatt... Utólag azt mondom, direkt, de tulképp véletlenül a Ferenc körúton szálltam le a Kálvin helyett, úgyhogy bementem egy Pesti Est-ért a Corvinba, majd az Üllőin felgyalogoltam a Kálvinig, Iparművészeti, Ergonett... Nothing special, really. Mégis olyan jóleső. A rövid fogorvosi intermezzo (bocs Ada) után folytattam a vándorlást, a Kálvintól felsétáltam az Astoriáig, ELTE BTK, a temérdek antikvárium, majd balra fordutam és a Ferenciek terét vettem célba. És ha már Ferenciek, akkor Váci utca. A Kígyó utcánál útbaigazítottam egy bácsit - én mentem hozzá oda, mert láttam, hogy forgatja a térképét, nem tudom, ez már olyan D-i szokás, infot adni, kommunikálni kérés nélkül is... Eredetileg az volt a tervem, hogy a Váci utca üzleteiben (C&A, H&M, whatever) veszek egy csomó bizsut, fülbevalót meg nyakláncot, de amint megláttam az árak színvonalát, visszahőköltem... A D-i 5-10 Euros nyakláncok 1500-3500 Ft között mozogtak ezekben az üzletekben és ugyanígy, az itteni 2-8 Euros fülbevalók meg 900-1500 Ft között. Bár sejtettem, hogy a ruhákkal sem járok jobban, azért oda-odapillogtam az árakra és szinte már meg sem lepődtem, hogy egy valamirevaló felsőt valami oknál fogva 3000 Ft és a csillagos ég közé pozicionáltak az irreális, kapitalista kezek. Nem, meglepődni nem lepődtem meg, de felháborodtam... Dulván. Mert hogy hogy merik? Miről beszélünk? Mi van itt? Jó, az egy dolog, hogy ha itt, D-ben valaki nagyon ad magára, olyan helyekről öltözködik, ahol egy farmer mondjuk 40-50 Euro, egy felső meg minimum 30-40 Euro, de a pórnépnek, mint pl én megadják azt a lehetőséget, hogy elmenjen a Dunnes-be vagy neadjisten a Pennies-be, ahol 6-8 Euroért tud venni egy divatos farmert és 2 Eurótól tud venni egy csinos felsőt. Mióta itt vagyok, szinte teljesen felújítottam a ruhatáramat, úgy, hogy a legdrágább cuccért 15 Eurot fizettem - na jó, hazudok, mert mindkét csizmám 30-30 Euro volt, de mindegy, nem ez a lényeg -, ami fontos: végre jól érzem magam a ruháimban. Az eddig megszokott barna-fekete-vörös cuccaim mellé be tudtam újítani pár lila, zöld, narancssárga darabot, olyanokat, amikre jó ránézni és amiknek a színétől nem kapok agyvérzést... És nem csak ez. Nem váltam sznobbá, otthon bementem pár relatíve olcsóbb helyre is, lásd Terranova, Jeans Club - ahol ugyan alacsonyak az árak, de a cuccok 85%-a egyszerűen mosogatórongy vagy olyan színű, hogy kikerget a világból. Nem jó ez így, nagyon nem jó. Annyira rosszul esik látni, hogy otthon mindent meg lehet tenni a vásárlókkal... Hogy itt 5-6x annyi fizetésből veszik meg a többé-kevésbé azonos árú, de jobb minőségű és szebb színű ruhákat a fiatalok... Hogy az ismerőseim 70%-a turkálókban és kínaikban vásárol és nem azért, mert igénytelen, hanem mert nem hajlandó a fizetésének az 1/10-ét kiadni egyetlen ruhadarabra... Szemétség ez az egész. Na de eléggé elkanyarodtam. Ott tartottam, hogy péntek. Váci utca. A Duna mentén lesétáltam a hídig, onnan a Deákig, majd miután D. horrible tömegközlekedésének köszönhetően igencsak edzett a testem, az Andrássy-n lesátáltam az Oktogonig és onnan a Nyugatihoz, hogy a Westendben szétnézve újra felhúzzam magam az árakon. Úgy kell nekem. A délután maradékát és az estét Anyuékkal töltöttem, csakúgy, mint a szombatot, amikor is elmentünk Esztergomba. Na most igyekszem beturbózni.      

