P. péntek napközbeni minősíthetetlen viselkedése után (bármit csináltam, nyígott, panaszkodott, nyűglődött) délután hirtelen beköszöntött az Aranykor.
Csak nyersen a tények:
Este bementem a városba kiszellőztetni a fejem, vettem pár bébiételt (valami oknál fogva szinte mind vagy marhás vagy mangós), szereztem magamnak egy felsőt meg egy pulóverszerűséget, P.-nek meg három hosszú ujjas body-t és három pólócskát. (Úgy nyúlik, mint a rétestészta, már szinte egyik rugijában sem bírja kinyújtani a lábát, a body-jai pedig már látni engedik a sima kis mejje kasát, szinte lerepednek róla.) Fél 8ra értem haza, de mintha kicseréltek volna, vidáman és ujjongva játszogattam a legénnyel az este további részében.
Szombaton AV-t elküldtem pelenkáért (el nem ítélhető módon egy darab nem volt itthon), főztem gyümölcslevest meg bolognait, majd délután elmentünk az új kedvenc bevásárló helyünkre, Cornelscourt-ba. P. kapott egy plüssrugit meg egy Hello Kitty-s óriási buborékfújót, majd bevásároltunk, ami alatt őkelme végig aludt (!). Délután sütöttem palit és ezzel letudtam a hétvége süssünk-süssünk-valamit rovatát.
Vasárnap délelőtt sétáltunk a Grand Canal mentén a viharos szélben, estefelé pedig kimentünk Dollymountra, ahol én is vezettem szigorúan az egyenes szakaszon, ahol senki se lát. (Sírtam pedig.) Az elindulást gyakoroltam (!). Nagyjából 10x 3-asban próbáltam nekivágni az útnak, nem sok sikerrel, a kocsi ugyanis minden alkalommal óriási köhögések és rángatások közepette lefulladt. Miután rájöttünk, hogy nem 1-esben próbálkozom, onnantól már közepesen jól ment a dolog, lefulladni nem fulladtunk le, ellenben párszor felbőgött a motor és ha leálltam, kirepült a protkónk előre a szélvédőn. Talán mondanom sem kell, gyűlölök vezetni (próbálni). Ez nem az én világom, nem akarom elhagyni az anyósülést, vezetni fúj. Persze tudom, milyen jó lenne, de már milliószor próbáltam és egyszerűen nem megy.
És akkor váltsunk meredeken - amiért különlegesen jó volt a hétvége:
P. elvolt magában nagyon sok ideig. Mi tettünk-vettünk körülötte, ő csak ült rendületlenül, machinált valamivel, tapsolgatott, benézett ide-oda és egy szó nélkül eljátszott egyedül. Hihetetlen. De éljen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.