Nem is említettem még, hogy az Este és a Vágy & vezeklés után a Szkafander & pillangót is megnéztük moziban. (Éljen a kultúra utalvány.) A három film közül egyébként nekem egyértelműen a 3. jött be leginkább... Ha nem francia-amerikai lenne, azt mondanám, hogy az intellektuálisabb, keményebb és elegánsabb európai felfogás miatt, de sajnos francia-amerikai, úgyhogy erre nem hivatkozhatok, így marad az egyszerű intuíció, mint a tetszés magyarázata. Igazság szerint mielőtt még láttam volna, a sztorit olvasva kicsit paráztam, mi lesz, ha nagyon sírós és kesergős lesz a film, mert asszem a moziban könnyezésnél már csak az itthon sírás a cikisebb, de attól a jelenettől eltekintve, amikor a főhősünk apja felhívja a teljesen béna fiát a kórházban és kétségbeesetten próbál vele kommunikálni a maga cinikus, de mégis érzelemgazdag módján, inkább mosolyogtam, mint ríttam a film alatt. Régen fordult elő velem ilyen, mert elég türelmetlen fajta vagyok, de nagyon sajnáltam, hogy véget ért a film, hogy ki kellett jönni a moziból, vissza a nagy pesti valóságba... Gyönyörű tájak, szép nők, magával ragadó zene, szórakoztató és mégis mély gondolatok - hát mi kell még? Semmi. Tízből tízes.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.