Hogy miért pont Esztergomba mentünk, azt nem tudom, lényeg a lényeg, hogy reggel felkerekedtünk és a Duna mentén csorogva, Visegrádon át eljutottunk Esztergomig. Felmentünk a székesegyházhoz, fényképezkedtünk, átsétáltunk Párkányba, fagyit ettünk, beszélgettünk, majd kora este hazaindultunk. Útközben kisírtam egy lángost, ami ugyan kicsit zsíros volt, de ezt fokhagymával elnyomtam. 

A vasárnap szintén Anyuéknál telt, nyugiban, csendben. A tesómékkal ebédeltünk, majd miután elmentek, kimentünk valami pincékhez, ahol Apunak dolga volt. 

Hétfőn fogorvos, just as usual, majd nem is tudom, mit csináltam, talán csak úgy kóvályogtam megint... Ja igen, tudom, bementem az Europarkba és beszereztem az itt nem kapható, de bevált pipereszereket, arclemosót, fürdősót, ilyesmiket, majd átvettem némi pénzmagot az anyósomtól, amit még karácsonyra kaptunk innen-onnan és szülőztem.

Aztán. Kedden Metroztam, vagyis vettem pár teát és pár Plusszot és meglátogattam MD-t az új kis házukban. Mikor kijöttünk, akkor kezdték el felújítani a házat, most már elég rendben van, 6 hónap és nagyjából kész vannak. A kert ugyan kicsit selejtes még, de rajta vannak a témán. Egész délután dumáltunk, majd összefoglalásképp megállapítottuk, hogy mindenkinek ott jó, ahol épp van, ő nem szeretne külföldön élni, én meg meghalnék, ha egy kis faluban kéne laknom egy bazinagy kerttel. (Volt részem benne, köszönöm, ennyi, élmény megvolt.)

A szerda fekete lyuk, nem tudom, mit csináltam, talán fostam a csütörtöki fogorvosozástól, jóelőre, mert tudtam, hogy nem lesz könnyű menet.   

Csütörtökön ismét Ada volt a program, Anyui támogatással, aki amíg húzták a fogamat (szó szerint he-he), hűségesen kinn várt a váróban, mert tudta, hogy nagyon be vagyok ijedve. A 2005-ös foghúzás után szinte felüdülés volt ez a mostani, mert kellemetlennek ugyan elég kellemetlen volt (mindig az volt az érzésem, hogy a delikvens előtti fogamat ráncigálják, nem azt, amelyiket kéne), de korántsem volt fájdalmas. A kalapács vagy véső vagy mittudoménmi most nem került elő, annak ellenére, hogy ez sem "sima" húzás volt, hanem feltárásos (úgy érzem, abszolút profi lettem a szakszavakból). A húzás után hazamentünk, begyógyszereztem magam és estig kukorékoltam.

Pénteken, bár nem terveztem, ismét úton voltam, AV anyukáját segítettem ki, akinek ellopták a telefonját és én voltam a szerencsés, aki pótolhatta az eltűnt telefont. Ez igazság szerint egy elég felháborító és arcpirító történet, ami arra jó volt, hogy megerősítse bennem, hogy jól döntöttünk decemberben, hogy magunk mögött hagytuk az országot, ami tudom, hogy nem velejéig romlott, de igencsak romlott, maradjunk ennyiben. Anyós után sógornő, ahol egy fél éves szörcsögő és egy négy éves rajzolgató kisfiúra vigyáztam kb egy órát. Szegény bátyót amúgy kicsit sajnáltam, mikor kikönyörögte tőlem, hogy ő etethesse az öccsét, majd miután rájött, hogy ez elég időrabló tevékenység, szemrehányóan kérte a félévest, hogy egyél már gyorsabban, mennék már játszani* végre (* vasalót rajzolni. nekem.). A péntek egyébként nem volt egy szerencsés nap, be kell vallanom, mert ahogy Kispesten feljöttem a metróból és felmutattam a két hetes bérletemet, egy ferdeszemű ellenőr közölte, hogy ez szar, mert nincs hozzá bérletigazolványom. (A két hetes bérlet 5900 Ft, csak úgy közlöm.) Miután mondtam neki, hogy bocs, nem tudtam, 10 napig vagyok kb itthon, aztán megyek haza, azt hittem csak a havi bérlethez kell fényképes igazolvány, szemrebbenés nélkül közölte, hogy neem, hát ezt rosszul tudom, de ha szerzek két képet magamról, beviszem az Akácfa utcába, 290 Ft-ért kapok egy igazolványt és el van intézve a dolog. Óriási kő gördült le a szívemről, remek, 300 Ft-om még van, oké, megadtam az adataimat, majd még egyszer megkérdeztem, hogy akkor nem büntet meg ugye, hát van érvényes bérletem, az a lényeg, nem? A ferdeszemű bólogatott, hogy peersze, nem büntet meg, ráírja a cetlimre, hogy 290 Ft a bérlettok és hello. Boldogan, bár kissé sajgó foggal (khm. foghellyel) hazaandalogtam és az egész estémet azzal töltöttem, hogy jegeltem az orcám, ami biza' eléggé feldagadt.              

