A jószándékkal kikövezett út

Akit nem izgat különösebben az élménybeszámoló, az ugorgyon nyugodtan, mert előre szólok, hosszú lesz és unalmas.

No szóval az alaposan dokumentált otthoni napok:

A magyarországi program-őrület főpróbája március 27-e, vasárnap volt, amikor is elautóztunk Glendalaugh-ba, a tavakhoz. Szép, napsütéses idő volt, így az egyik leghosszabb és leglélegzetelállítóbb úton mentünk odafelé. P. hálistennek végigaludta az utat, viszont mire odaértünk, éhes lett. Szinte először hát életében, kiültettük a hordozóba és a szabad levegőn belenyomtam egy kis üveg gyümölcsöt meg némi tápszert. Miután dél volt, szereztünk hotdogot meg sült krumplit és mi is megebédeltünk. Lesétáltunk a tavakig, majd hosszas unszolásomra leterítettünk egy takarót és letettük P.-t a földre, hadd mászkáljon szegény a hosszú hazaút előtt, ahol úgyis le lesz kötve. (AV mániája, hogy földön ülni bűnös dolog, nem tudom, miért, de már nem is kérdezem...) Mindenesetre jó fél órát "piknikeztünk", P. figyelte a körülötte mászkáló kutyákat (heeee), piszkálta a fűszálakat, mi pedig élveztük az első tavaszi napsugarakat. Hazafelé P. megint bealudt a kocsiban, úgyhogy jó élménnyel zártuk a napot. (Annál is inkább, mert itthon a Ded bemutatta, hogy már képes BE is pakolni a dobozokba, nem csak kifelé.)

Hétfőn gyakorlatilag egész nap pakoltam a cuccainkat, két nagy és egy kisebb bőröndöt feladásra, három kisebbet pedig kézipoggyásznak töltöttem meg. (A jövőre való tekintettel itt jegyzem meg, hogy száradjon le a kezem, ha legközelebb négy pár cipőt és legalább húsz felsőt viszek magamnak és azt hiszem, P.-nek is elég lesz 3-4 játék ahelyett, hogy megint 25-30 darabot tegyek be a biztonság kedvéért...)

A nagy kaland tehát kedd hajnalban kezdődött, amikor is 3/4 6kor ébresztettük P.-t, hogy a csomagok árnyékában őt is elvigyük a reptérre. A gép 7.15kor indult hivatalosan és kb 10 percnyi késéssel fel is szálltunk. P. annak rendje és módja szerint tápszerezett a felszállás alatt, majd miután megivott 2 decit, szépen elaludt a karomban. Mivel volt külön helye, letettem a hátára és én is reggeliztem. (A Malévon alapból jár egy minimál croissant meg egy-két pohár üdítő, a nagy ijedtségre pedig még egy kávét is bevállaltam, nesze neked szoptatás.) Nagyjából egy óra után P. felébredt, a maradék 1,5 órában pedig hol álldigált a helyén, hol játszogatott, hol az időjárásról fecsegett. Álom utazás volt, no. 2 óra 40 perc után simán leszálltunk a napfényes Budapesten, ahol már várt Apu. Hazafelé a kocsiban megebédeltettem P.-t, 3 óra felé pedig már landolhatott is az új otthonában. Anyuék egy komplett babaszobát rendeztek be neki, volt kiságya ugye, kisszekrénye, kúl dekorációja, illetve Apu egy ismerősüktől elhozott vagy két tonna játékot is, nehogy unatkozzon már az Úr. Hozott tolhatós-húzhatós kisautót, egy rakás plüssjátékot, homokozókészletet, egy csomó csörgőt, egy bébikompot valamint toronyórát lánccal, szóval konkrétan lépni nem lehetett a kis szobában, úgy tele volt zsúfolva mindenféle babaholmival. Miután ezt-azt likvidáltunk, akklimatizálódtunk az új helyhez (Apu elvitte P.-t sétálni, én meg kipakoltam), majd este elmentünk a Tescoba vásárolni. Nagyon furcsa volt újra magyar termékeket látni, az árakon pedig baromira meglepődtem: sok minden jóval olcsóbbnak tűnt, mint eddig... (Kivétel a túró pl, az baromi drága.) Szereztem pelust: ami durva, hogy ugyanolyat vettem, mint itt szoktunk, de míg az itteni rugós derekú, az otthoni nem, viszont illatosított... (Wtf - kamillaszagú kakker?) Az első éjszaka otthon meglehetősen érdekesen telt: a Gyermek 10kor feküdt le (itthoni idő szerint 9), fél 5kor összepisilve ébredt, majd egészen 6ig fenn volt. 6kor megetettem, majd 6.45kor visszaaludt mellettem 8ig (= ő szunyókált, én meg egy 10 cm széles csíkon egyensúlyoztam és időről-időre lehámoztam a kezét a képemről).

Szerdán Anyuval (meg persze P.-vel) sétáltunk a városközpontban. Fagyiztunk, szerváltunk adaptert, megszemléltem, mi minden változás történt az elmúlt egy évben, mióta nem jártam arra, majd hazafelé beugrottunk a gyerekorvoshoz megmutatni P-t. A séta alatt jó sokan megcsodálták a Gyermeket, aki boldogan sütkérezett a dicséretek és a jó kis magyar nap kereszttüzében. Az éjszaka hasonlóan telt, mint az előző: hajnalban egy bepisilés után pár órát fenn voltunk, de egyébként minden jól ment ahhoz képest, hogy szerencsétlennek egyszerre kellett megküzdenie az óraátállítással (március 26 éjjel) és az időeltolódással, szóval azzal, hogy este 8 helyett hirtelen este 10 óra van...

