Visszatérve a tengerpartos képre, bizonyosan azért érzek szimpátiát a
kis piros fürdőrucis lányka iránt, mert emlékszem, egyszer - 7-8 éves
lehettem - majomkodtam otthon, táncikáltam meg hülye fejeket vágtam,
mert azt hittem, Anyu meg Apu rajtam nevet és örültem neki, hogy én
lehetek örömük okozója; mire a tesóm kiadta az aduászt, hogy
mit szórakozol, nem is rajtad röhögnek...
Kissé megszégyenülten hagytam abba a tincitáncit, mert utáltam
magamutogató lenni, sosem szerettem produkálni magam, de a "Sose
táncold el a Kacsatáncot!" elvem feladva Anyuékért még arra is képes
voltam, hogy hülyét csináljak magamból.
Érdekes, hogy megmaradt bennem ez az emlék, teljesen élénken emlékszem rá, hogy hol történt pontosan, mikor...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.