Na akkor tehát visszafelé.
Tegnap volt Szt. Patrik nap, ami ugye itt a legnagyobb nemzeti ünnep. Mivel tavaly épp vendégeink voltak március 17-én, gondoltam, no majd most idén jól megnézem magamnak azt a menetet, huhú.
Délelőtt tehát tettem-vettem, mostam, teregettem, kiságyat kerestem (csak az ajtó mögött nem néztem), reggeliztem, hajat mostam, majd 12 körül nekiindultam bicajjal a városba. Ezért utólag kaptam, hogy milyen hülyeség ez, a 30. hetet egy kis bicajozással ünnepelni, de az igazat megvallva jól esett - legalábbis jobban, mint a gyaloglás. Először a Merrion Square-ig tekertem el, ahol újra felállították Funderland-et. Volt ott móka-kacagás, utólag már sajnálom, hogy nem vittem gépet, mert akkor most beszúrhatnék pár fotót néhány román kéregetőről, akiknek az arcán azért ott figyelt a shamrock néhány babakocsis gyerekről, akik önmaguknál kétszer nagyobb lufit / plüssfigurát / zászlót cipeltek az ölükben és persze megszámlálhatatlan vicces kinézetű zöld kalapos, sálas, miegymásos emberről. A Merrion után eltekertem a Dame streetig, gondoltam majd ott bevárom a vonulókat, úgyhogy tíz percre leültem a canga csomitartójára, remélve, hogy látok valamit... Tíz perc múlva jött is a menet, de miután sajna látni nem igazán láttam semmit, csak valami dudaszót hallottam, úgy döntöttem, itt az idő felszívódni, nekem ennyi elég volt a tömegből. Szívem szerint vettem volna egy csavaros fagyit az egyik bódénál, de miután félkézzel nem mertem volna bicajozni, erről kénytelen voltam lemondani. Kb húsz perc alatt csigatempóban hazatekertem, útközben beszereztem némi bagettet és 4 hot cross bunt, majd fél 2-kor már itt kavargattam a kis borsófőzelékemet, ami ugyan kissé hígra sikeredett, de azért ehető volt. Igazság szerint lehet, hogy rizikós a bicajozás, de tegnap abszolút megérte. Úgy jártam ugyanis, mint az okos lány: voltam is a felvonuláson meg nem is, el is fáradtam meg nem is. Ez így még mindig a jobbik opciónak tűnik ahhoz képest, hogy itthon ültem volna ezen a nevezetes napon, mert hogy begyalogolni nem tudtam volna a központig, az hótziher. (Arról nem beszélve, hogy másfél óra alatt közel sem úsztam volna meg az egészet, sokkal nagyobb szenvedéssel...)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.