A tegnapelőtti Trófeás és a tegnapi barátos vacsis-kicsit viccelgetős este után a mai egész nyugodtnak tűnik. Itthon van S. Rövid villámlátogatást tett nálunk, behabzsolta a rossz jégkrémet (rossz jégkrém dádá) majd elhúzott. Igazság szerint arra számítottam, hogy éjfélig marad, mint a múltkor és akkor tudtam volna főzni valamit és megint megkaptam volna, hogy most már férjez mehetek (ezt bukta) és akkor én örültem volna, de sebaj. Í. j. Mindhárman. Mindenesetre hozott kókuszos csokit illetve mosolyra fakasztott azzal, hogy menjünk hármasban nyaralni (vagyis végső soron nászutazni), úgyhogy szokás szerint minden meg van neki bocsájtva.
Életem első szavazását pedig most lezárom, döntés nincs, a görögdinnye épp oly kedvelt, mint a sárga, ami persze hülyeség, mert a görög ezerszer jobb.
Uncsi vagyok, tudom, leszívódtam egész nap.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.