Szombaton (még nagyobb arccal) Apuékkal kimentünk a piacra, vásárolgattunk, sétálgattunk, majd Gyöngyösön át felmentünk Mátrafüredig (?). Onnan gyalog, nagyjából két óra alatt felmásztunk a Kékestetőhöz, kajáltunk egyet és pár fotó után lemásztunk a kocsihoz. Nagyjából 8 körül értünk haza, de előtte még hisztiztem egy kicsit, mert bementünk az Aldiba és sem őszibarackos Nestea, sem egyszerű Coca Cola nem volt meg különben is, nagy volt a fejem.

A vasárnap már-már szokásosan csendesen telt, igaz, délelőtt meglátogattam az anyósom és Nagyapát is. Nagyapa szobatársai nem voltak túl jó passzban, a vak (és süket) bácsi hangosan sztorizott mindenféle összefüggés nélkül, a másik bácsi meg próbálta lecsendesíteni, mert neki még maradt némi szociális érzéke, erre a vak (és süket) bácsi megsértődött, elkezdett káromkodni, a szociálisan érzékeny bácsi meg feladta és kibicegett, de előtte még rákiáltott a vak (és süket) bácsira, hogy kussoljon, de ezt már Nagyapa sem tűrte és elordította magát, hogy maradjatok már csendben, hát hölgy van a szobában (én). Miután beszélgetni nem igazán tudtunk Nagyapával, mert a vak (és süket) bácsi csak nyomta, nyomta, nyomta iszonyat hangerővel, elbúcsúztam tőlük és megígértem, hogy még jövök, amíg vagyok. 

Hétfőn körzeti orvosoztam, kaptam is beutalót tüdőszűrésre, laborvizsgálatra meg hasi UH-ra. Az utóbbi okát annyira nem tudom, mindenesetre izgatottan vártam, milyen lesz, még sosem volt részem ilyenben. Az orvos után Anyuval felszaladtunk az anyósomhoz, letettem a cumóm és rohantunk a sarokra, mert ott vártak L-ék, ugyanis ezen a napon AV is magyar földre lépett. Mikor kiértünk a reptérre, kiderült, hogy Apu is ott van, úgyhogy egész kis fogadóbizottsággal vártam a férjem. Amint kilépett a kapun, Anyuék eltűntek, mi pedig L-ékkel töltöttük az estét, dumáltunk, pizzáztunk meg jókat marhultunk.  (Az estéhez amúgy hozzátartozik, hogy a nagy örömködés közepette benne felejtettük a parkolóautomatában a kifizetett jegyünket, majd miután 2 perccel (de tényleg 2 perccel) később visszamentünk, már nem volt ott a jegy, mert kiderült, hogy valaki kihajtott vele. Erről most inkább nem részletezném a véleményemet, mert még valaki hazaárulónak nézne.)

