Szóval szerda. Hát ez viccesen kezdődött. A tervben a Champex Lac és az Emosson reservoir szerepelt, de ahogy szerpentineztünk le Salvanból Martignyig, a kocsi már olyan hangokat hallatott, hogy nem húzhattuk tovább, meg kellett állnunk az útbaeső Skoda márkaszervízben, rákérdezni mi a probléma. Rövid idő alatt kiderült, hogy az itthon még 5000 km-ig okés cimkét kapott féktárcsa + fékbetét adta be a kulcsot, úgyhogy cserélni kell... 450 chf huss... Fél nap huss... Miután feldolgoztuk a hírt és kiderült, hogy délután 4-re lesz kocsi, bementünk Martignyba, onnan pedig vonattal Saint Maurice-be (a svájci vasút másodpercre pontos ugyan, de ez a kb 15 km-es út kettőnknek 4000 Ft-ba került... arról nem beszélve, hogy tisztaság szempontjából épp olyan volt a voncsi, mint egy jobb állapotú magyarországi hernyóvonat...). Saint Maurice-ben megnéztük az apátságot, elsétáltunk a várig, kinéztünk a tajtékzó Rajnára és a gubancos felüljárókra, majd visszavonatoztunk kiváncsian, kész-e a kocsi... Kész volt. Mi is. A maradék délután azéris programja az Emosson Lac*lett, ami egy borzasztó nagy víztározó. Nem vagyok az a megalomán alkat, de ez a létesítmény tényleg az ipari teljesítmények egyik gyöngyszeme, az a tipikus tátott szájjal bámulni való cucc. (A tó körüli havas csúcsok** tulajdonképpen már csak a habot jelentették a tortán...) Az este - természetesen - Salvanban végződött, még hozzá egy büntetésnek is beillő sajtos tésztával. Az egész vacsiból a tészta (gyermelyi) ért valamit, a reszelt sajt, amit vettünk rá, leginkább a szárított fűrészporhoz hasonlított, a tejföl pedig egy az egyben túróízű volt. Vigaszt adó kenyér persze sehol, felvágott zéró, éhség ezer... (Svájcban nincsenek éjjel-nappalik, minden üzlet 7-kor legkésőbb bezár...) Jöhetett a csütörtök...
* Ilyen az Emosson víztározó:
** Ilyenek pedig a körülötte lévő hegyek:
Csütörtökön - bár ragyogóan jó idő volt, így AV-ben felmerült Chamonix gondolata - Montreuxba mentünk. Odafelé ugyan kissé eltévelyedtünk, a gps Leysinbe vezetett, de végül egy körül megérkezhettünk a Chateu de Chillon*-hoz. A magyar nyelvű leírást büszkén lapozgatva, kb két-két és fél óra alatt értünk a vár végére, de megérte. Montreux maga nem volt az a nagy durranás, sétáltunk a promenádon**, úgy éreztük magunkat, mint Cannes-ban: én lelkesedtem a pálmákért meg a mediterrán növényekért, AV kicsit unta magát. A város után felautóztunk a Mont Pelerinre, majd felgyalogoltunk a kilátóig, ahonnan - ha nem borult volna be addigra - tökéletes kilátást élvezhettünk volna az egész genfi tóra. De beborult. Lejöttünk hát, majd őrült tempóban kerestünk egy még nyitva tartó boltot, mert ha még egyszer vacsi nélkül maradtam volna, hát bizisten megettem volna még Petit is a rengeteg keksz meg csoki után. Sósat kívántam, na.
* Ilyen a vár:
** Ilyen pedig a promenád:
Pénteken Chamonix... De már megint vége a munkaidőmnek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.