A jószándékkal kikövezett út

Hogy ott hagytam abba, hogy péntek volt.

A hétvége meglehetősen kettősre sikeredett, a szombat az átlagosnál jobb volt, a vasárnap meg bénább. 

Szombaton 11-kor keltünk, villámtempóban megreggeliztünk, felöltöztünk és fél 1 körül (na jó, a villámtempó kicsit túlzás volt) elindultunk Glendalaugh-ba báj kár. (Igen, báj kár, mert az írek ejtik a szóvégi röt, mi meg alkalmazkodunk.) Szóval. Fél 1 körül nekivágtunk AZ útnak. AV-nek már úgy megy a vezetés, hogy D-on belül simán olvasgattam az útikönyveinket, csak hogy képben legyek, hová is megyünk pontosan, amint viszont elhagytuk D-t, kénytelen voltam felnézni, mert egy olyan mesevilágba gurultunk át, amiből egy percet sem szerettem volna elszalasztani... Kezdődött az egész azzal, hogy az út elkeskenyedett, a kanyaroknak köszönhetően megjelentek rajta a SLOW illetve a VERY SLOW feliratok (állítólag itt-ott az is ki van írva, hogy DEAD SLOW, de olyat még nem láttunk élőben, csak fotókon), a fák pedig jelentősen megsűrűsödtek, úgy, hogy felül össze is értek, mintegy alagutat képezve. Igazság szerint nem tudom, mennyit mentünk így, a faalagútban, mert minden egyes very slow felirat láttán öt percig röhögcséltem magamban, hogy milyen már ez, mindenesetre egyszer csak kiértünk a fák alól, de csak azért, hogy az egyik ámulatból a másikba essünk, a fák után ugyanis valami nagyon furcsa, holdbéli táj köszöntött minket... Leírni elég nehéz, mit is értek a holdbéli táj alatt, lényeg a lényeg, hogy magyar szemmel nézve nagyon érdekes és szokatlan tájakon haladtunk. (Iszonyú keskeny utak, durva kanyarok, nagy sziklatörmelékek, idétlen színű és formájú gazok, festett hátú bárányok stb stb...) Mikor megérkeztünk G-ba, mondtam is AV-nek, hogyha most azonnal visszafordulnánk, már akkor megérte volna eljönni, mert akkora élmény volt ez az 50 km. No mondjuk nem mintha visszafordultunk volna... Hanem. Először lesétáltunk a temetőhöz, majd onnan a tavakhoz. Ott lelkendeztünk egy kicsit, hogy hogy süt a nap és hogy milyen szerencsénk van - megint. Onnan elgyalogoltunk a Kevin's cell-ig, a Reefert Church maradványaiig és felsétáltunk a vízeséshez*, ami mondjuk nem egy nagy szám, de legalább van. A vízesés után leereszkedtünk az Upper Lake-hez**, leültünk a fűre (! ez máig nem fér a fejembe, AV és a füvön ülés, úristen, legközelebb még tán' sátorban alszunk !), ettünk egy-egy szendvicset (piknik hangulat 10/10), mókáztunk három kutyával (ABC sorrendben: Fekete-fehér, Kicsi, Róka), próbáltunk frizbizni, de nem ment (nagyjából egész nap nem fújt a szél, csak abban a 10 percben kb, mikor frizbizni akartunk), majd egy nagy levegővétel után elsétáltunk az Upper Lake végéig. Ott csináltunk pár fotót, felcsatoltuk a turbólábainkat és nagyjából 40 perc alatt erőltetett menetben visszagyalogoltunk a kocsihoz. Hazafelé megálltunk ott, ahol a Braveheart*** bizonyos jeleneteit filmezték, én teljesen odáig voltam, milyen hihetetlen helyeken járunk, majd bevágódtunk a kocsiba és meg sem álltunk a Wicklow Gap-ig. Ott nagyjából öt percre kiszálltunk, megállapítottuk, hogy még mindig nem vagyunk teljesen tisztában azzal, mi is ez a Gap tulképp, majd Tallaght-n keresztül visszatértünk a városba és békében hazahajtottunk. 

Szemben a szombattal, a vasárnap nem volt túl remek nap, rosszkedvűen keltem, szinte egész nap dolgoztunk, kétszer elsírtam magam, majd amikor végre kimozdultunk és elsétáltunk a Herbert Parkba, elkezdett esni az eső és siethettünk haza. A tökéletes szombati nap után nagyon gáz volt egy ilyen vasárnap, na de néha biztos ilyenre is szükség van, hogy tudjuk értékelni a szép napokat... (Közhelyrovat pipa.)

És miután most loholok tanítani, frappánsan be is fejezem ezt az élménybeszámolót itt és most: Hát ilyen volt a hétvégénk és-vé-ge.    

*

**

***

****