Kedden viszonylag korán keltünk egy borzasztó éjszaka után, meleg volt, zaj volt, úgy ébredtünk, mint a zombik. Én véremet adtam a laborban, elsiettem a Questura irodába, hogy kérjek egy igazolást, hogy leadtam a diákomat, úgyhogy megkaphatom az indexeimet; elmentem a KAZY-ba a pszichos indexemért, megkaparintottam, majd vettem ezt-azt a DM-ben meg a Rossmanban. A Kazinczy utcától már csak egy pár lépés volt az Akácfa utca, úgyhogy oda is betipegtem, hogy 290 Ft-ért vegyek egy bérletigazolványt és hello. Az irodában viszont közölte a nőci, hogy fizessek 3000 Ft-ot, mert utólagosan mutatom be a bérletem, az ennyi. Mondok: hát van / volt / lesz érvényes bérletem, ne szarozzunk már, az ellenőr engem azzal hitegetett, hogy nem kell fizetnem semmit, én bizony nem fizetek. A nő szemrebbenés nélkül közölte, hogy akkor kiküldik a 12000 Ft-os csekket. No itt durrant el az agyam, nagy dérrel-dúrral átügettem a bérlettokért (ő nem is tudott olyat adni), visszamentem hozzá és viszonylag túlfűtött módon közöltem a véleményem a rendszerről. Nem emlékszem pontosan miket mondtam, de azt tudom, hogy bizonyos részeit már szégyellem. Azt ugyan nem mondtam, hogy kurva ország, de valami nagyon hasonló elhagyta a számat sajnos... Amúgy viszont leginkább azt emeltem ki a mondandómban, hogy inkább azokat kéne b*sztatni, akik évekig járnak jegy nélkül, nem azt kéne hiperszívatni, aki megveszi a túlárazott két hetes bérletet ÉS van olyan naiv, hogy hisz egy ferdeszemű ellenőrnek ÉS megadja a valós adatait. (Ez amúgy abszolút született bűnöző lélekre vall...) Mindenesetre hiába a pattogás, kiperkáltam 3000-t az érvényes bérlet ellenére, azaz pontosan 8900 Ft-ba került a két hetes bérletem... Lógó orral gyalogoltam haza, ahol AV szétterülve az ágyon azzal a mondattal várt, hogy Haza akarok menni, elegem van. Én a bérlet-ügy ellenére a már-egy-hete-itt-lévő-türelmével csitítottam, hogy csscsscss, egy hét és megyünk haza, a Nyugalom Szigetére. Este átmentünk S-ékhez, elsírtuk a bánatunkat (AV-t is érte pár negatív élmény a nap folyamán), megvacsoráztuk és 11-ig néztük a csillagokat. 

Szerdán a BTK-s indexem is felvettem, az ügyintéző meglepően készséges és fiatal volt, majd elmentem tüdőszűrésre. Itt megkaptam, hogy bár az illetékes helyen vagyok és van beutalóm is, fizessek 850 Ft-ot, mert fizessek 850 Ft-ot, ez van. Ekkor már kezdtem körbenézegetni, hogy hol a kandi kamera, mert ilyen nincs, hogy bármennyire is kicsi összeggel, de mindenhol próbálnak megvágni, átverni, megkárosítani, de persze nem, nincs kamera, ez a véres valóság, még ha tragikomikus is. A tüdőstől átevickéltem a nőgyógyászhoz, aki közölte, hogy szeptemberben voltam rákszűrésen, ő meg nem vizsgál, jöjjek vissza ősszel. Miután rosszul kezdtem és közöltem, hogy nincs panaszom, már hiába mondtam, hogy nem biztos, hogy itt leszek ősszel, már ki is voltam tessékelve az ajtón. Nőgyógyi után mentem UH-ra, mintha csak terhes lennék, pedig nem, lekenték a hasam zselével és megállapították, hogy egészséges vagyok, semmi porblémám nincs belül hastájékon. A sokorvosos napot Apuéknál pihentem ki, mert másnap korán keltünk, mentünk ugyanis Hollókőre.

A csütörtök tehát Hollókőn telt. Körbejártuk a falut, megmásztuk a várat, mókáztunk, kacagtunk, ettünk, jó ír szokás szerint hálát adtunk az égnek, hogy nem esik, majd hazamentünk. Este AV eljött értem és "hazavitt", mert a pénteket ismételten Adánál kezdtem, varratszedés, tömés, miegymás.

A fogorvosozás után 7-es buszoztam egyet, azaz a Ferenciekről elbuszoztam a végállomásig, majd onnan a Móriczig és közben bámultam kifelé az ablakon. Este AV egy kis meglepit szervezett nekem, átmentünk L-ékhez, akikkel felkerekedtünk és elmentünk bowlingozni. Az első kört véletlenségből megnyertem, a másodikat viszont csúfosan elvesztettem. A bowling után L-éknél vacsoráztunk és kaptunk egy elő-házassági évfordulós tortát is.       

