A szombat csak egy szombat, a vasárnap jelzőt se kap...
Elég régóta a vasárnap a legnemkedveltebb napom. Talán a közelgő hétfő kavar be, talán az, hogy annak idején gyerekkorom rémálma vasárnap kezdődöt... Furcsa, vannak az életemben olyan dolgok (vagyis inkább olyan élményekhez kötődő érzések, gondolatok), amikről még soha, senkinek sem beszéltem... Délelőtt fotózással egybekötött sétánkon például 8 év után árultam el egy titkot AV-nek, amire eddig még csak nem is utaltam, ami eddig, 2006. december 3-ig várt azzal, hogy előjöjjön és most, mikor napvilágra került, úgy böktem ki, mintha csak azt mondtam volna, hogy borús az idő. Nademindegyis.
Szóval délelőtt szédelegve elmentünk a Városligetbe, megnéztük az október 23-i emlékoszlopokat, kicsit törtük a fejünket, mi is ez az egész, mi is ez a betonba szurkált rozsdás vascsorda, aztán feladtuk és inkább körbesétáltuk a tavat, bámultuk a korizókat, meghánytuk-vetettük, mi lenne, ha egy-egy korival lepnénk meg egymást karácsonykor, ittunk forralt bort meg teát majd elmentünk a Zobiba szigetelőanyagért. Ebédre szörnyűpizzát ettünk, délután pedig a szigetelőanyag felhasználásával múlattuk az időt, úgyhogy most nagyon reméljük, hogy ezentúl nem arra fogunk ébredni, hogy nem látunk ki az ablakon a párától. Nnnna.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.