Sajnos a Piroska szerkómban ma nem éreztem magam olyan szépnek, mint az utóbbi időkben úgy általában, úgyhogy a mai munka utáni sétámat rövidre sikerítettem és mindössze a Vörösmarty tértől gyalogoltam le a Ferenciekig. Nem bántam, elvégre ma hűvösebb is volt, mint a hétvégén meg álmosabb is voltam, mint a sok napi átlag és így legalább hazasiethettem mosni is. Éljen.
Ami az esküvő előkészületeit illeti, elég katasztofális a helyzet, az istennek nem találunk megfelelő éttermet, ruhakölcsönzőt és fodrászt, ráadásul a hat napja növesztett körmeim közül az egyik ma bedobta a törölközőt és beszakadt.
Gáz van gáz, röpke lepke száll virágra úgyhogy most robogok is önteni magamnak egy kis Martini Rossot, hogy legalább jókedvűen írjam ki néhány ruhaszalon telefonszámát, amiket holnap halomra hívhatok, hogy egy összegintervallumot kicsikarjak tőlük, mert a honlapokon persze még -tól -ig árakat sem képesek feltüntetni az idióták mert hiszen minek is, minden menyasszony kőgazdag, úgy kell neki minek adja be a derekát pff.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.