Nem tudom, mi van, biztosan a napfoltok, de ezeddig leélt életemben még tán sosem voltam ilyen hullámvölgyben, mint most. Nincs kedvem semmihez, nem lelkesedem semmiért, nem motivál semmi, telnek felettem a napok, a hetek, a hónapok és úgy érzem egy helyben állok, sőt, visszafelé mászom, mint a rákok. Per pillanat a másodperc örömei (kori, mozi, catan) sem dobnak fel úgy, mint korábban, nincs igazán célom, vagy ami van, az túl nagy volumenű ahhoz, hogy lenne erőm nekikezdeni.
Utálok mindent, mint a tapadós fost.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.