A hétvége a családé alapon eddig nem írtam, pedig még mindig itt vagyunk idegenben, sőt, most vagyunk csak itt igazán, hiszen már az első közös dublini hétvégénken is túl vagyunk.
Pénteken, mivel végül AV-nek is sikerült szabaddá tennie magát, hármasban néztünk lakásokat Johnnal (cég ajándéka bácsi II). Déltől 5-ig róttuk az utcákat a szemerkélő esőben és a gonosz szélben - rendíthetetlenül a bal oldalon. Ha jól emlékszem, összesen 12 lakást néztünk meg, amik közül három maradt fenn a rostán, talán jó lenne megjegyzéssel. Az este azután csendesen telt, AV valami céges karácsonyi partin próbálta meg jól érezni magát, én meg itthon punnyadtam a kádban és olvastam. (Igen, ennyit a Changelingről, de semmi kedvem sem volt besétálni a központba zuhogó esőben...)
Szombaton későn keltünk, 11-kor megnéztünk egy lakást, ami velünk szemben volt (rettentő öreg, mesebeli bácsi volt a landlord, remegő kézzel és hanggal, azt hittem, beszarok olyan spooky volt), de mivel az ár / érték arány nem volt a legtökéletesebb, már a kapun kilépve tudtuk, hogy ez sem a mi helyünk... Ebédre Uncle Ben's Mild curry szószt csináltam, rizzsel, majd egy kis pihi után a nyakunkba vettük a várost és besétáltunk a központba. Láttuk, hol élt Oscar Wilde évekig, legyalogoltunk a Dublin Caste-ig, ahová be is mentünk (4,5 Euro / fő, nekem nagyon tetszett, bár méretileg és az érdekesség faktort tekintve nem egy Chateu de Chilloin), beugrottunk pár ajándékboltba, csak úgy, felmérni a terepet, betévedtünk a Stephens Green Shopping Centerbe, ahonnan gyorsan ki is tévedtünk, majd végigverekedtük magunkat a Grafton Street-en és szépen hazasétáltunk. Este még lakásokat nézegettünk, de egyébként TV nézéssel és pihenéssel telt a nap.
Vasárnap az ideiglenes lakásunktól két házzal lejjebb megnéztünk egy hatodik emeleti, két hálószobás kis lakást (ja, itt nem négyzetméter alapján hirdetik ám a lakásokat, hanem hogy hány hálószoba van bennük - a konyhán, a fürdőszobán és a nappalin kívül). Miután mindkettőnknek alapból bejött a hely, az események felpörögtek és tíz perc múlva már le is foglalóztunk a kis kedvencet. Szóval most szurkolunk, jól választottunk-e... A délutánt TV-zéssel töltöttük, megnéztük a Szomszéd nője mindig zöldebbet és az X factor döntőjének ismétlését, majd ötre átjöttek a magyar ismerőseink kártyázni - azok, akikkel egy hete sörözni voltunk. Alapvetően jó kis összejövetel volt, attól eltekintve, hogy most találkoztunk másodszor, így itt-ott kicsit halott volt a buli... Voltak másodpercek pl, amikor senki sem szólalt meg, csak bámulta a TV-t... Számunkra ez kicsit kínos volt, ekkor egy kicsit visszasírtuk az otthoni barátokat, de mindketten reméljük, hogy lesz ez még jobb is. Nem adjuk fel. Max. mindenkit kiköltöztetünk ide. Este AV a jövendőbeli rezsinket számolgatta, én pedig a Született feleségek legújabb évadát néztem.
Első hétvégének nem is rossz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.