Csütörtökön fodrásznál jártam, azaz P.-t először hagytam Anyura viszonylag hosszabb időre. Miután mindketten jól bírták a kiképzést, délután bementünk ügyintézni a Mammutba is, ahol sokat lifteztünk, tükröztünk, sétáltunk és szereztem Chamomilla Vulgarist is. Hazafelé jól összevesztem Apuval, mert szokás szerint ok nélkül idegeskedett és magamban hálát rebegtem az égnek, hogy kikerültem a gyerekkori miliőből, ahol folyton maximumon ment a feszültség. (Itt jegyezném meg, hogy számomra a legidegesítőbb hozzáállás, amit otthonról kellett (volna) hoznom, hogy az életben a legfontosabb a túlélés (ezt Apu a mai napig hangoztatja)... Baromság. Nem túlélni kell, élni kell. A világ nem a borzalmak színhelye (oké, kell egy adag szerencse a megmaradáshoz, ami baromira nem fair szerintem), hanem egy olyan hely, ahol a legtöbbet kell kihoznunk abból a pár évből, amíg élünk, mert ha folyton a rossztól rettegünk, elcsesszük az egészet. Szerintem.) Az este jó szarul telt hát, viszont éjszaka végre nem kelt fel a Csepp, azaz 10-6ig aludt egy húzásra.

Pénteken, április 1-jén délelőtt sétáltam a központban P.-vel, majd hazafelé átvettük a Felicitas csomagot egy olyan bababoltban, ahová négy nagyon magas, viszont keskeny lépcső visz fel. (Olyannyira keskeny, hogy ha akartam se tudtam volna felcincálni a kocsit, mert széltében megakadtunk volna.) Ja, ehhez kapcsolódva jegyzem fel, hogy otthonlétünk alatt átszoktam a DM-től a Rossmannhoz, utóbbiba ugyanis be tudtam menni kocsival is, míg a DM-be 4 lépcső vezetett fel. Egyszer voltunk ott, de miután a biztonsági őr a tök üres üzlet ajtajában állva végignézte, ahogy a 25 kg-s kocsi-baba kombót felcipelem a négy kicseszett lépcsőjükön, úgy döntöttem, nem is annyira érzem én ott otthon magam, éljen a Rossmann, le a DM-mel. Délután Nagyapa látogatóban voltunk, nagyon jó volt látni, hogy az Öreg végre találkozhatott az egyetlen dédunokájával. Szegény mindig csak azt hajtogatta, hogy "motyolyog, motyolyog", mert P. jó fiút játszott és tényleg motyolygott. (Mondjuk nem tudom, Nagyapa honnan látta a mosolyt, mikor alig lát már, konkrétan rákérdezett, hogy P.-n rugdalózó van-e illetve Anyutól megtudakolta, hogy hányadik hónapban járok már (?) meg ilyesmik...) A látogatás mindazonáltal jól telt, az öregek odáig voltak, a nővérkék meg összesereglettek megcsodálni Őfelségét. Az igazat megvallva furcsa volt látni azt az óriási kontrasztot, ami egy életerős, életteli csecsemő és sok-sok élete vége felé járó, magatehetetlen idős ember között van... Mintha magát az Életet vittük volna be egy fél órára a Halál barlangjába. Hm. Erre terápiát lehetne építeni... Sosem láttam még ennyi fogatlan bácsit és nénit mosolyogni... (Persze volt, akinek még ez az élmény sem volt elég, egy néni pl mindenáron a "többi" babát kereste, hiába mondtam neki, hogy csak ez az egy van, Anyutól is meg tőlem is többször megkérdezte, hogy "no és hol a többi?"...) Amúgy míg az öregeknek jót tett a látogatás, P.-t lehet, kissé megviselte, mert éjjel 3x kelt fel, ami rekordnak számít még nála is.

Szombaton kerti party-ra voltunk hivatalosak, egy volt gimis osztálytársamnál gyűltünk össze páran, öt baba és ha minden igaz tíz felnőtt. 1től egészen 6ig ment a fergeteg party, P. teljesen elemében volt, mászkált, kiskirálykodott, virágot szaglászott, földet fogdosott, rájött, hogy szereti a kölesgolyót és életében először kilyukasztotta a nadrágját. Éjszaka megint háromszor kelt, de ekkor már-már kezdtem megszokni a borzasztó éjszakákat.

Vasárnap P. életében először evett meggyet, ami jól meg is hajtotta. A délelőtti séta után megebédeltünk és kikocsiztunk a Gombai- majd a Péteri tóhoz. P. kb életében harmadszor sportkocsizott és ezúttal élvezte is, boldogan tapsikolt a tavak meg a horgászok láttán. Miután a Glendalaugh-i piknik jól sikerült, a Péteri tónál megint leterítettünk egy kis takarót és szabadjára engedtük a Gyermeket, aki megint élvezte a programot. Otthon Apu sütött nekem halat, majd az érkező hidegfrontnak köszönhetően P. végignyűglődte az estét, úgyhogy örültem, mikor lefektettem. Éjjel visszatért a régi minta: egyszer ébredt fel, de akkor másfél óráig volt fenn...

Így telt hát az első otthoni hetünk, amit hívjunk csak egyszerűen az Akklimatizálódás Hetének. Természetesen folyt. köv.