Bár tegnap egész nap, illetve ma 11-ig azon filóztam, hogy vajon ma vagy holnap lesz jobb idő, kiderült, a gondos agyalás nem ér semmit, hiszen miután nagy nehezen eldöntöttem, hogy oké, úgy látszik, nem esik az eső, akkor nem ma megyek haza, hanem holnap, hiszen agybajt kapok, ha ma a jó időben hazamegyek, holnap meg beborul és nem tudunk menni kirándulni; szóval miután a Nagy Döntés után részletesen megterveztük, hová megyünk, miket nézünk meg ma, hűdejó, beültünk a kocsiba, elindultunk, két kilométert sem tettünk meg, amikor is elkezdett csöpögni az, ami eddig egy másodpercig sem csöpögött. Ez a Bárkánál volt. Mire a Libegőhöz értünk, már bőven ömlött az a szar, és bár úgy tettünk, mintha Albert Györgyi interjújának végét várnánk, tulajdonképpen azért ültünk a kocsiban, hogy megvárjuk, amíg kicsit eláll... Tíz perc után azért aztán bátran nekiindultunk, bár be volt borulva rendesen, és igen, esett is. A Tündér szikláig gyalogoltunk csúszkáltunk fel, ha már itt vagyunk, nem adjuk fel felkiáltással. A terep maga nem volt nehéz egyáltalán, lehetett választani egy óriáslépcső és a puszta emelkedő között, de a folyamatosan erősödő eső és a csúszós út miatt a végére a lábaim már durván kocsonyaként remegtek. Elsőre persze nem lett meg a láda, ezért volt egy kis fel-le a sziklákon, egy kis fába kapaszkodás, egy kis káromkodás, de végül egy kő alatt ott lapult a dobozka és remegő kézzel meghagyhattuk az utókornak, hogy megtaláltuk a rejtést. Lefelé gyalogoltunkban persze elállt az eső, már-már a nap is kisütött, de ez már rajtunk nem sokat segített, miután mindkettőnk vízálló kabátjából csavarni lehetett a vizet, a lábam pedig minden egyes lépésnél belemerült a cipőmben pofátlankodó folyékony sárba.
Gúnyánk szánalmas állapota ellenére még mindig nem adtuk fel, egy éles kanyarral elmentünk a volt Gázgyárig, ahol már kabát nélkül megcsodáltuk a Wekerle (és Begina udvar) hangulatú kis házakat és visszafelé (már-már természetesen) a Nagyi palacsintázójában ebédeltünk.
Hát ennyi. És mert mazochista nem vagyok, az esőt azért kihagyhattuk volna...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.