A jószándékkal kikövezett út

Az úgy volt, hogy Anyuékkal sétáltunk valahol a Bükkben és én mutogattam nekik mindent, hogy nézzétek, ez itt a kisvasút, az ott az István barlang, amaz meg a Szent Anna barlang, amikoris hozzánk csapódott egy oroszlán. Két lábon, meg minden. Tulajdonképpen egyikünket sem zavart, hogy egy vadállat úgy döntött, hogy elkísér minket az erdei sétánkon, az meg végképp fel sem merült bennünk, hogy hogy kerül mellénk egy ori, mert inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy a francba, hogy otthon hagytam a szálláson a fényképezőgépet és most jól nem tudjuk fotózni a gyönyörű tájat... Az oroszlán olyannyira jól érezte magát a társaságunkban, hogy még vicceket is kezdett mesélni , de Apuék persze nem értették a poénokat és azt mondták, hogy ezek szar viccek, de én megsajnáltam szegény párát és védtem Anyuékkal szemben, hogy ne legyenek már ilyen izék, nagyon is jó kis viccek ezek - főleg egy oroszlántól... Az állat ettől kicsit megnyugodott, de jókedvét igazán akkor nyerte vissza, amikor befizettem őt a bányász múzeumba - mondjuk kicsit filóztunk a pénztárosnővel, hogy felnőtt vagy diák jegyet vegyünk-e neki - és együtt bementünk négyesben...