Lassan elérkezünk hetünk végéhez, vége egy kalandnak, mondja Apa most. Ez a hét különlegesen rövid volt egyébként, tekintve, hogy keresztbe szakajtotta a St. Patrick Nap, amikor is egész nap az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen vasárnap van... Na de kezdem elölről.
Péntek este megérkeztek a második vendégeink, akik nagyon jól viselték magukat, úgyhogy ez a látogatás szerencsére jobban sült el, mint a múltkori. Szombaton Howth-ba kirándultunk, ami egy kedves kis halászfalu D-től északra. Attól eltekintve, hogy a szél úgy fútt, mint talán még soha, elég jó időt fogtunk ki, mert a nap sütött, az eső nem esett hát mi kell még. Miután 2 €-ért vettem 5 db kis véres halat, először megetettünk pár fókát, majd kisétáltunk a partra, ahol kaptunk egy kis ízelítőt a sós tengervízből a mérhetetlen szélnek köszönhetően, de hát móka volt a dolog, jót röhögtünk egymáson, hogy egyrészt semmit sem látunk a hajunk miatt, másrészt meg egy-egy nagyobb hullám simán beterít, ha-ha. A part után felsétáltunk egy kis domb csúcsára, ahonnan fergeteges kilátás nyílt a végtelen tengerre, úgyhogy fotóztunk egy csomót, mert az jó. A szelet megelégelve ezután egy-egy bagettel a kezünkben egy golfpályán átvonulva* eljutottunk a Howth Castle-ig, ahová sajnos nem lehet bemenni, de kívülről is szép volt. Délután hullafáradtan estünk haza, hiába a nagy levegő mindig kiszíjja az ember energiáját.
Vasárnap D-t jártunk keresztül s kasul. Megejtettük a szokásos bemutató járatunkat (szerintem ezt az útvonalat simán levédethetném, annyira praktikus és comprehensive egyszerre), megebédeltünk a Burgerben, majd kivillamosoztunk a Kilmainham Gaol-ig, ahová sajnos nem tudtunk bemenni, mert délután 5-ig minden helyet lefoglaltak már a szemfülesebb turisták. A börtön helyett elsétáltunk hát a Phoenix Parkba, ami valóban borzasztó nagy, olyannyira, hogy egy egész napos D-i séta után már nem igazán volt kedvünk sokat időzni ott. Visszavilliztünk hát a központba (ja, itt a villamos nem ám tram, mint normális helyeken, hanem luas), majd a Liffey mentén szépen hazasétáltunk és Catanoztunk egész este.
A hétfő odd nap volt, mert dolgoztam, vagyis ezen a napon szétszéledtünk a szélrúzsa minden irányába... Este találkoztunk csak, amikor rém előrelátóan, a másnapi St. Paddy napi őrületet elkerülve beültünk egy pub-ba egy (fél) pintre és szomorkodtunk, hogy hogy rohan az idő, hamarosan újra kettesben maradunk itt, a nagy idegenben.
Kedden Bray volt a soros, a D-i felvonulást kihagyva először marhultunk egy kicsit a tengerparton, majd felcaplattunk a Bray Head-re, ahol megint fújt a szél, mint a veszedelem, bár a kilátás ismét kárpótolt mindenért... Braybe visszaérve bámészkodtunk egy kicsit a tengerparton, ami teli volt emberekkel, mert St. Patrick tiszteletére egy óriási vidámpark települt a partra kisvasúttal és jó pár hánytató masinával. Nagyon furcsa élmény volt egyébként számunkra ez a Szent Patrick nap. Jó volt látni, hogy kortól függetlenül mindenki büszkének tűnt arra, hogy írnek született... Nem csak a gyerekek, de az öregek arcán is ott virított a zöld shamrock vagy a narancssárga-fehér-zöld zászló, nagyon sokan viseltek vicces zöld kalapot és a legtöbb ember szorongatott valami zöldet... Valahogy az egésznek olyan volt a hangulata, mint amikor még ifjú és bohó gyerekként, kezemben egy magam festette kis magyar zászlóval vonultam március 15-én és egy kicsit talán büszke voltam arra, hogy tavasz van, hogy a napsugár selymes, hogy megkapom az év első fagyiját és hogy mi most épp ünnepelünk... Nem szeretnék mélyebben belemenni, de igazság szerint kedden egy kicsit sajnáltam, hogy nem vagyok ír... Bray után kicsit mászkáltunk még D-ben, majd 5 körül hazasétáltunk.
A szerda már a pakolás jegyében telt, mert délelőtt ugyan még unoztunk egyet, de délben már el is indult a csapat - nélkülem, én ugyanis 2-től tanítottam... (Majd 5-től, majd fél 7-től is. Dől a lé...)
* Láttál-e már falon pókot? Vonultál-e már át golfpályán?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.