A jószándékkal kikövezett út

A hét úgy elsuhant, mint annak a rendje. Elég nehéz feldolgozni, hogy vége januárnak és egyre fogynak a kettesben töltött napjaink. Vagyis a feldolgozás még csak-csak, de a felfogás már nem igazán megy. Szerintem még nem gondoltuk át teljesen, mekkora fába is vágtuk a fejszénket.…

Istenem, nem tudok leállni, miután tegnap azt álmodtam, hogy Harry Potter-szerű vérfarkasok lepték el az utcákat, ma odáig fajultam, hogy egyrészt Anyu izgul, nem terhes-e, úgyhogy előkotrok neki egy terhességi tesztcsíkot és megmutatom, hogy kell használni, másrészt pedig egy volt…

Na, akkor így kedden a hétvégérűl, ismét. (Ez amúgy remek memória-tréning, a terhesség ugyanis kedvez a szitaagynak állítólag, amit meg tudok erősíteni sajnos.) Szóval szombaton reggel 9-kor kipattant a szemem és bár a hálószobába besütött a nap, mielőtt felrángattam volna…

Miután nem tudok lekattanni a témáról, íme a tüneteim manapság: - kifulladás (Egészen az extremitásig fokozva... Az előbb kétszer bementem a hálószobába a nappaliból, mire visszaértem, szuszogtam, mint egy bulldog. Elég fura megszokni, némileg riasztó is, hogy 100 méter után…

Növünk, növögetünk. Per pillanat átestem a ló túl nagy vagyok oldalára, miután heteken át azon sírt a szám, hogy túl kevéssé nő a hasam. Franc se tudja. Mindenesetre hétvégén próbáltam kideríteni, hogy a nagy babák koraszülöttek-e nagyobb valószínűséggel vagy a kicsik,…