Csak az utókor kedvéért: P. a hétvége óta imádja azt játszani, hogy rám mászik, feltápászkodik állásba, majd elengedi a támasztékot és próbál egyedül állni. Ennek általában az a vége, hogy mint a zsák, feltartott kezekkel nagy vigyorogva rám dől.
A másik, ami nagy favorit mostanság és mindig mosolyra deríti, ha végigszimatolom az arcát pattogósan, fel-le irányban. (Ezt tovább is fejlesztette: ha szemben vagyunk, a homlokát oda-oda ütögeti a homlokomhoz, majd pattogósan dörgölőzik. (Ezt a kanapénak háttal ülve is míveli, akkor a fejét ütögeti a kanapéba és örül, ahogy visszapattan róla.))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.