A jószándékkal kikövezett út

Ráadásul this country makes me sick - mióta itt vagyok, nem kapok levegőt, sajnos szó szerint. Nátha? Allergia? A fene tudja: a lényeg, hogy fáj a torkom, könnyezik a szemem és folyik az orrom, amióta csak magyar földre tettem a lábam. Megőrülök.

Közben pedig idegesít, hogy élveznem kéne az itthon létet, örülnöm kéne, hogy újra itt vagyok, lelkendeznem, hogy anyaország meg minden - és erre egyszerűen nem megy. Lelkiismeret-furdalásom van, hogy alig vagyok itthon pár napot egy évben, de mikor itthon vagyok, akkor is nyafogok, nyüsszögök, elvágyódom, ezért napról-napra, újra és újra elhatározom, hogy most jól fogom magam érezni, most nevetni fogok meg örvendezni, hogy Magyarországon vagyok, juhúú, de nem, nem, minden nap pofán ver valami és rájövök, hogy nekem itt nem jó. Vagy a múlttal van bajom, aminek szépen hátat fordítottunk tulajdonképpen vagy ezzel az egész itteni jelennel vagy mindkettővel egyszerre - a lényeg, hogy alig várom, hogy valaki leverje már azt a k*rva lakatot és minden visszatérjen a rendes kerékvágásba.

Meg a másik. Persze sajnálkozom, sajnálom, hogy Anyu és Apu kénytelen itt létezni és így, de mit csináljak, hogy lehetne őket átültetni egy teljesen más világba, teljesen más problémák közé?! Sehogy. Na ugye. Megoldáskeresés helyett ezért menteném a saját kis irhámat, húznék vissza máshová, elfelejteni, hogy ők is léteznek - itt és így, de közben meg szarul esik, hogy ilyen hálátlan vagyok, mert ők is megérdemelnék a jó életet... (És itt persze elsősorban nem is a pénzre gondolok, mert az egy dolog, hogy máshol ötször ennyi pénzből gazdálkodnak a családok; hanem erre az egész légkörre itt, ami körbevesz, erre az egész keserűségre, reménytelenségre, bizalmatlanságra, feszültségre, erre a mindenki csaló, mindenki át akar verni attitűdre, amit a magyar nép már észre sem vesz szinte, annyira természetévé vált az évszázadok során és ami miatt sokan el sem tudják képzelni, hogy másképp is lehet, pedig de.)