Szombaton reggel AV átment L-ékhez játszani, én pedig nyakamba vettem a várost és elmentem szétnézni a Mammutba. Egy mekis latte-n kívül nem vettem semmit, viszont elég későn, 1 körül értem L-ékhez. Miután összejött a kis csapat, elmentünk a Burgerbe kajálni, onnan pedig kijutottunk a Városligetbe, mint kiderült arra a lovas cuccra. Pár perc nézelődés után elsétáltunk a Vajdahunyad várhoz, ahol bekukkantottunk a Mezőgazdasági múzeumba és vettünk vattacukrot égetett törökmogyoróval. Alig-alig kezdtünk enni, elkezdett ömleni az eső, amit egy ideig tűrtünk egy fa alatt, de aztán fogtuk magunkat és feladtuk, elkezdtünk szaladni a kocsihoz. Mire odaértünk, szarrá áztunk, de sebaj, mert még meglátogattuk AV anyukáját és onnan mentünk vissza L-ékhez, kártyázni, kajálni meg marhulni.

Vasárnap délelőtt főztem egy kis ebédet AV-nek, hazamentem anyuékhoz, ahol ebéd, tesómék, móka, kacagás. Hogy a nap további részét mivel töltöttük, azt elfelejtettem. 

Hétfőn testületileg (értsd szüleim meg én) elmentünk AV-hoz és az anyukájához, vittünk nekik ebédet, majd AV-vel átcaplattunk Nagyiékhoz, elmesélni, milyen csodálatos az élet itt kinn. Megválaszoltunk pár kérdést (pl: És, mondd már kicsikém, van ott kenyér?), megnéztünk pár fényképet, majd én egy óra múlva elhagytam a helyszínt és beugrottam Nagyapához. Nagyapa teljesen kivolt, hogy váratlanul betoppantam, röstellkedett, hogy nincs nála csoki, nem tud adni az útra, én ugyan próbáltam nyugtatgatni, de csak kevés sikerrel... Nagyjából fél órát voltam nála. Mielőtt elindultam volna, kissé homályos szemmel erősen a lelkemre kötögette, hogy telefonáljak, ha leszállt a gép, mert ő addig aggódik értünk... Ez mondjuk elég brutális momentum volt, végig az járt az eszemben, hogy úristen, 80-on túl van, most stagnál az állapota, elég jól van, de ennyi idős korban már bármi jöhet, lehet, hogy utoljára látom így... Az utolsó estét egyébként anyuékkal töltöttem, ekkor már kicsit sajnáltam, hogy az elején úgy sürgettem az időt...  

Kedden reggel éhgyomorra fogorvos (mi más?), majd elsétáltam a Ferenciekre, mert gondoltam jó honleányként szerzek valami Budapestes vagy Hungary-s pólót / kitűzőt / bármit, amit majd büszkén itt viselek rosszabb napokon, de amikor a legolcsóbb póló 3000 Ft volt, a legolcsóbb kis gagyi kitűző meg 1200 (!) Ft, meggondoltam magam. Nem. Nem arról van szó, hogy nem tudnék kifizetni 3000 Ft-ot egy pólóra, hanem az elv. Az, hogy fizess, ha már k*csög külföldinek születtél (vagy idegenbe szakadt magyar vagy)... Összehasonlításképp: D-ben, a híresen drága városban miért lehet 6 Euro egy Ireland póló és miért lehet 2 Euro egy kitűző?! Tudom, uncsi a folytonos nyafogás, siránkozás és különben is, ezek talán nem is nagy dolgok, de megszokva a jót, ez a sok apróság két hétbe sűrítve igenis igen nagyot üt... De mindegy is, túl vagyunk rajta. A Ferenciekről tehát hazakullogtam, Anyuék egy óra múlva hozták a cuccomat és elindultunk a reptérre. A búcsú rövid volt és egyszerű, miután 10 percet vártak velünk a check-in-nél a sorban, úgy döntöttek, lelépnek... A hazaút egyébként nem sok újdonsággal szolgált, egy ideig szájtátva néztem, hogy kanyarodnak alattunk a folyók, hogy bolyhulnak a felhők, majd megnéztük az Üvegtiger II-t - laptopról.

Fél 11 körül szállt le a gépünk D-ban.

Hm.

Jó volt hazaérni.