Csak mi vagyunk amúgy azok az oltári lúzerek, akiktől minduntalan kérnek / kérdeznek valamit iszonyat kétségbeesett fél-ismerősök, hogy de azonnal, de most, lécci lécci, majd miután segítünk / válaszolunk, a kétségbeesett fél-ismerős egy az egyben felszívódik egy kicseszett köszi-t sem hagyva maga után?!
Egyszerűen 30 év sem volt elég, hogy megjegyezzem, hogy az emberek többsége abszolút hálátlan és az alapvető udvariasság csak egy elvont fogalom, semmi más.
Mától kezdve imádkozni fogok, hogy ha legközelebb kérnek / kérdeznek tőlem valamit, véletlenül se reagáljak, legyen erőm leszarni az egészet, mert soha nem leszek jobb mások szemében, az tuti, viszont jól felhúzom magam azon, hogy a pofátlanságnak tényleg nincs határa. Így meg nincs értelme az egész jófejségnek.
A reggeli kiakadásom amúgy nem ilyen jellegű, az más történet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.